Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gyilkos számok 2x02- Jó esélyek, rossz esélyek

2008. július 22. 18:07 - Szofi888

Adós vagyok egy fontos, dologgal, amit ezentúl minden hogyvolt elejére ki fogok írni, ezek pedig a számadatok, amelyek a Numb3rs openingjében szerepelnek. Tehát:

3,2 millió megrögzött hazárdjátékos, 116 ékszerrablás, átlag 53 ezer dollár szerencsejáték adósság, 1 fénykép. Ebben az epizódban egy már messziről gyanús, de mutatós nő lép be az ékszerüzletbe, ahol a vastag bankszámlával rendelkező Mr. Rausch dolgozik. A csaj idegesen közli az asszisztenssel, hogy neki nem kell kávé, és sorban állni sem akar, neki rögtön kell beszélnie Rausch-al. A fazon persze nem ért semmit, de amikor a nő kipakolja a felesége és a gyereke fotóit, amint egy székhez vannak kötözve enyhén bepánikol. A csaj az ékköveket követeli (megbízásra persze) és szépen folyik is a tranzakció a nő táskájába. Arra még felhívja Rausch figyelmét, hogy semmi rendőrség, semmi FBI (kiaksztó, hogy ennyire külön definiálják magukat) különben a családnak annyi, szokásos fenyítés. A kotnyeles asszisztenscsaj felhívja erre a biztonsági őr figyelmét, aki nemes egyszerűséggel lelövi. Persze nem legyilkolni volt a célja hanem ártalmatlanná tenni. De legyilkolta, szívás. És akkor a főproblem: Hol vannak a túszok? Merthogy Rablócsaj ezt magával vitte a másvilágra.

Don és csapata helyszínelnek, az egyetlen nyom a Rablócsaj táskájában lévő fényképek a feleségről és a kislányról. Kéküveg, eligazítás. Don kiköti, hogy most az emberrablást tekintik az ügy középpontjának, nem az ékkőcsapolást. Persze nyilvánvaló, hogy közük van egymáshoz. A durva, hogy a nő kocsikulcsa egyik közelben parkoló autót se nyitja. És ha nem lenne Charlie Eppes, meg is állna itt az FBI tudománya, az fix. Meg is jelenik és lebegtet egy mappát, bűnözési statisztika vagymi. Don szegény annyira máshol jár, hogy megkérdezi minek hozta be. Charlie meg kifakad, hogy ezért kapart annyira nála hetekig, ő meg éjszakákat dolgozott át vele, erre megkérdezi „miért hozta be”. Innentől persze egyenes az út, hogy beavassa öcsikét, és a kocsikulcsot is csak meg kell említeni Charlie-nak, rögtön eldarálja a modern autók automata zárrendszerének működési elvét. Merthogy az autók egy frekvencián vannak, de csak egy saját numerikus kód nyitja ki, mert ahogy Charlie fogalmaz, milyen lenne már ha a kulcs mindegyik kocsit ki tudná nyitni. Charlie ezzel persze nem jött rá az egész ügy megoldására, így csak annyit tud mondani, hogy majd Larryvel kiagyalnak valamit. Colby és David meglátogatják Rausch papát, aki még mindig teljesen trapa, de ahhoz elég lélekjelenléte van, hogy ha meghallja az őrizetet, a telefonlehallgatást és a megfigyelést kifakadjon, és elküldje Colbyékat a búsba. Ettől függetlenül még megfigyelik.

Charlie és Larry az egyetemen, tanítani nem kell épp, és van idejük arra is, hogy összeépítsenek egy modellt az autóriasztós dolog kapcsán. Larry felteszi a kérdést: Mi a helyünk az univerzumban? Charlie meg válaszol, hogy ő is ezen szokott gondolkodni, úgyhogy ezt jól megdumálták. Ebben az epizódban úgy tűnik bőven kamatozódik az a sok cseszegetés, amit Don csiniNadine miatt kapott, most ugyanez megy Charlie-val. Larry bíztatja, hogy ugyan jöjjön már össze Amitával, mert a szerelmetes nézésével nem fogja meghódítani. Ekkor jön be Don is, akit marhára kezd érdekelni a téma, de Charlie rápirít Larryre, hogy inkább azzal foglalkozzon amivel kell. Persze nem kérdés Larry már rég készen van, és le is tesztelik. Don csak néz, hogy a második nyomásra már teljesen más kód jön ki. Nem véletlen, ez az úgynevezett gördülő kód, vagyis a kulcs ugyanazt a jelet küldi, egy algoritmus amelyik passzol az adott járműhöz. Larry be is szól, hogy neki már csak ezért a baromkodásért sem kell hipertökmega járgány.

Megan és Colby a Rablócsajról készült biztonsági kamerás felvételt nézik, és kábé két perc után rájönnek, hogy a neki az emberrabláshoz kábé semmi köze, az ő része a dologban az ékkövek elkobzása volt, mert rohadtul amatőr, összetapizza az üvegasztalt, a kamera sem zavarja túlzottan, mégis ideges. Charlie eközben felnyomja a fejére a walkamant és a Testvérbosszú Paul Smecker felügyelőjét felidéző zenés problémamegoldást választja, csak ő nem tagbaszakadt orosz maffiózók holtteste felett hallgat Mozart-ot, hanem matekozás közben.(és nem épp Mozartot, én rnb-nek éreztem). Ekkor lép be Charlie életének fénypontja, Amita, aki megszakítja ugyan a munkáját, de a látvány mindenképp kárpótolja. Segít is neki, mivel Charlie leakadt (vagy csak úgy tesz, van ám gógyi) és bedobja, hogy próbálkozott-e már a sejt D automatával. Ez is egyfajta variációs módszer, és hoppá, Charlie minő véletlen még nem próbálta. A beszélgetés gyorsan átterelődik egy randimeghívásra, amibe Amita bele is megy, feltéve, hogy tudnak majd másról is beszélgetni mint matekról és asztrofizikáról (nem meta, bocs).

Akinek jó vizuális képessége van, az ennél a pontnál maga elé képzeli a jelenetet. Én nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Vissza a Kéküvegbe. Don és Megan arról dumálnak hogy találhatnának rá a kocsira, aminek a kulcsa a Rablócsajnál volt, mire jön az essóess hívás Charlie-tól, hogy megvan az algoritmus, átküldte Donnak ímélbe. Bírom amikor Don kinyitja a levelet, és látszik, hogy sík hülye hozzá, Rob Morrow zseniális wtf arcokat tud vágni. Charlie megnyugtatja, hogy a gyártó tudni fogja, merre van a kocsi. Úgyhogy fel a FÖBI mellényt és akció indul. A címen, ahová az infók alapján a kocsi került csak egy öregember lakik, aki nem kicsit berosált attól ahogyan Colbyék ismét az üvöltözik: FBI. A bácsi talán látva, hogy Donnak emberszerető feje van elmondja neki, hogy a kocsi a lányáé, de nincs itthon, mert iskolában van. Tanítónő. Van a képben egy öccs is, de az sincs ott. És Don lefagy, amikor meglátja az öregember lányának, Erikának a fotóját. Ő volt a Rablócsaj, basszus. Az öreg persze kiakad, és egy kicsit a családi életükről regél, hogy az öccs, Remy mennyire hülyegyerek volt világ életében, Erika meg mennyit anyáskodott felette, mindhiába. Aztán jön a telefon, hogy megvan Rauschné kocsija! Végre basszus-sóhajt fel a néző, valami mozgás, mert eddig eldöcögtek az autóriasztókon, és a Rablócsajon. A kocsiban még ott van a kislány cipője, Don parázik is, hogy remélhetőleg ez nem valami jel az irányban, hogy már megölték őt és az anyját. Ezt folytatja a Kéküvegben is, hogy rohadjanak már meg mért nem jelentkeznek az elrablók, mi a frászt akarnak. Ekkor jön elő Megan a pszichológiával, és woow hova lyukadunk ki? Hát persze, hogy arra, aki már azért ott motoszkál a fejünkben pár perce, Rablócsaj öccse, Remy. Leszkrollozzák hát a kiscsávót.

Este Charlie és Amita álomrandija, ami a borzalom, a legrosszabb rémálom és a szánalom összegyúrva. A matekról ugyanis nagyon édesen tudnak beszélgetni, de mikor rajtakapják magukat, hogy megint munkáról beszélnek, kussvan és kínos csend uralja a csicsás kerthelyiséget. Amita meg is jegyzi, hogy ennyire nem lehet gáz a helyzet biztos van valami ami nem matek, és két értelmes (talán túlzottan is) ember el tud rajta beszélgetni. Charlie csak bólogat, szerintem legszívesebben az asztal alá süllyedne. Kihozzák a kaját és a feszültség csak addig tart, amíg Charlie meg nem látja az idióta formájú brokkolit. Innentől megint matek, és a randi ennél már csak gázabb lehet. Másnap Föbis báttyék jól lenyomozták Remyt és mit ád Isten, priusza is van rendesen. Colby és David mennek előállítani és a hely ahol Remy lakik nagyon is kedvére van a srácoknak főleg Colbynak, amikor meglátják az udvari medencében úszkáló szöszi csajokat. A rendkívül fontos kritérium, vagyis a medence még inkább megerősíti Colbyt abban, hogy a belvárosba költözzön. És jajj a kedvencem, amikor kopognak, hogy FBI, az aktuális rosszfiú, pedig még épp ekkor pakol. Itt is ez van, Remy hátul próbál szökni, de Colby elordítja magát, hogy ha továbbfut hátbalövi. Kell az? Nem. Colby meg is köszöni, hogy nem kellett most futkosniuk. Bemennek a házba dumálgatni. Remy tényleg nem egy lángész, mert miután bilincsbe rakták nagy vigyorogva azt mondja, hogy elutazni akart, abban meg nincs semmi törvényellenes. Közben Colby egy táblára bukkan a szomszéd szobában, vagyis a srác buki (azaz bukméker, a továbbiakban így emlegetik csak fel.)

Remy azt mondja egy honlapon keresztül mennek a dolgok, de hamar kiderül, hogy az egy csinos kis átverés. Charlie otthon lelkizik Alan-nek, hogy milyen szar volt a randi. Alan türelmesen végighallgatja és próbál lelket önteni belé. Hazaér Don is aki kiokítja, hogy ez az Eppes átoknak tudható be, mert amikor ő elkezdett kavarni Terryvel, ők is megdumálták, hogy semmi munka. Hát persze hogy nem jött össze, különben nem utazott volna el. De témaváltás, Don hazahozta a munkáját, Remy buki adatait. Látszólag nincs semmi összefüggés, de minő véletlen mégis csak van bennük valami rendszer, főleg mikor Alan előhozza a sportújságot, és bakker pont azok az eredmények vannak benne. Alan még nyert is rajta valamennyit, szépen lebuktatja saját magát. Neki is van bukija naná. Király jelenet.

A Kéküvegben Charlie kifejti a bukmékerkedés lényegét, hogy a bukméker érdeke mindenképp a haszon, és az egyensúly fenntartása. Kihozzák Remy buki adataiból, hogy folyamat utalgatott egy testvérpárnak akik a csendestárs szerepét töltik be: Bryan és Chris Reynoldsnak. De a legbeszarásosabb felismerés, hogy ki lógott a legtöbb pénzzel, kerek 180 ezer dollárral: Rausch. A vallatóban persze Remy nem ismeri fel rögtön a Reynolds tesókat, miért is tenné, de egyébként is tanúbizonyságot tett szegény arról, hogy mekkora barom. Azt viszont bevallja, hogy Rablócsaj nővérkének semmi köze az ügyhöz közvetve, és csak neki akart segíteni, vagyis még az ékkőlopós balhét is bevállalta Remy helyett, jajjderendes. Ezzel persze jól keresztülhúzták a számításokat. Jobban mondva a biztonságiőr, aki lelőtte Rablócsajt. Kiderült hát, hogy Rausch nyakig benne van a dologban, ezért Don és David el is látogatnak az ékszerüzletbe, hogy leellenőrizzék. Az elején megismert kotnyeles csaj közli, hogy leltár van szo nem nyúlhatnak semmihez, kivéve azokat az ékszereket, amelyeket még nem vizsgáltak be. És szép látvány, amikor azoknak is csak hűlt helyét találják, mert Rausch szépen lenyúlta azt is, váltságdíjfizetés címen. Charlie és az autópályába épített szenzor segítségével gyorsan lenyomozzák a helyet, ahová elvileg nem Rausch-nak, hanem az összekötőnek Remynek kellett volna mennie a szajréval. De most Rausch ül ott a kocsiban, teljes letargiában, mert miután leadta az ékköveket a család sehol, vagyis rendesen ábaszták. Megérdemelte viszont, mert kiderült, hogy Rausch raboltatta el a családját, csak nem éppen így gondolta. Csak így tudta megóvni őket a piszkos pénzszerzés folyamatától. Az emberrablók előtt viszont ott volt a nagy lehetőség, és ők lecsaptak rá: kiszipolyozni egy ékszertulajdonost. Megan kiakad, hogy még az elején hogy sajnálták, meg hogy rá aztán rohadtul nem gyanakodott senki. Ráadásul együttműködni sem hajlandó, csak ül a vallatóban mint egy pohár ecet. Hiába Donékat is átbaszták. Láncreakció.

Charlie és Amita a gázos randi után azért dolgozni még prímán tudnak és szerencsére egyikük sem kívánja felemlegetni a tegnap estét. Amita is a kamuhonlapot vizsgálja, és nem jutnak vele túl sokra egészen addig, míg Charlie rá nem néz a narancsokra és eszébe nem jut a Farray-sor, (vagyis legkisebbtől a legnagyobbig) egyedi adathalmaz, törtszámokkal. Ez alapján eltalálnak a csendestársakhoz. Telefonoz hát Donnak, hogy az adatok San Pedrora lokalizálhatók. Donnak most borotvaélesen vágni kezd az esze, hogy hoppá, ott bérelt a Reynolds Brothers bankfiókot. Megint föl a FÖBImellényt és ezúttal egy raktárépületet zúznak szét. Persze a tesók ott időztek, és kamuznak is ráadásul, mert azt mondják nem tudják hol vannak a túszok. Don meg közli, hogy addig innen senki el nem húz, amíg meg nem találják őket. A nyöszörgés aztán, amit hallanak elvezet egy lejárathoz és jééé ott van a Rausch család. A Kéküvegben nyálas összeborulás, de Don, Megan és a többiek tudják mindjár nem lesz ekkora Imádlak, ha kiderül, hogy Rausch papa raboltatta el őket. Csattan is a pofon, miután kettecskén hagyják őket.

Charlie pedig valami kinézhetetlen (nevezzük Hokicsocsónak) játékkal játszik mikor belép Larry és most kivételesen vele is lelkizik, nem filózik. Larry ad egy elég egyszerű támpontot, hogy beszélgethetne Amitával például filmekről is és Charlie kapva kap az alkalmon felvidul, hogy látta például a Táncoló talpakat. És mintegy feszültségoldásként belekezdenek egy meccsbe. Jó volt, köv héten találkozunk.

Címkék: számok gyilkos
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása