Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szívek szállodája - 4x01- 4x05

2008. június 17. 10:00 - candyperfumegirl

Elérkezett a legkirályabb Gilmore évad, legalábbis szerintem, de ezt a kérdést vitára bocsáthatjuk a kommentekben. A negyedik évad kis időugrással nyit, a nyárnak vége, és a Gilmore lányok éppen visszaértek hátizsákos európai körútjukról (tehát azt komolyan gondolták, hihetetlen). Tele vannak élményekkel, és nevetséges úti szuvenírrel és nem is sejtik, mi minden történt, mialatt az óceán másik oldalán kalandoztak. A ’Ballrooms And Biscotti’ című epizód arról szól, hogy szembesülnek azzal a minimális, de igen jelentős változással, ami Stars Hollow-ban történt, illetve szeretnék még Rory Yale előtti utolsó hetét olyan tartalmasan eltölteni, amennyire csak lehet, vagyis korlátlan zabálással és mozizással, tökéletesen tudok velük azonosulni ilyenkor.

A nagyratörő tervek azonban befuccsolnak, Roryt ugyanis szívhez szóló levél várja a Yale-től, miszerint a tanév egy héttel korábban kezdődik, mint gondolta, ami azt jelenti, hogy már holnapután. A tervezett tivornyának lőttek, és a kötelező „megjöttünk, még élünk, nézd milyen szép barnák lettünk” köröket is a lehető leggyorsabban kell lefutni, mert még egy Péntek Esti Vacsi is része kell, hogy legyen a programnak a sors kegyetlen fintora folytán. A Stars Hollow-i pofaviziten kiderül pár érdekes dolog. Elsőre szembetűnik, hogy Taylor megnyitotta a régimódi üdítőBOLTOCSKÁJÁT (mert van pofája így hívni), méghozzá Luke kávézója mellett, és képes volt a közös falra egy hatalmas ablakot tetetni, szerintem unja az életét. A Gilmore lányok elérkezettnek látják az időt a mozizáshoz, ugyanis az, ahogy Luke hosszú évek elfojtott frusztrációját Taylor gondosan válogatott cukorkáin éli ki, miközben Taylor úgy próbálja lefogni, hogy közben kedélyesen mosolyog a vásárlókra, tökéletes egész estés élmény, elő is kerül az Olaszországból átmentett biscotti.

Következő változás hogy Dave nincs, hála a Narancsvidék című sorozatnak, őket kell szidni érte, én meg is teszem ezt minden nap. Nem magyarázzák túl a távozását, Kaliforniába ment tanulni, és most próbálkoznak a távkapcsolattal, ez nagyon rosszul indul. Lane a nyár folyamán tökélyre fejlesztette, hogy bőgőroham nélkül, viszonylag rezzenéstelen arccal képes legyen elmondani a „Hetedik Nap Adventista Egyetemre járok” –mondatot, Rory őszintén csodálja is ezért. Sookie-nál és Jacksonnál persze minden a babavárásról szól, amit különösen izgalmassá tesz, hogy Sookie már tudja a baba nemét, Jackson pedig vérbeli spoilerfóbiás, amit egy „Nem akarom tudni a gyerekem nevét” –feliratú kitűzővel nem szégyell a világ tudomására hozni. Sookie azért beavatja Lorelai-t, legalábbis a faltól falig babakék cuccal telezsúfolt fészert nehéz lenne félreérteni.

Van még egy nagy kérdés, vajon Luke hogy töltötte a nyarat? Elvileg elment Nicole-lal a romantikus hajóútra, amit tervezett, viszont rejtélyes módon mindig megsüketül, ha valaki arról kérdezi, hogy érezte magát. Az utolsó Yale-mentes este pont alkalmas lesz ennek a felderítésére, amikor Lorelai egy ügyes manőverrel kihúzza magát a Péntek Esti Vacsi alól, csak Roryt küldi el. Elkövette viszont azt a végzetes hibát, hogy nem számolt Emily hadviselésben szerzett sokéves rutinjával, az anyakirálynő simán túszul ejti Roryt, és végignézeti vele a világ összes táncversenyét a pattintott kőkorszaktól kezdve. Eközben Lorelai legalább faggathatja Luke-ot a nyárról, és Lorelai Gilmore+az olthatatlan kíváncsiság gyilkos kombináció, így persze Luke megtörik. Kiderül, hogy a hajóúton megkérte Nicole kezét (Lorelai álla a földön koppan), Nicole igent mondott (Lorelai a szívéhez kap), még a hajón összeházasodtak (Lorelai ezen a ponton komoly életveszélyben), de minden elcsesződött és el fognak válni (az életveszély elmúlt). El kell ismerni, a „ki mivel töltötte a nyarat” háziverseny egyértelmű győztese Luke.

Következik a ’The Lorelai’s First Day At Yale’ című rész, ami nem árul zsákbamacskát, a címe egyben a pontos szinopszisa is az epizódnak. Semmi különös, csak készülődés, pakolás, beköltözés a kollégiumba, könnyes búcsú, kisebb bepánikolás, emlékezetes első este és közben 100% Gilmore hangulat. A beköltözésnél megismerjük Rory szobatársait, sőt az egyiket már ismerjük is: Paris Geller életvezetővel és barkács-sarokkal érkezik, Rory nem fog unatkozni az egyetemen sem, királyság. Van még egy csöndes, kicsit ijesztő, de alapvetően aranyos ifjú zseni szobatárs, Tanna, aki nem túl jó a csevegésben, ezért random tudományos tényeket dob be mindig, hogy ne üljön le a beszélgetés; és Janet, akiről annyit elég tudni, hogy önszántából fut. Klassz kis lakóközösség lesz, ez már most látszik. Lorelai gondoskodik róla, hogy a lányok első estéje a kollégiumban emlékezetes legyen. A környék összes kajaszállítójától rendelnek valamit, pontozzák a kiszállító pasikat, rögtönzött karaoke-t tartanak, és csúnyán kigúnyolják az Evanescense rajongókat, eszményi indítása az egyetemnek.

A ’ The Hobbit, the Sofa, and Digger Stiles’ című epizód 3 történetszállal foglalkozik, vegyük ezeket olyan sorrendben, ahogy a cím is. Lorelai és Sookie jelenleg nem tudnak mást csinálni a Szitakötő Szállóval, mint szépen mosolyogni a munkásokra, és erősen szuggerálni őket, hogy haladjon gyorsabban a felújítás, úgyhogy kitalálnak egy kis mellékest, amivel addig is eltölthetik az időt. Kiszállító-partiszervíz vállalkozást indítanak. Az első melójuk Gyűrűk Ura fanatikus gyerekek zsúrjának a megszervezése, vagyis Lorelai gyárthatja a tündefüleket meg a hobbitlábakat a kis drágaszágoknak ész nélkül. A partin hamar kiderül, hogy ezerszer jobban szót ért a gyerekekkel, mint terhes barátnője, díjnyertes az a beszólás pl., amit az egyik síró hobbitlánykának előad. A kislány nagyon el van szontyolodva, mert a fiúk azt mondták neki, hogy a lányhobbitok nem mehettek fel a Végzet Hegyére, mire Lorelai felvilágosítja, hogy ez csak azért van, mert a lányhobbitok közben sokkal veszélyesebb dolgokkal voltak elfoglalva, nevezetesen brazil bikinigyantát csináltattak. Az évad beszólása.

Közben Rory kollégiumi szobájában illetéktelen behatoló járt, és elhelyezett egy komplett szobabútort és házimozi rendszert is, ilyen betörő hozzám is jöhetne. Lorelai csalhatatlan orra kapásból megérzi az Emily-szagot (az intrika és a Chanel5 összetéveszthetetlen elegye), és nem is téved, valóban az anyakirálynő műve a dolog. A suliban pedig nagy esemény készül, az első hetet lezáró össznépi banzáj, ami az egész kollégiumra kiterjed, és ahhoz, hogy az ember részt vegyen benne, ki kell nyitnia a szobája ajtaját, hogy szabadon ki-be járkálhasson mindenki. Rory helyében sokkal grafikusabban reagáltam volna, amikor Paris felvezette a javaslatot, hogy nyissanak ők is ajtót a töménytelen részegen fetrengő kollégistának, ő csak simán nemet mond, mire Paris Lorelai-tól kér telefonos segítséget, nem szívbajos. Lorelai meg is győzi a lányát, hogy talán nem árt, ha egy kicsit szociális lesz az egyetem alatt. Bár szerintem a barátkozás, bulizás és a reggel telehányva talált fehérneműs fiók között vannak fokozatok, de Rory csak belemegy az ajtónyitásba.

A bulin először próbál a szobájában bujkálni egy bazinagy könyv mögött, de csak kinéz vegyülni egy kicsit, amit pillanatokon belül csúnyán meg is bán. Rögtön rácsimpaszkodik Emily egyik nőegyleti barátnőjének két ikerlánya, ami felér egy kisebb természeti katasztrófával, mert egy nagyszájú buta liba is elég ahhoz, hogy pár percen belül agyhalált okozzon az embernek, hát még kettő. Innentől kezdve Rorynak abból áll a buli, hogy erősen próbál belesüppedni a kanapéba, miközben a kettős csapás megállás nélkül jártatja a száját. Nála jobban már csak Parisnek van elege az egészből, aki nem talált kellőképpen értelmes beszélgetőpartnert (bár hogy miből gondolta, hogy egy kollégiumi bulin majd fog, az számomra rejtély), és amikor valami agysebész részegen odatántorog hozzá, hogy fúrja ki a fülét, kivágja a szobából az egész bagázst. Rory mérsékelt sikerrel próbálja leplezni, mennyire támogatja Paris ebben a döntésében, az ikrek tanulnak szárnyak nélkül repülni, Paris és Rory pedig azt hiszem, ezzel lezártnak tekinti a „próbáljunk meg vegyülni az egyetemi csürhével” –kísérletet.

A harmadik történetszálban Richardot meglátogatja egykori főnökének a fia, akit ő 6 éves kora óta csak Dugóként ismer (egyébként Jason), őt ültették Richard székébe, miután nyugdíjazták, és Dugó most azért jött, mert szeretne társulni Richarddal. Mindezt azért, mert szeretne a saját lábára állni, és látni az apja képét, amikor közli vele, hogy otthagyja a céget, és társul azzal az emberrel, akit pont azért rúgtak ki, hogy neki helyet csináljanak. Ez már tetszik Richardnak, meg is állapodnak, hogy kétszemélyes lesz az eddig egyszemélyes vállalkozás.

A ’Chicken Or Beef?’ című epizódban sor kerül Dean esküvőjére, ami Roryt kisebb sokként éri. Ő ugyanis úgy jött haza a hétvégére, hogy eltölt egy tökéletes Stars Hollow-i napot, ehhez képest a város főtere fehér tüllbe van csomagolva és mindenhonnan óriási Dean és Lindsey (mert ez a menyasszony neve) képek lógnak, ami valahogy nem tesz kimondottan jót Rory idegállapotának. Ráadásul belefut egyenesen Dean-be, aki 32 fogas bájvicsor kíséretében még meg is hívja az esküvőre, és csak azt kérdezi, hogy csirkét vagy marhát kér. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem az, amit Rory „tökéletes Stars Hollow-i nap”-ként definiált.

Lorelai és Sookie közben a Szitakötő Szálló nyitását tervezgetik, és eljön az a pont, amikor már muszáj Michelt is beavatni a dologba. Eddig húzták-halasztották, de a finnyás francia nem maradhat ki, mert nélküle elképzelhetetlen egy valamire való szálloda, és az, hogy Michel mostanában hisztérikus telefonüzeneteket hagyott Sookie-nak, csak alátámasztja mindezt. Michelt egy olyan szállodában találják meg, ami mintha egy életre kelt Calvin Klein reklám lenne, minden tökéletesen rendezett, szögletes, szimmetrikus és fekete-fehér (a szín és a kényelem ellenség), és igaz ez az alkalmazottakra is, akik uniformizált Mátrix ügynökök módjára, a koponyájukból kinőtt headsettel bonyolítják le a szobafoglalásokat. Képzelhetjük, mennyire van ínyére Michelnek egy olyan munkahely, ahol nem lehet öltönyt és nyakkendőt hordani, és a headsetet még a WC-n is viselni kell, de azért egy kicsit kéreti magát, különben oda lenne az imidzse. Azért így is viszonylag rövid nyafogás és sértett duzzogás után megállapodik a lányokkal, hogy természetesen együtt vágnak majd bele a Szitakötő nyitásába, újra együtt a három muskétás, oh yeah.

A szálloda felújítása elé viszont Taylor hirtelen úgy dönt, hogy annyi akadályt gördít amennyit emberileg lehetséges, ha hatalmában állna, tornádót is küldene az épületre. A lényeg az, hogy véletlen se legyen semmi úgy, ahogy Lorelai szeretné. Az a szomorú, hogy mindezt megteheti, ugyanis ő olyan, mint valami vírus, ott van az összes olyan fontosabb Stars Hollow-i ítélőszék élén, akiknek bármi beleszólásuk van az ilyesmibe, kérdés, hogy ezt miért csinálja. Ez akkor derül ki, amikor a reggel 6 órára szervezett épületvizit után kifejti, hogy a rothadó verandát meg kell tartani, és Lorelai-nál végképp elszakad a cérna. Pont mielőtt Taylort beépítené a rothadó verandába, Taylor kiböki, hogy valójában egy kis segítségre lenne szüksége Lorelai-tól. Az élete ugyanis addig nem teljes, amíg az édességBOLTOCSKÁJA elé ki nem rak egy fagyiskocsit, ami így félig belógna a kávézó elé is, tehát kell, hogy Luke rámondja az áment. Hirtelen minden világos, Lorelai gázol át a városon, sír, nyüszít, könyörög Luke-nak, aki közli, hogy minderre semmi szükség nem lett volna, mert éppen le se szarja, hogy Taylor rak-e fagyiskocsit az utcára vagy sem. Lorelai most megtanult egy s mást az üzletről, de a lényeg, hogy zöld utat kapott a Szitakötő, most már hivatalosan is.

Dean legénybúcsúja a hagyományoknak megfelelően zajlik, a gimis indulót részegen kántáló bandájával persze pont Luke-hoz tudnak beesni. Dean állapotát felmérve Luke úgy ítéli meg, hogy ideje a vőlegényt leválasztani a haverokról, és még átmeneti szállást is biztosít neki. Így Luke pont fültanúja Dean részeg dünnyögésének, amiben tisztán kivehetők a „Rory”, „szép”, „tökéletes” és „miért nem szeret engem?” kifejezések. Mennyire szar helyzet ez így, Luke-nak nincs is könnyű dolga, hogy most mit kezdjen ezzel az információval, ő végül úgy dönt, hogy másnap Dean elől elhallgatja az egészet, Roryt viszont nyomatékosan megkéri, hogy eszébe ne jusson elmenni az esküvőre. Így Rory csak egy fa rejtekéből, messziről szemléli, a látszólag tökéletes, esküvői magazinba kívánkozó képet, amint exbarátja kimondja az igent valakinek, akibe nem szerelmes.

A ’The Fundamental Things Apply’ című epizód címéből az értő néző már sejtheti, hogy itt a Casablanca is téma lesz valamilyen szinten. Méghozzá úgy, hogy Lorelai, látva hogy Luke még magához képest is túl zsémbes mostanában (hirtelen szinte kedves, barátságos embernek tűnik hozzá képest House), meginvitálja egy kis közös videózásra. Roryval hagyományosan rendszeresen tartanak mozis esteket, de mivel Rory most a Yale-en ragadt, majd Luke ugrik be helyette, akinek komoly filmtörténeti hiányosságai vannak, az alapoknál kell hát kezdeni, jöhet a Casablanca. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy Lorelai olyan szinten cuki ebben az iskoláslány-jellegű szerkóban, szemüvegesen, hogy az képet kíván. (ld. fent)



Kezdődik a moziest, Luke hozott egy vagon kaját, Lorelai rendelt egy vagon kaját, tökéletes harmónia van közöttük. A mozizásnak amúgy komoly szabályai vannak, dumálni, mozogni, kimászkálni, telefonálni, levegőt venni szigorúan tilos, a klasszikusokat tisztelni kell. Luke nézi a Casablancát, Lorelai pedig nézi Luke-ot, amint Luke nézi a Casablancát, mert számára a filmnél érdekesebb, hogy Luke hogy reagál a fontos részekre, tökéletes jelenet. Ezzel persze az összes szabályt megszegik, de amúgy is csörög a telefon, Rory az, és telefonos segítséget kér.

Mert mit csinál eközben Rory? Élete első és legkínosabb randiján van az egyik csoporttársával, és jobb téma híján a pisis cukrokról beszél neki, ebből leszűrhető, hogy nem halad a legjobban a dolog. Luke és Lorelai valahogy átnavigálják a kellemetlenebb pontokon, és végül a randi nem éppen siker, de legalább túlélte. Otthon aztán megállapítják, hogy elég szar dolog ez a randizás, de ha az ember nem akarja a hátralévő életét 12 macskával, és az összes létező Jane Austen filmadaptációval tölteni, akkor szükséges rossz, és mivel eddig Rory után kapkodtak a fiúk, így nulla tapasztalata van a dologban, nem árt, ha beletanul. Másnap úgy dönt, ki is próbálja mindezt a gyakorlatban, amikor a Yale mosodájában összeakad egy egész használhatónak kinéző példánnyal, akivel lezavarnak egy rövid, de annál klasszabb beszélgetést. Rory 3 mondat után direktben randira hívja a srácot, aki ezt visszautasítja, de legalább Rory Gilmore is megtanulja, hogy megy ez minden esetben olyan könnyen, ahogy eddig ő tapasztalta.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Desperatefan14 2008.06.17. 10:34:35

Köszi a hogyvoltot, jó lett mint mindig. Nekem is a 4.évad a kedvencem:)És azon azért én is meglepődtem hogy a hátizsákos túrát komolyan gondolták... Viszont az sem volt semmi, hogy Babette felhívta minden ország követségét, vagy mit(javíts ki ha nem jól tudom), mert nem a Rory által korábban mondott időpontra érkeztek meg.:D

gonoszkiralylany 2008.06.17. 11:56:20

tényleg ez a legeslegjobb évad, meg talán az 5.

ami viszont borzalmas (remélem nem számít spoilernek) az a hetedik, kár volt megcsinálni...

candyperfumegirl 2008.06.17. 12:44:13

Akkor eddig kettőből kettő, ami a 4. évadot illeti. :)

Ami azt illeti, nekem a 6. évad jobban fáj, mint a 7. Nyilván erről majd beszélünk sokat, amikor itt lesz az ideje, és én akarok alegkevésbé spoilerezni, de azért, ami történt 7. évad első felében, a felelősség nagyrészt a Palladinókat terheli, és azt, amit a 6-ban műveltek. (persze nem kizárólag) Nálam mindenképpen a 7. évad mellett szól, hogy a vége nagyon jó lett. Lesz miről beszélni akkor is.

gonoszkiralylany 2008.06.17. 13:26:44

persze, én is tudom hogy miért lett olyan amilyen... na de majd ha itt az ideje beszélünk róla tényleg :)

most újra is nézem ezeket a részeket, mert van amire alig emlékszem, most a hogyvoltból ugrott be h mennyire jóóók

Savafan 2008.06.17. 13:38:22

VÉGRE!!
és akkor most olvasom a hogyvoltot is:))

missbungle · http://www.pozor.hu 2008.06.17. 14:44:15

candyperfumegirl, köszi ögéjn :)
4-5. évad nekem is kedvenc, és valahogy a 7. sztem is még mindig jobban sikerült mint a 6....
Michel óriási azon a helyen, asszem én sikítófrászt kapnék ott 5 percen belül :)

squeegy beckinheim 2008.06.17. 15:38:53

nálam is a 4. a nyerő a 6. meg borzalmas
brazil bikinigyanta...a legnagyobb:D

Micimedwe 2008.06.17. 16:08:37

Logan megjelenésével kezdődött el a mélyrepülés.

kardigán · http://kardigan.freeblog.hu/ 2008.06.17. 16:30:13

a négyes a kedvencek között van, de a hármast is imádom, az ötöst nem annyira

a 6-7 jó szerintem így összességében, csak más, és nagyobbak benne a hibák, de azért vannak megcsillanások, és rory gyönyörű.

a hogyvolt még midnig király, bár marty hiánya fájó...:)

Savafan 2008.06.17. 16:59:06

taylor cukros boltja olyan nekem mint a hivatalossá tett pedofília:))
amikor elöször megemlíti a régimódi üditősboltját (ahol szerintem csak üditőt nem lehet kapni) és abban a szerelésben megjelenik olyan mint egy pedofil cirkuszi bohóc:))
de az üvegfal az király!!

én is nagyon szeretem ezt az évadot!! amíg két helyen van a két gilmore lány addig kétszer annyi történés esik meg és kétszer annyira vicces! mert elötte sokminden velüktörtént, most viszont csemegézhetünk a két életútból.

nekem a dugó az egyik legellenszenvesebb alak az egész sorozatból.

candyperfumegirl 2008.06.17. 17:00:07

Micimedve: ahogy mondod. :/

Igazából a 6-ban vannak olyan dolgok, amit nem tudok megbocsátani annak a két embernek, akik kitalálták ezt a zseniális sorozatot. Hűtlenek lettek a saját művűkhöz, annak a stílusához, jellegéhez, és színvonalához, és ezért rohadtul mérges vagyok rájuk. De erről többet majd akkor... :)

Én mindig viaskodom, hogy akkor a 4-et vagy a 3-at szeretem jobban, mert tökéletes évadok, de most, hogy újranézem, úgy érzem, egy picivel a 4. győz. Talán nagyon kicsivel több olyan pillanat van benne, amikor elkezdek bólogatni, hogy "igen, ezért ez az egyik legjobb sorozat, ami valaha készült." De úgy összességében nagyon egy színvonalon van a 2., 3. és 4. évad.

Kardigán: bevallom, én Martyval nem tudok mit kezdeni, kedvelem a srácot, de soha nem értettem, hogy miért is indokolt az ő karaktere a sorozatban. Azért a folyosós jelenet nagyon nagy, de inkább majd utalok rá a következő hogyvoltban, ez már így is túl hosszúra nyúlt. Nem marad el a srác bemutatása, ezt ígérem.

fajro 2008.06.18. 17:24:06

Velem van baj, ha bírtam Jasont is és Logant is? De tény, hogy a 6. évad a mélypont, bár annak is voltak egész élvezetes részei.:)jaj de várom már, hogy ezeket kitárgyalhassuk!:)

candyperfumegirl 2008.06.18. 17:38:31

Jasonnel nekem sincs bajom, valamilyen szinten poén a pasi, meg a kutyája. :) Ő a klasszikus "hátráltató tényező", és ehhez mérten van kezelve, nem is sok vizet zavar.
Logan nálam nagyon előkelő helyen szerepel a "legutáltabb tévés karaktereim" listán, ezt előre mondom, mert tudom, hogy nehéz lesz lepzelni.

EasyFriend 2008.06.18. 19:16:28

Logant én is rühellem. Egyszerűen gusztustalan karakter, fel nem foghatom, miért írták olyanra, amilyen. Dugóval semmi bajom, szerintem jó fej a maga módján. És remekül idomít kutyát. :-)

katicaboglarka 2008.06.18. 21:21:00

Jaja legutáltabb tévés karakterek: Cristopher és Logan.

Savafan 2008.06.19. 09:45:38

kutyával jól bánik:) a többit majd akkor.
süti beállítások módosítása