Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Édes, drága titkaink 1x06 - A nagy játszma

2008. május 24. 10:14 - zaphodbb

Tripp és Nick beszélgetésével indítunk, miközben egy kurva nagy jachtot látunk. Ezen a jachton lesz majd egy pókerparti, ahova csak a beugró 20 millió dollár. A játszmán Tripp és Elder is ott lesz. A beszélgetés két nappal a parti előtt zajlik. Tripptől megtudjuk, hogy még Dutch szervezte be Eldert a játékba. A Darling házban épp partit tartanak, úgyhogy a megbeszélés után Nick és Tripp is csatlakozik a partizókhoz.

Első körben Nick összekerül Karennel, aki azt szeretné, ha Nick szerezné meg nekik a házassági engedélyt, amihez pedig személyesen ott kéne lenniük, merthogy alá kell írniuk. Nick nemet mond, amit csodálunk. Brian és Brian junior együtt sütiznek, Juliet elkezdett törődni a kiskrapekkel, cukrászdába vitte délután. Igaz, hogy Natalie-ról beszélt a kisfiúnak végig, de a szándék a lényeg. Nick és Jeremy csatlakoznak össze, Jeremy másnap reggel megy Nick irodájába, kérdezi, hogy hajnal 5-re vagy 6-ra kell mennie, aztán mikor Nick azt mondja, hogy elég lesz kilencre is, kellemesen meglepődik. Izgatott, hogy dolgozni fog, azt hiszi, hogy de jó móka lesz.

Tripp és Tish elmesélik nagy büszkén, dagadó kebellel az egyik vendégüknek, hogy Patrick nyolc évesen Gary Fordnak azt mondta, hogy állítsa vissza a Fehér Ház méltóságát. Tish még egyszer kihangsúlyozza a méltóság szót, ami után rögtön a következő képen Patricket épp leszopja a travi Carmelita. Hehe. Carmelita nem annyira lelkes mint Patrick, neki nyomasztó hogy vagy hotelben vagy autóban bujkálnak, nem szeret titok lenni, egyszer végre az utcán akarja megcsókolni Patricket. Ő erre kiszáll az autóból és lesmárolja, és bár egy sikátorban vannak és így nem akkora a kockázat, mégis megszívják, mert bekanyarodik csikorogva egy taxi a sarkon és már villognak is a vakuk. Patrick rohan Nickhez, hogy most mit tegyenek, meg kell szerezni a képeket. Közbetelefonál Nicknek a rendőr, aki apa ügyében nyomoz, hogy megérkezett a repülőgépről a jelentés, ami szerint nem babrálták a gépet, átlagos motorhiba volt, tényleg baleset történt csupán, nem gyilkosság.

Nick az irodájában depizik az ablaknál, a titkárnője próbálja jobb kedvre deríteni és azt javasolja neki, hogy ne kutassa, hogy ki ölte meg az apját, hanem elkezdhetné hiányolni inkább. Ekkor rohan be termosszal a kezében Jeremy sűrű bocsánatkérések közepette, hogy elkésett. Nick bemutatja az összes Darling vállalatot Jeremynek, hogy hol dolgozhatna, de Jeremy mindenben talál valami kivetnivalót. Végül Nick megfordítja a dolgot, próbáljanak meg rájönni, mihez van Jeremynek tehetsége. Jeremy pompásan tud üldögélni és autót vezetni, ez a kettő megy neki. Váltunk Karenre és Fredre, akik a házassági engedélyért állnak sorba. Mikor odajutnak végre, kiderül, hogy Karen még mindig férjnél van, az előző férje nem írta alá a válási papírokat már 3 éve. Fred kissé ideges lesz és elviharzik.

Carmelita lakása előtt vagyunk, Tripp vár a nőre egy limuzinban. Átadja Carmelitának a képeket, ő csináltatta őket, gondolta ezzel talán észhez téríti Ptaricket. Tripp le akarja fizetni Carmelitát, megkéri, hogy költözzön el és hagyja el Pattyt, ne tegye tönkre. Carmelita visszautasítja az ajánlatot és megígéri, hogy nem mondja el Patricknak ezt a kis beszélgetést, persze nem Tripp, hanem Patrick védelmében. Nick Jeremyt viszi az új munkahelyére egy parkolóba, ahol a főnöke az a Lou lesz, aki 8 évig a portásuk volt. Jeremynek tetszik az új felállás, viccesnek tartja, hogy hétköznapi ember módjára fog dolgozni, mint parkoló fiú. Nick telefont kap Eldertől, a póker játszmáról akar beszélni. Ugrunk is Elderhez. Kiderül, hogy Dutch azért nevezte be Eldert erre a játszmára, mert el akarja nyerni Tripptől a Darling Plázát. Nicknek nincs ínyére a dolog nem akar ebben segíteni. Elder azonban megfogja Nicket azzal, hogy a jelentés hamisítvány, ha Nick rábeszéli Trippet, hogy tegye fel a Darling Plázát tétként a pókeren, akkor megszerzi neki az igazi jelentést.

Jeremy a parkolós fiúkat szórakoztatja, aztán egy dögös csajra és annak autójára cuppan rá és indul parkolni vele. Közben hívja Juliet, így Jeremy fél kézzel száguldozik a dögös csaj autójával, mert az hiszi ő egy autós ninja, aminek az lesz a vége, hogy összetöri természetesen. Nick irodájában járunk, Karen próbálja rávenni Nicket, hogy kísérje el őt a volt férjéhez, mert ő egyedül nem tud neki ellenállni és fél, hogy lefekszik vele. Nabazmeg. Aztán mikor Nick kereken nemet mond, akkor Karen kifejti, hogy biztos azért nem, mert ez tönkreteheti a házasságát Freddel, mert Nick magának akarja őt. Jesszusom ez a nő mennyire pszicho már. Nick ezzel már nem tud mit kezdeni, széttárja a kezét, mert ilyen tényleg nincs.

Patrick és Carmelita dugás után, Patrick tiszta ideg, hogy mi van a képekkel. Carmelita kénytelen elmondani neki, hogy az apja készíttette a fotókat. Patrick száguld is az apjához hirtelen és beolvas neki, Tripp erre a politikáról vág ki egy szép beszédet, de ez Patrickot nem hatja meg. Tripp még megpróbálkozik azzal is, hogy Carmelita hazudott neki, amikor megígérte, hoyg nem fog szólni Patricknek a képekről, úgyhogy nem megbízható a nő. Ettől Patrick csak még dühösebb lesz és közli az apjával, hogy végeztek, neki elege van az egészből, kiszáll. Jeremyre váltunk, a dögös csaj összetört autója felett fogja a fejét, dühöng és lerúgja a lökhárítót is, hogy biztos totál roncs legyen. Az egyik parkoló fiú vigasztalja, hogy mivel ő Darling, legalább kirúgni nem tudják, ettől aztán kigyullad a fény Jeremy fejében és elszáguld az autóval. Fél óra múlva csilivilin, karcolás nélkül adja át az autót a dögös csajnak. Mint kiderül, elment és vett egy új autót, átcseréltette a rendszámokat és így minden el van sikálva szerinte.

Nick érkezik a Darling házba Tish-hez, Tish megkéri, hogy tartsa a szemét Trippen a póker játszma alatt, mert tavaly is eljátszotta az ő ujjáról azt a kurva nagy smaragdot, amit most nem láthatunk emiatt. Ugyanis, ha valaki a bátorságát teszi próbára, Tripp nem ismer tréfát, bármit feltesz tétnek. Nick megígéri, hogy vigyázni fog Tripre. Nick Trippnél, odaadja az ingatlan papírokat a játékhoz és szóba hozza a Darling Plázát is, de Tripp mereven elutasítja még a gondolatot is, az az épület volt az első otthonuk, ott született Patrick és Karen, ajándék volt Tish apjától. Karenre váltunk, megérkezett az előző férjéhez, aki egy szál törülközőben nyit ajtót, ami rögtön leveszi a lábáról Karent. Állítólag már aláírta elsőre is a válási papírokat és odaadta Dutch-nak, de szívesen aláírja még egyszer. Behívja Karent, miközben a törülközőt leveszi magáról, mert jobb szeret meztelenül lenni. Ajaj, Karennek meszeltek.

A póker játszma kezdetén vagyunk, Elder és Tripp összetalálkozik, Elder gratulál Trippnek, hogy megszerezte Nicket magának. Tripp egyetért, hogy rendkívül szerencséje van Nickkel. Karen és a volt férje szex után a padlón, a fickó most már kész aláírni a papírokat. Azt hiszi, hogy Nickhez megy feleségül Karen, merthogy az ő válásukban vastagon benne volt az is, hogy ő nem Nick volt. A Darling házban Jeremy és Patrick játszik Brian szobájában valami autóversenyes játékot, betoppan Brian. Testvéres heccelést láthatunk, Jeremy szarrá veri Patricket a játékban, majd Brian teszi ugyanezt Jeremyvel. Közben megy a locsogás arról, hogy Brian junior már két órája otthon kéne legyen, megint Juliettel van és hogy Jeremy összetörte a dögös maca autóját. Aztán megérkezik Brian junior is, és leül játszani, Patrick pedig közli, hogy hiányozni fog neki ez a hely. A többiek azt hiszik, hogy arról beszél, hogy ha majd szenátor lesz elköltözik Washingtonba, de mi látjuk Patrick arcán, hogy másról van szó.

A pókerjátszmára ugrunk, elérkezik az idő, amikor már a pénz nem elég, az ingatlanok kerülnek be. Nick nekiáll győzködni Trippet megint, hogy a Darling Plázát tegye fel, ő ellenkezik még egy ideig, aztán berakja a tétek közé. Tish és Karen a Darling házban. Tish egyből leveszi, hogy Karen lefeküdt a volt férjével, ezen ki is akad természetesen. Karen őt okolja azért, hogy ez megtörtént, mivel szerinte Dutch azért felejtette el érvényesíttetni a válását anno, mert épp Tish-sel kefélt valamelyik hotelben. Erre Tish még jobban felbőszül, aminek az a vége, hogy a lánya fejéhez vágja, hogy ugyanazt a hibát követi el amit ő, hárman vannak a házasságban, Nicket el kéne már felejteni.

Póker játszmára ugrás, 500 milla már majdnem a tét, elő kell jönni a lapokkal. Elder nyeri a kört, a Darling Pláza elveszett. Tripp dühös Nickre, nem akarja hogy a szeme elé kerüljön most pár napig. Juliet heverészik a házban, Brian megy oda hozzá és lebassza, hogy egy 30ezer dolláros órát vett Brian juniornak. Juliet visszavág, hogy Brian junior csak egy ugyanolyan órát akart mint Birané, mert annyira felnéz rá. Váltunk Jeremy munkahelyére, dögös csaj érkezik megint, Jeremy elmondja neki a féligazat az autójáról, hogy amiben most ült, az csak kölcsönzői és az összetört az övé igazából. A nő nem csinál balhét, mert Jeremy őszinte volt, ma meg kell javíttatnia az autót és akkor el van nézve a dolog. Jeremy megpróbálja elhívni vacsorára, de a nő közli, hogy nem az esete. Uff. Jeremy nem akarja elmondani neki, hogy ő egy Darling, úgy tűnik normálisan szeretné most ezt intézni nem pedig a nevével akar bejutni a nő bugyijába.

Tish és Nick a Darling házban, Tish leteremti Nicket, hogy hagyta eljátszani a Darling Plázát. Ezt Dutch sose hagyta volna, Nick erre letörik mint a bili füle. Tripp a Darling Plázában nosztalgiázik, Nick lép oda hozzá. Tripp Jeremyről érdeklődik, hogy hogy megy neki a meló, innen kanyarodik oda, hogy azt szeretné majd, ha ő meghal Nick vegye át a Darling vállalatok vezetését. Nick meg se tud szólalni, de Tripp nem is engedi, ez az ő kívánsága és kész. Aztán rákérdez, hogy mikor kapja meg Eldertől a jelentést. Hoppácska, végig tudott róla?? Visszatérünk a múltba egy kicsit, amikor Nick megpróbálta rábeszélni Trippet a Darling Pláza eljátszására, akkor bevallotta neki, hogy Elder bízta meg ezzel és hogy ha ő megnyerné Elder bizalmát, azzal Tripp is nyerne, no meg neki nagyon kell az igazi jelentés. Aztakurva, az egész ki volt tervelve, az is hogy összevesszenek, mert Elder akkor jobban ráharap a horogra, ha azt hiszi rosszban vannak. Vissza a jelenbe, Tripp elmondja, hogy neki is éppen annyira fontos, hogy megtudja mi történt Dutch-csal, mint Nicknek és bármit megadna érte, még a Darling Plázát is és még hozzáteszi, hogy szereti Nicket.

Brian és Brian junior otthon, reggelizés, Brian junior egy hegynyi palacsinta előtt üldögél és még vanília fagyit kér. Erre felkapja a fejét Brian és közli, hogy kevesebb időt fog találkozni Juliettel és többet vele, mert így egy elkényeztetett pöcs válik belőle, ha ő most ezt nem állítja meg. Első apai megmozdulása, hogy megtanítja a fiát, hogyan kell a szirupot szakszerűen eloszlatni a palacsintákban. Eldernél járunk, Nicknek mutatja épp, hogyan akarja újjá építeni Manhattant, majd rátér a lényegre, a jelentésre, amit az a fickó hoz be neki, aki az osztó volt a pókerpartin. Szóval csalt a kis geci. Az igazi jelentésben az áll, hogy megpiszkálták a gépet, méghozzá az elejéről már ismert repülőgép-szerelő. Nick el, Elder pedig fogadja a következő látogatóját fogadja, aki nem más mint Patrick. Na ő most itt mégis mit és miért??

Karen és Fred érkezik Tish-hez a házba és közlik, hogy előre hozzák az esküvőt. Tish szerint ez nem annyira fasza ötlet, de Karen hajthatatlan. A rendőrségen Nick, átadja az igazi jelentést a nyomozónak, aki egyetért, hogy a szerelőt ez alapján letartóztathatná, csak egy a bibi, ma reggel a fickót holtan találták a lakásán. Na, ez a rész ütött, csak kapkodtam a fejem. Talán a jövő héten kapunk választ, a mit csinál Patrick Eldernél és a ki Nick féltestvére kérdésekre.

3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nikolka 2008.05.24. 22:02:17

Nagyon jó kis sorozat, ezt a részt már végig láttam, a többit csak részleteiben. Nagyon jók a karakterek, kedvencem Brian :))
Donald Sutherland baromi jól hozza a figurát, egyszer simán elhiszem, hogy még Nick-et is megöletné, máskor meg egy magábazuhant öreg hősszerelmes :)
Abszolút a felső tízezer görbe tükrének érzem, főleg az ikreket és Karen-t :))

Savafan 2008.05.29. 13:19:34

Ilyenek létezenk odaát? Mert azért nem kevés pénzekről van itt szó.
Arra azért kiváncsi lennék, hogy az itt eljátszott család és személyek eredetiről lettek-e mintázva? És new yorkban is van olyan család aki hatalom, élet és halál ura. mert itthon azért vannak az egyenlőbbnél is egyenlőbbek de azért az mégiscsak new york:)

amúgy igen jó kis sorozat. és érdekesen kuszálódnak a szálak...

úrilány 2008.05.29. 14:44:32

tyű, és én ezt a részt aludtam el... :(
na irány a net, bepótolni a mulasztást
süti beállítások módosítása