Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Rock of Love 2x10 - Bitter Suite

2008. május 11. 17:09 - sixx

Az előző, káprázatos epizódban mindent megkaptunk, amit egy ilyen műsortól várni lehet, dráma, sírás, idióta kurva pucéron cigánykerekezik, másik idióta kurva darabosan okádik Bret fejkendőjére, és visszatért Heather is. Ennél jobb az idén már nemigen lesz, hacsak valamelyik agyhalott ribancot rajta nem kapnak a többiek, miközben Bretnek szerez orális örömöket, és akkor meglesz a Dicksucker Whorebag Díj idei nyertese is (Daisy látatlanba megkaphatja, mert kiderült, hogy még mindig együtt él atlétás köcsög exfaszijával).


Irány Vegas, Bret, a kurvák, Big John és Heather, még jó, nélküle nem szabad elmenni sehová. A lyányok díszamerikaiban vágják magukat, és úgy néznek ki, mint egy csapat rock-groupie, mit is beszélek, ezek azok, miért néznének ki máshogy? Négyen maradtak, Jesica, Ambre, Daisy és Destiney, az elején erre a kvartettre nem tettem volna fel Brat lyukas kondomját sem. Bret visszaemlékszik az előző évad vegasi kirándulására, ahol Britney darabosat hányt (visszatérő motívum 1) Lacey meg holtrészegen vergődött az asztalon (visszatérő motívum 2).

Hard Rock Casino & Hotel, Vegas. Itt üt tanyát a karaván, Bretnek van annyi esze, hogy nem a négy bukszával egy emeleten lakjon, bölcs döntés. A csajok szobája jó nagy, van benne billiárdasztal meg egy csomó ajándék Brettől, mert ő ilyen romantikus alkat. Ettől minden lánny azonnal eksztázisba esik, szappan! Sampon! Hú! Heather leszarja az ilyesmit, ő menne lefele játszani a kaszinóba, és megjegyzi, hogy eszméletlen bulizás lesz, höj. Bret levelet küldött, meg golfruhát Jessicának és Destineynek, akik mennek testedzeni. Jessicának ez jól jön, mert a gimiben golfszakos volt, vagy mi, Destiney meg úgy van vele, hogy majd megmutatja a seggét Bretnek a pályán, és akkor már mindegy, hogy tud-e játszani, vagy sem.


Heather segít a csajoknak, azaz nem is, mert retrófrizurát csinál nekik, muhaha. Bret örül neki, mer eszébe jutnak a pinametálozó nyolcvanas évek, amikor a Mötley Crüe farvizén evezve annyi nőt dugott meg, mint Magic Johnson, csak ő nem lett beteg tőle. A trió el golfozni, a többiek a szállodában maradnak, és isznak. Heather kérdezi, hogy oszt vót már valakinek valami Brettel? Daisy mondja, hogy van ötszázszor dugtak, mi az újdonság ebben? És egyébként is, Ambre öreg, nyugger-melegítőben szaladgál biztos otthon, ő (Daisy) meg micsoda jó nő már a felfújt szájával és csöcseive. Heather Ambre-vel is beszélget, aki menten beszólja, hogy a csöcsök nem fizetnek magukért, Daisy azért akarja Brettet, mert le van égve, egy vasa sincs, szóval egy kurva oszt jónapot.


Golfozzunk. Jessica tudja mit csinál, Destiney nem, viszont ő a seggét/pináját mutogatja, így 1-1 az állás. Ebből lesz sok ilyen, ne ragozzuk. Bret kijelenti, hogy legszívesebben dugna a golfpályán. Nem mutatják, lehet megvolt az édeshármas. A hotelbe visszatérve Daisy beszól Destiney-nek, dráma lesz, meg tetszenek látni. Ambre és Daisy kurvának öltözik, és mennek vacsizni Brettel, aki kijelenti, hogy a nőknek hús kell, és nem viccelünk, tényleg ezt írták neki a VH-1-nál. Kaja közben előjönnek a szokásos témák, Daisy és a faszija, oppardon exfaszija, mármint ez hogy is van? Daisy ettől kiakad, hát nem elmondtam már? Két ve együtt élek vele, egy ágyban alszunk, de nem dugunk. Sőt. Daisy 2 éve nem dugott senkivel. Ő mondja, elhisszük neki.


Hú, kiderül az is, hogy Daisy-nek volt egy abortusza is, dugás nélkül, ami csoda, de elsiklunk fölötte, van ilyen, bólogat Bret, olvastam a Bibliában. Ambre megkérdezi, hogy végül is mi a faszból van Daisy-nek pénze, kiderül, hogy táncosnő, amiből ezek szerint milliomosnak lehet lenni. Vagy nem, elég nehéz követni a csaj hazugságait. Heather közben odafent kavarja a szart, elmeséli Destiney-nek, hogy Daisy már ötszázszor dugott Brettel, amitől az kiakad (nem meglepetés), és ha Daisy visszaér, meg fogja ölni. Breték jönnek fel, Destiney azonnal nekiesik a műanyag babának, miafaszt ugatsz bazmeg? Csajbalhé nem lesz, csak üvöltés, kurva vagy, nem, te vagy a kurva, blablabla. Shut the fuck up, bitch, mondja Daisy, ettől már Ambre is kiakad, és mindenki nekiesik az egyre idegbetegebb Daisy-nek. Jessica megjegyzi, hogy ez nem neki való, mert ő normális. Heather csak vigyorog, mission accomplished.


A dráma folytatódik, Heather is beszáll a buliba, és hozzávág egy poharat Daisy fejéhez, ami vagy gumiból van, vagy csak a vágók voltak ügyesek, mert a csaj fejéről kajakra lepattan a pohár. Hehe. Jessica szerint ez egy nagy cirkusz, de mielőtt tényleg megtépnék Daisy-t, jön Big John, és felviszi az összeset Bret lakosztályába, ahol még tekepálya és blackjack asztal is van. A kártyázás nem sül el túl jól, mert Destiney 2 perc alatt megint nekiesik Daisy-nek, és ha Big John nem jön be, tán meg is öli. Az osztó csak néz, pedig már biztos sok mindent látott Vegasban. Bret kiszáll a partiból, mert erre nincs szüksége, hát baszod, mégis mit hittél? Heather ismét beszól egy jót az üvöltözés közepette: "Daisy, you are sucking yourself outta debt" ami már majdnem olyan jó, mint a dicksucker whorebag, de csak majdnem. Bret megunja a dolgot, és Daisy kivételével mindenkit visszazavar a szobájába.


Ideje, hogy kiderüljön, mi is van Daisy-vel, miért van ebben a műsorban (a tévé miatt, vagy Bret miatt), de ismét nem lépünk előrébb, csak szokásos frázisok puffogtatása folyik, illetve Daisy azt mondja, hogy Bret tudja, hogy kell őt felvidítani (lásd: orális szex). Reggel mindenki szarul érzi magát, mert este kiszavazás, és Destiney rájön, hogy a düh és az alkohol halálos kombináció. Hether megy dumálni Brettel, szerinte Ambre a legjobb választás, mert Destiney egy igazi barom, Daisy kurva, Jessicának meg túl sok esze van ehhez a szarsághoz. Bret úgy érzi, hogy Heather nélkül kell meghoznia a következő döntést, így khajítja, menjél a kasszához a csekkedért.


Jessica, aki nagyon ártatlan és aranyos, most Brettel beszélget egy kicsit, mert Bret még mindig nem biztos abban, hogy bírni fogja a rokkeréletmódot. Nem fogja, én mondom. Jessica nem jó karakter, mert normális, így nem lennék meglepve, ha ő távozna este. Daisy is jön, hogy beszélgessen egy kicsit Brettel, és újabb titokra derül fény: egy ideig járt/randzott/dugott CC DeVille-lel, a Poison gitárosával, Bret zenekarának egyik tagjával, amitől főhősünk kicsit kiakad, és paróka-hajkendő-kalap kombinációja majd leesik a fejéről, miafasz? CC-vel? Dugtatok? NEEEEEM!!!! Jézusom. Bret amiatt aggódik, hogy akkor ez most így nagyon kínos lehet, mert mi van, ha turnén ott van Daisy? Meg CC? Akkor ő most szarul fogja magát érezni. We feel your pain, Bret.


A kiszavazósdin Jessica távozik, mert ugyan ő az egyetlen ezek között, aki olvasni és írni készségszinten tud, de nem elég bulis és kemény ahhoz, hogy bírja Bret életmódját. Jessica, adj hálát a producereknek, hogy a fináléban nem leszel benne. A következő epizódban jönnek a családtagok, ha olyan lesz, mint tavaly, akkor sírni fogunk a röhögéstől.

Címkék: rock of love
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2008.05.11. 19:10:28

végre vmi igényes műsor :D
ez a nekemvaló :P

AP (törölt) 2008.05.11. 19:13:15

itthon is ezt kéne nyomatni a sok genny helyett..

crazyfish 2008.05.11. 22:07:00

ez kaffa müsor...talán feldobná ha a nagy dráma közben Grétsy tanárúr és vágópista átsétálna a szinen és az anglosaxon igeidökről beszélgetne...ez a brett gyerek mintha a újpesti kinaipiac büféjéből jött volna, egy kemény délelött után...:-))amugy meg a müsor olyan mint amikor a sricikirályfi választ országa luvnyái közül, majd a boldog szerelmespár belelovagol a napba...király

mókus 2008.05.12. 16:56:10

tudod mit kellene neked nézni, sixx? anna nicole show-t. Na, az kész..

kisbaratod · http://kisbaratod.wordpress.com 2008.05.13. 15:11:43

:DDDD Hát igen.. baráttokközt helyett nyomhatnák ezt is.

Savafan 2008.05.14. 15:25:59

az szép lenne ha tényleg az ex CC lány lenne a befutó. akkor igazi lyuksógorok lennének brettel, ha eddig még nem voltak azok:))

gastro, missing in action 2008.05.23. 15:11:55

Sixx, vazze nem fejezed be a sorozatot?!?!?!

:-P

cicamaca 2008.06.12. 12:00:44

ennek ennyi? befejezve már nem lesz? :(

sixx · http://comment.blog.hu 2008.06.12. 12:07:39

hétvégén felteszem a maradékot

cicamaca 2008.06.28. 12:33:11

Akkor erről lemondhatok, úgy érzem...

moli 2008.07.21. 12:30:40

most tenyleg csak a donto hianyzik? :(

moli 2008.10.13. 10:08:01

indult uj szeria?

cicamaca 2008.11.11. 12:13:53

Új széria? Ennek sincs vége :D
süti beállítások módosítása