Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szívek szállodája - 2x10-2x14

2008. április 16. 10:42 - candyperfumegirl

Közelít a karácsony, a Gilmore lányok Björk alakú, szélütéses hóembert építenek, a szállóban pedig nagy esemény készül: a Bracebridge vacsora. Ami annyit jelent, hogy egy csapat gazdag idióta unalmában azt bírta kitalálni, hogy 19. századi kajákat akar zabálni, és hozzá olyan stílben beszélni, amit ember meg nem ért, és Dickens is hangosan kiröhögne. De az ilyesmi marha hülyén néz ki, ha otthon, az irodából hazatérve próbálkozik vele az ember, úgyhogy rendezze meg a Szabadság Szálló. Sookie és Lorelai természetesen teljes lázban, vagyis utóbbi a szokottnál is magasabb fordulatszámon, előbbi az idegösszeomlás szélén. És mindez csak fokozódik, amikor az elmeroggyant Bracebridge banda telefonál, hogy behavazódtak, és nem tudnak menni. Csakhogy addigra a lányok már mindent leszerveztek, egy hadseregnek is elég ehetetlen kaját, teljes személyzetet, 10 lovasszánt, és kb. 25 bricsesznadrágot is beleértve, amikkel nem ártana kezdeni valamit, különben Sookie-t helyben megüti a laposguta.

Kezdenek is, megrendezik a vacsorát Stars Hollow teljes lakosságának, abból kiindulva, hogy nincs a földon akkora baromság, amiben ezek ne akarnának részt venni. Megy is mindenki, aki a városban mozdulni tud, sőt a poén kedvéért Emily és Richard is. Erre azért van szükség, mert Richard mióta megtudta, hogy félreállítja a cége kifejezetten antiszociális. Már a gyász 4. fázisában van, túl a tagadáson, a haragon, és az alkudozáson, most a depresszió van soron. Ilyen állapotban Emily sem tud szót érteni vele, és a lányok szerint a felrázására a 19. századi hangulatban rendezett vacsi pont jó lesz.

Közben Dean és Jess ismerkednek egymással, ami az ő esetükben azt jelenti, hogy amikor Jess verekszik az iskolaudvaron Dean próbál neki segíteni, erre ütni-verni kezdi őt is. Én nem is értem, Jess miért szerez olyan nehezen barátokat. A vacsira pedig mindketten hivatalosak, lesznek itt még érdekességek. Sőt, van a vacsorának még egy meglepetésvendége is: Paris. Mostanában ő meg Rory már képesek voltak 2 mondatot váltani anélkül, hogy azokban elhangzottak volna a „dögölj meg”, „kapd be a világ legméretesebb lófalloszát” vagy „egyél szart” szófordulatok, tehát egész nyugodtan ráfoghatjuk, hogy barátnők. Dean a kishúgával érkezett, Lane az anyjával (a nászéjszakája roppant érdekes lesz - mondja ő, és milyen igaza van), Jess pedig Luke bácsival, Dean legnagyobb örömére. De ami a legmeglepőbb, hogy Richard hatalmas füligvigyorral érkezik, és úgy viselkedik, mintha összekeverte volna a vérnyomásgyógyszerét valami egész mással, és egyelőre senki nem tudja hova tenni a hirtelen hangulatváltozást.

Lorelai, hogy a vendégeinek kedveskedjen/teljesen kiborítsa őket (egyéni vélemény alapján lehet választani) éjszakai lovasszán-túrát is szervezett, érdemes figyelni Luke és Jess fejét, amikor ezt közli az összegyűltekkel. Azért van olyan is, aki örül ennek, Richard csak vigyorogni bír, Lorelai sikeresen ráveszi Luke-ot egy közös menetre (semmi többletjelentés, pedig bárcsak…), sőt még Jess is van olyan élelmes, hogy felpattan Rory mellé. Érdekes dolgokat tudtatunk így meg. Pl. azt, hogy Lorelai még a lovak hátsóját is szépnek találja, hogy Luke nem árulta el Jessnek, hogy az anyja nem várta haza a téli szünetre, hogy Jess erre rájött, valamint el nem tudja képzelni, hogy Rory és Dean miről tudnak beszélgetni, mert ő pl. ki nem nézi Deanből, hogy ismeri Björköt, vagy egyáltalán bármit a kosárlabdán és a roncsderbin kívül. Ez Rorynak rosszul esik, de láthatóan elgondolkozik rajta, milyen lenne egy olyan barát, akivel kettőnél több közös témája lenne. Hmm.

Az este további része remekül alakul, némi részeg énekelgetés után mindenki aludni egy, csak Emily és Richard nem, akik az éjszaka közepén tisztáznak egyet s mást. Először is, hogy Richard azért ilyen felszabadult, mert nem várta meg, hogy elküldjék, hanem ő maga ment nyugdíjba, ezzel elérve az 5. fázist, az elfogadást. Így már boldog és megkönnyebbült, és miután közülte ezt feleségével is, minden OK köztük. Így Sookie és Lorelai már teljes sikernek könyvelhetik el a vacsit (kivéve, hogy Paris szerint voltak nem korhű elemek, mint karóra és poliészter, de nekünk, akik az Egri Csillagokon nőttünk fel az ilyesmi már meg se kottyanna). A távozásnál Dean felfigyel egy diszkrét szemezésre Rory és Jess között, és azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor igazán aggódni kezdett. Éppen ideje volt. Lorelai és Rory pedig lovasszánon megy haza, miközben szól a Human Behaviour, és azt látják, hogy valaki lerombolta a hóemberépítő-versenyen tuti befutónak kinéző tökéletes hóembert, az egyetlent, ami verhette volna az ő stroke-ot kapott Björkjüket. Ez a város csupa rejtély.

A „Secrets And Loans” című epizódban tulajdonképpen egy említésre méltó szál fut végig. Egy csodálatos téli reggelen Lorelai alatt beszakad a veranda, pedig a hölgy súlya nem veri még a szumó birkózókét, akármennyit zabál is. Itt baj van, és a baj neve termesz, méghozzá SOK termesz, na ez az a szó, aminél én hanyatt homlok menekültem volna olyan messzire a háztól, amennyire csak lehet. Teljes felújítás kell, nincs mese, az pedig rohadt sok pénz, és miután Lorelai kizárja az egyetlen szóba jöhető opciót –hogy segítséget kérjen a szüleitől- elég kilátástalannak tűnik a helyzet. Rory viszont beavatja Emilyt, aki közbeavatkozik, és kapcsolati tőkéjét bevetve szerez a lányának kölcsönt. Ezért semmit nem vár cserébe, és Lorelai már pont fellélegezne, hogy itt most tényleg nincs semmi trükk, csak önzetlen anyai seggítség volt, amikor Emily „csak úgy” tájékoztatja egyetlen leányát, hogy a nőegyleti gyűléseket a Szabadság Szállóba helyezte át. Ügyes.

Érdemes még megemlíteni Lane-t, aki „bepasizott a barátnőm, unatkozom” –kórtól szenvedve azt bírta kitalálni, hogy pomponlány lesz (nem röhög!), és ezért Rory nem dicséri meg kifejezetten, pedig nem kell aggódni, mert már itt van Jess, majd megmenti. Lane egyelőre remekül érzi magát ritmusra ugrálva és vigyorogva seggvillantó szoknyában, és ő meg Rory megegyeznek abban., hogy amíg élvezi, csinálja, nincs abban semmi rossz. Más meg a hobbikertészkedést vagy a curlinget tekinti a világ legjobb elfoglaltságának, annak sincs sokkal több értelme, de az emberek különbözőek.

A „Richard In Stars Hollow” című epizód sem árul zsákbamacskát, ami a címadást illeti. Richard a nyugdíjazása után most ért el arra a pontra, amikor már végképp nem tud mit kezdeni az idejével, de annyira, hogy még a nőegyleti gyűlésekre is képes lenni elkísérni feleségét, Emily pedig most ért el arra a pontra, hogy ha a helyzet nem változik sürgősen, szétveri a fején az ünnepi teáskészletet. Egy reggel fejhangon visítva hívja Lorelai-t, hogy tüntesse el az apját a házból egy teljes napra, de azonnal. Emily hangfrekvenciáját (amit már szinte csak a denevérek észlelnek) számításba véve Lorelai úgy dönt, jobb, ha engedelmeskedik, ha nem akarja, hogy anyja elföldelje szülőapját az orchideás kertjében. Így Richard egy napra Stars Hollow-ba látogat, amitől Lorelai már előre izzad, és nem is alaptalanul, ugyanis azóta nem töltött kettesben az apjával több egybefüggő órát, mióta kislánykorában hazaküldték a táborból renitens viselkedése miatt.

Ahogy az várható volt, Richard bele is köt mindenbe, ha van hozzá köze ha nincs, Lorelai étrendjétől kezdve a munkahelyi öltözékén át Dean és Rory kapcsolatáig. Utóbbi teszi be teljesen a kaput, szerencsétlen Dean ugyanis pont ezt a napot bírja kiválasztani, hogy a saját kezűleg összeeszkábált (viszont meglepően működőképes) autót Rorynak átadja. Naná, hogy Richardnak ebbe is bele kell ugatnia, de Dean állja a sarat, az autó zöld utat kap, már csak a menetrendszerű Richard-Lorelai konfrontációt kell letudni, amire a nap kezdete óta számítani lehetett. Lorelai persze tele van ötletekkel, mit csináljon apja az okos tanácsaival, Richard viszont keresetlen őszinteséggel odadobja, hogy soha nem kívánja lányának, hogy megtapasztalja, milyen érzés fölöslegesnek lenni.

Paris persze most is pörög, mint mindig, én egyre gyanúsabbnak tartom, hogy robot, valószínűleg T-Disaster modell, mert olyan, mint ő emberben egyszerűen nem létezhet. Most éppen az az agybaj jött rá, hogy mindenáron meg kell nyerniük valami borzasztóan komoly (…) diákújsgírói díjat, mert ha nem, annyi a még el sem indult karrierjüknek, és ez esetben rituális tömeggyilkosságot fog elkövetni. Ezek után komolyan is veszi az újságíró team (elsősorban Rory) ezt az utasítást, és elindulnak Stars Hollow-ba témát gyűjteni, mert Paris szerint nincs izgalmasabb a kisvárosi szennyesnél, és ehhez csak szét kell nézni Stars Hollow-ban, ahol minden sarkon a bűn, a romlás és a kárhozat tanyázik. Rory megmutatja neki, hogy a legromlottabb dolog a városban egy randa színűre festett kerítés, de Paris nem nyugszik és egyenesen Luke-ra ront, hogy meséljen csak neki az emeleten berendezett kuplerájról. Nem nehéz elképzelni, mennyire dobja fel Luke-ot ez a csevej, hát még amikor Jess is bekapcsolódik a „romlásba viszel engem Luke bácsi, hogy is lehetne belőlem normális ember ennyi káros hatás mellett?!” –szöveggel. Zseniális. Luke feje pillanatokon belül ezer apró darabra robbanna, ha Rory ki nem cibálná Parist a kávézóból, arról nem is beszélve, hogy ha Paris és Jess 2 percnél többet tartózkodik egy helyiségben, nyilvánvalóan beköszönt az apokalipszis.

Az „A-Tisket, A-Tasket” című epizód egy kosárárverésről és annak következményeiről szól. Elképesztő, hogy egy ilyen lökött kisváros lökött lakói mit ki nem tudnak találni, csak hogy ne unatkozzanak. Ez is pontosan ilyen. A dolog lényege, hogy a város nőnemű lakói teleraknak egy-egy kosarat mindenféle házilag készített étellel (a Gilmore lányok esetében ez azt jelenti, hogy kiveszik a hűtőből a maradékot), amire a város férfilakói majd licitálni fognak. De nem is ez a poén, hanem az, hogy a kosarat elnyerő személy nyer egy randit is a kosár készítőjével, így lesz igazán érdekes. Gyönyörű hagyomány, és kiváló táptalaj mindenféle mesterkedésre, szívatásra, meg férfias erőfitogtatásra.

Egyes számú konfliktus: a Rory által (Dean számára) készített kosárra nem csak Dean, hanem Jess is licitál. Ráadásul kifoszthatott egy bankot, vagy legalábbis a helyi közértet, mert ő nyeri el a kosarat és a randit, magasan túllicitálva Deant. Itt súlyos detonáció várható. Dean erősen próbálja nem legyömöszölni a kosarat Jess torkén, főleg amikor Jess önelégült fejjel közli, hogy kap pár percet, hogy elbúcsúzzon Rorytól, mert kezdené a randit. Még egy rögtönzött fogalomtani kiselőadást is tart „kosár”, „kosárkészítő” és „a srác, aki nem hozott elég pénzt” témakörben, ehhez pofa kell. Dean most már Jess egy másik testnyílásán gyömöszölné fel legszívesebben a nevezett kosarat, Rory viszont hagyománytisztelő lány, és közli Deannel, hogy ő elmegy Jess-szel piknikezni, senki ne mondja róla, hogy fellázad a városi hagyományok ellen.

Kettes számú konfliktus: Lorelai kosarára többen is licitálnak, ugyanis Miss Patty úgy gondolta, hogy Lorelai túl dögös ahhoz, hogy parlagon heverjen, úgyhogy beszervezett neki egy csomó pasit. Az ilyen húzások azonban Lorelai Gilmore-nál nagyon nem jönnek be, és azonnal kiváltják, a „Luuuuke, segííííts!!!” –reakciót, vagyis hanyatt-homlok rohan a kávézóba, hogy szó szerint odacibálja Luke-ot az árverésre, és kötelezi, hogy vegye meg a kosarát. Lorelai-nak sem kell a szomszédba mennie egy kis romantikáért, az már biztos. Luke viszont rendes, és segít. Fizet, de arra már nem hajlandó, hogy meg is egye a kosár tartalmát, de még jobbat tud: hoz ehető kaját a kávézóból, így talán mégis lesz pár szinte romantikusnak tűnő pillanat köztük.

Hármas számú konfliktus: Sookie és Jackson között volt némi kommunikációs zárlat, és valahogy úgy alakult, hogy Jackson azt hitte, Sookie nem akar a kapcsolatukban továbblépni, pedig ő csak nem merte megemlíteni. Így Sookie világbajnok kosara kis híján Kirknél landol, de Jackson hősiesen visszaszerzi, sőt még ennél is merészebbet tesz: megkéri Sookie kezét! Azt hiszem, egyértelmű, kiknek alakult a legjobban ez a piknik, mert a válasz természetesen igen. Esküvő a láthatáron!

Négyes számú konfliktus: Lane randizási lehetőségei erős eufemizmussal élve korlátozottak, és az egyetlen alaklom, amikor össze tudna hozni valami randira emlékeztető dolgot koreai barátjával, a chiltonos Henryvel, az pont a kosárárverés. De nem egyszerű a dolog, már-már Alias-szintű küldetést kell végrehajtani, bevonva egy segítőkész unokatestvért, egy álkosarat, meg egy igazit, váltóruhát, rejtőzködést, fedősztorit, óraegyeztetést, meg egy száguldó autót, amibe menet közben kell beugrani. Állítom, Arvinbácsi Lane Kimhez jár tippekért. Csakhogy mire Lane összeállítja a tökéletes tervet, a hülye srác úgy gondolja, hogy ez már túl bonyolult, viszont Mrs Kim -akitől Sztálin fegyelmezési leckéket vett- rájön, hogy Lane randizni akart, és ami ezután jön, abban nem lesz köszönet.

Ezek után Jess a kedvenc helyére viszi Roryt, vagyis a hídra, ahonnan Luke belelökte a tóba. Ahhoz képest, hogy még Dean is a képben van, elég kellemes délutánt töltenek együtt, és ismét kiderül, hogy nagyon is egy nyelvet beszélnek ők ketten. Stílusosan könyvesbolt-látogatással zárják a randit, ami –mivel róluk van szó- különösen veszélyes program, Rorynál és Jessnél ez gyakorlatilag az előjátéknak felel meg. Lorelai is kiszúrja, hogy kicsi lánya meglepően jól érezte magát egy sráccal, aki nem a barátja, Rory pedig csak azt nem vette észre, hogy a hídon hagyta a Deantől kapott karkötőt, amit Jess zsebre vágott. A zárójelenetben pedig Rory és Jess telefonszexelnek, vagyis könyvekről beszélgetnek, ami azt jelenti, hogy mostantól a Rory-Dean kapcsolatra nézve a legerősebb fokozatú viharjelzés van érvényben.

Az „It Should Have Been Lorelai” című epizódban megismerjük a nőt, aki már-már embert csinált Christopherből. Chris ugyanis úgy dönt, hogy amikor Rory egy gimis szinten nézve nagyon fontos vitán vesz rész, gyakorolja apai kötelességeit és meghallgatja a lányát, Éppen csak azt felejti el megemlíteni, hogy legújabb szériatartozékát is magával hozza az eseményre, a tökéletes és gyönyörű Sherryt. Lorelai nincs elragadtatva, hát még amikor Sherry közli vele, hogy azért jött, hogy jobban megismerje Roryt, és kezét-lábát töri, hogy bevágódjon nála, vagyis stílusosan ugyan, de egyértelművé teszi, hogy része kíván lenni ennek a családnak.

„Rory és Sherry nagy napjára” azonban pont PÉNTEKEN kerül sor, nem nehéz kitalálni a következményeket. Lorelai Christophert viszi helyette a Péntek Esti Vacsira, és amikor kiderül, mi Rory távolmaradásának az oka, Emily űberbiccs üzemmódra kapcsol. Neveltetést és jó modort félrelökve olyan durva Chrisszel, amennyire csak lehet, és egyértelműen kinyilvánítja, hogy a lányán kívül más nőről hallani sem akar Christopher életében – mintha köze lenne hozzá. Persze az bosszantja, hogy azt, amit Sherry hozott ki Chrisből, nevezetesen a megállapodott, komoly családfő típust, ő sokkal inkább Lorelai közreműködésével tudta volna elképzelni. Erről viszont már lekésett, nincs mit tenni, és bár ez Lorelai fejében is megfordult, jelenleg más szelek fújnak, így Chris és Sherry távoznak Stars Hollow-ból.

7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bjork 2008.04.16. 12:14:23

:) olyan jó olvasni ezeket, köszönet érte!

amióta írtad, hogy az első rész a "There She Goes"-zal kezdődött - amire nem emlékeztem -azóta ha meglátom a sorozat címét, mindig megszólal a fejemben az a szám.
pedig a főcímzene is jó, meg az a la-la-la-la-la-la gitározós, ami az érzelmes részeknél van.

:)

wickedhag 2008.04.16. 22:25:07

ah, az a telefonszexes rész annyira édes volt:)

Savafan 2008.04.17. 12:33:56

„Rory és Sherry nagy napjára” titulus, melyik sorozatból vagy filmből lehet ismerős?

a kosaras rész megint igen jóra sikerdett. ahogy lorelai próbálja bescerkészni luke-t, hogy licitáljon az ehetetlen chipses kosárra:)) mintha az élete függne tőle, és a végén pimaszul beszól a többi licitálónak:))

és ebben a részben derült ki számomra, hogy kirk nem is annyira hülye, mint amennyire. nem kicsit megvágta jacksont, mindenféle giccses esendő történettel. de a végén tele lett a bukszája. és ennek mégkésőbb lesz jelentősége, illetve alapja.
mert az itteni hogyvolt elején is ha jól emlékszem kirk az aki megvizsgálja a termeszeket. mindenho ott van, mindenhez ért ésmindenért pénzt kap:))

candyperfumegirl 2008.04.17. 19:10:49

Reméltem, hogy átjön az az utalás. ;)

Kirkről akarok még írni bővebben is, de eddig valahogy sehova nem tudtam betoldani, pedig nyilván megér minimum egy bekenzdést...az a baj, hogy nem úgy vezette be a sorozat a karakterét, mint a többieket, hanem egy elég hosszú folyamat eredménye, hogy olyan lett, amilyen. De kitérek rá mindenképpen.

klasztika 2008.04.19. 15:40:19

CPG, megint köszi! a House után ezt is mindig el szoktam olvasni, pedig elég rég láttam már a részeket.

amúgy tanultál valaha írni, vagy csak "jön"? :)

klasztika 2008.04.19. 20:34:49

sejtettem, mert ezt nem lehet tanulni-tanítani, stílusnak hívják:D sok-sok ilyen kellene a magyar médiába is.:S:S
süti beállítások módosítása