Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Elnöknő 1x12 - Wind Beneath My Wing

2008. április 14. 15:37 - santinocorleone

Miután letudjuk, mi hogyvolt pontosan a legutóbbi részben, Bauer-papát láthatjuk, amint interjút ad. Mackenzie Allen elnökségéről és újraindulásáról kérdezik, meg persze arról is, ő maga indul-e majd az elnökségért. Utóbbira természetesen kitérő választ ad, előbbinél pedig jó szokásához híven úgy dicsér, hogy valójában szapul. Epés kis megjegyzést tesz az elnöki házaspárra, mondván milyen jól járt a nép az elnöknővel és a férjével, hisz ez 2 in 1. Az elnöki autóban az elnöki pár is nézi mindezt a tv-ben, és nem igazán repesnek az örömtől. Ráadásul az elnöknő a következő időszak programja miatt is bosszankodik, beindult ugyanis az adománygyűjtés a kampányra, így mindenkivel smúzolnia kell, akár tetszik, akár nem.

Valamivel később már az Air Force 1 fedélzetén vagyunk, itt van az egész csapat, sőt még Bauer-papa is, aki az elnöknő érkezéséig a sajtó képviselőit szórakoztatja. Természetesen itt is az újraindulás a téma, s ahogy Mackenzie Allen odaér, meg is kérdi a házelnököt, miért ez a felhajtás, indul-e egyáltalán valamiért. A válasz: persze, egy szendvicsért. Jim, Dickie, Kelly és apu a másik teremben örömködnek, az adománygyűjtés első köréből 4,6 millió folyt be, ami ezek szerint nagyon jó. A Fehér Házban a szülők távollétében baromira unatkoznak az elnöki csemeték, ezért elhatározzák, hogy ma este ők bizony házibulit tartanak a haveroknak a világ egyik legjobban védett épületében. Vissza az égbe, ez most valahogy érdekesebbnek tűnik. Az elnöknő és a házelnök az ex-elnökről beszélgetnek, aki szintén nagyon utálta ezt az adománygyűjtő hercehurcát, Kelly és Dickie pedig egy lófejű csajjal dumálnak, akinek állítólag jó mellei vannak, és ez anno egy kampányban jól is jött Dickie akkori megbízójának. Leszállás után a csapat új tagja fájlalja a hasát, ezért inkább a gépen marad, bár gyanítom, hogy inkább a lófejű melleire kíváncsi. Odalent ujjongó tömeg és ováció fogadja az elnöknőt, mielőtt továbbindulna a reptérről. A konvoj indulását és a majdnem üresen maradt repülőt meglehetősen gyanúsan méregeti egy tartálykocsi egyenruhás sofőrje. Nem tetszik a fickó, és nem is csoda, mert a következő képen már láthatjuk, hogy a kabátja alatt egy bombát rejteget.

Az elnöki autóban Mackenzie Allen megkapja az elkövetkező néhány óra programját, plusz már itt is van az első komoly támogatója. A pasi ékszerkereskedő, és azért támogatná a nő kampányát, hogy az ő cége felmentést kapjon egy embargó alól. Nyilván a valóságban is így megy ez, Mackenzie Allen szája mégis tátva marad a csodálkozástól. Ugrunk vissza kifutópályán álldogáló gépre, Dickie hasfájása láthatóan elmúlt, olyannyira, hogy épp túlesett egy numerán az állítólag jó mellűvel. Eközben a Fehér Házba már érkezik a vendégsereg, Becca és Horace összes haverja itt van. A legkisebb lány a nagyival (aki persze simán hagyja, hogy a nyugati szárnyban partizzanak) marad, ő ehhez még túl fiatal. A Ház másik szárnyából ugyanekkor fontos hívást kap az elnöki stáb. Valakit odatelefonált, hogy az Air Force 1 bal szárnya alatt áll, bomba van nála, és nem fél használni. Dickie gyorsan csekkolja az egyik ablakból, hogy ez nem blöff, tényleg ott a bombás ember. A hír gyorsan eljut az elnöknőhöz is, s mivel túszul ejtették a gépet, a nyilvános programnak ezennel vége. A titkosszolgálat jóvoltából hamarosan azt is megtudjuk, hogy a bombás ember egy nyugalmazott őrnagy, aki anno részt vett a Sivatagi Vihar hadműveletben is. Ja, és mellesleg a robbantás volt a szakterülete. A követelése egyelőre csupán annyi, hogy beszélni akar személyesen az USA első emberével.

A nyugati szárnyban a fiatalok nem néznek híradót, egyre nagyobb a parti. Horace bevisz egy kis szöszit (a kis Claire a Hősökből) az oválisba, és amellett, hogy elhiteti vele, hogy ez nem az igazi ovális, csak egy biztonsági másolat, minden bizonnyal Clintosdit szeretne játszani vele, vagyis hogy Monicásat. Becca meg lúzert szívat egy villanykapcsolóval, aztán meg sajtótájékoztatót tart a haveroknak az erre fenntartott teremben. A repülőn fokozódik a helyzet, Dickie meg az állatilag jó mellű csaj is el akarják hagyni a gépet, biztos ami biztos. Az elnöknő érthetően feszült a helyzet miatt, bár a szíve mélyén szerintem örül, hogy most egy ideig szünetel az adománygyűjtés. Megtudjuk, hogy a bombás ember senkit sem akar bántani, a haldokló felesége miatt csinálja az egészet. Évekkel ezelőtt, ahogy ő jobban lett, megvonták a biztosítását, így nincs ami fedezze a rákos feleség kezelésének költségeit. Évek óta próbálkozik már, mindenkinek írt már, akinek csak lehetett, de mindig lerázták, és most láthatóan betelt nála a pohár. Mackenzie Allen mindenek előtt tudni akarja, hogy a fickónak igaza van-e, addig nem tesz semmit, inkább vissza megy kicsit adományt gyűjteni. Apu közben kideríti, hogy a bombás ember anno Bauer-papánál is próbálkozott, kérdőre is vonja, de a házelnök simán lerázza, mondván, naponta százával jönnek ilyen levelek, nem lehet mindenkin segíteni. Ráadásul még értetlenkedik is, hogy miért van még életben a merénylő. Szóval mondhatni, hozza a szokásos formáját. A Fehér Házban eddigre már véget ért a parti, apu idegbajos kabinetfőnöke (aki már jó ideje nem emlegette Clintont) mégis tajtékzik, ugyanis a házibulit követően a Lincoln Szobából eltűnt a híres Gettysburgi Beszéd.

Mackenzie Allen már megint kivan az adománygyűjtéstől, úgyhogy kifejezetten örül, amint megérkezik a bombás ember feleségét kezelő orvos, aki elmondja, hogy mindaddig, míg a veteránnak volt biztosítása, szépen haladtak a kezelésekkel, de azóta a helyzet napról napra rosszabb. Az elnöknő Jim őszinte sajnálatára úgy dönt, beszélni fog a merénylővel. Bauer-papa ezen csak somolyog, gondolom a leendő kampánya során elég biztos pont lehetne a terroristákkal tárgyaló elnök esete. Jim kifejezett kérése ellenére az elnöknő mégis felhívja a bombás embert, és közli vele, hogy semmit sem tud ajánlani neki, viszont ha nem adja meg magát nagyon gyorsan, biztosan meghal. Beszél egy keveset a katonaságról meg a hazaszeretetről is, s végül 5 percet ad a pasinak, hogy megadja magát, különben a mesterlövészek le fogják szedni. A nyugati szárnyban a merénylőről, ahogy a beszéd hollétéről sem, továbbra sem tudnak semmit. Minden meghívottat végighívtak már a gyerekek, de semmi eredmény. Apu kabinetfőnöke -aki smink nélkül még borzalmasabb, mint valaha- már siratja a karrierjét, hisz ebből óriási botrány lesz. Vissza a géphez: 1 perc van hátra, a lövészek már a helyükön, a célpont tiszta. A tv mindent élő egyenes adásban közvetít, de a fickó az utolsó pillanatban kiszáll és megadja magát.

S persze minden jó, ha jó a vége: Mackenzie Allen elindul a támogatói vacsorára, Dickie repes az örömtől, mert a kis incidens jót tesz majd a kampánynak, a beszédről pedig kiderül, hogy a legkisebb csajszi dugta el. A zárás ezek után nem is lehet más, mint egy boldog és örömteli családi reggeli, immár a Fehér Házban.

Címkék: az elnöknő
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2008.04.15. 08:54:26

He-he, Dickie nemcsak az incidens miatt repesett, hanem attól is, hogy még egy menetet abszolválhat a jómellűvel.
süti beállítások módosítása