Ott hagytuk abba a sorozat történetének első duplaepizódját, hogy fogalmunk sincsen, a titkos terv kiszivárgásában, amiről a tv-ben is beszélnek, benne volt-é a jó öreg Bauer-papa keze, vagy sem. S persze tévével is folytatjuk, minden csatornán a balhéról beszélnek, na meg arról, hogy Észak-Korea folyamatosan mozgósít. A helyzet ezúttal tényleg elég kemény, így van rá esély, hogy kivételesen megússzuk a súlytalan és csöpögő családi drámát.

A válságstáb folyamatosan dolgozik, most épp azon agyalnak, hogy Kína vajh miért adta ki az infót. Mindenki biztos abban, hogy a kínai kormányban tégla van, bár mi tudjuk, akár a házelnök is benne lehet, hisz neki semmi sem drága, csak meglegyen az elnökség. Jelen állapot szerint még 33 órára elegendő levegője van a tengeralattjáró legénységének. Mackenzie Allen szerint most sürgősen új megállapodást kell majd kötni Kínával, a katonai muftik meg még nagyobb készültséget szorgalmaznak. A bájos szóvivő, aki most civilként is nagyon aggódik, hogy lesz-e háború, vagy sem, Jim segítségét kéri, mert hát ugye valamit mondania kell majd a sajtónak. Jim ezt még pikk-pakk lerendezi, a nagyobbik baj azonban az, hogy jön Bauer-papa és közli, Kína visszatáncol, már nincs egyezség. De hiába hozza ő a rossz hírt, senki sem lövi le. Már csak 27 órányi levegője van a legénységnek, és immár bizonyos, a mentés csak Kína segítségével valósulhat meg.

Közben megérkezik a válságstáb legújabb, valószínűleg ideiglenes tagja, Owen Latimer professzor, aki az elnöki pár régi spanja és Korea-szakértő is egyben. Hurrá. Jim és Bauer-papa rövid szóváltásából megtudjuk, hogy É-K részéről az atom bevetésével is számolni kell, úgyhogy a helyzet nem túl rózsás. A kabinetfőnök a lehető legjobb megoldás az volna, ha szemlesütve mindent bevallanának hivatalosan is, bocsánatot majd segítséget kérnének Koreától. A szakértő prof szerint É-K látszólag bele is menne, majd addig húznák az időt, míg a legénység meg nem hal, a hajót meg lefoglalnák, hogy tanulmányozhassák a titkos technikát. Kelly próbálja a sajttájon is kommunikálni a válságot, Szöszikénk pedig a tv-ben követi mindezt, amikor is megérkezik hozzá Bauer-papa felesége. Az öreglány nem cicózik, bocsánatot kér a férje helyett és ügyesen győzködi Jim ex-nőjét, hogy menjen vissza a házelnökhöz dolgozni. Szöszi mondja ugyan, hogy milyen jól érzi magát, meg milyen jól keres, de a szakmai kihívásoknak szinte biztosan nem tud majd ellenállni. Az elnöknőhöz időközben megérkezett a Kínai Nagykövet, aki gyorsan a tárgyra tér, és elmondja, hogy talán még tudnának segíteni, feltéve ha az USA feloldaná a rájuk vonatkozó fegyverembargót. Mackenzie Allen nem igen szeretné ezt jóváhagyni, így felveti, hogy esetleg titokban is kölcsönadhatná Kína a mentő cuccost, s ebben az esetben maradna a legutóbbi megállapodás, miszerint Kína bár nem vehet újabb fegyvereket, az eladásban nem lesznek akadályoztatva. Úgy tűnik, erre a kínaiak is hajlanak, a nagykövet megígéri, hogy telefonál az ügyben a főnökeinek. Bauer-papa és az elnöknő még elmerengnének ezen egy darabig, de jön Vince, hogy menni kell a válságterembe, valami gáz van. Kiderül, hogy É-K rálőtt egy amerikai gépre, így ez most már hivatalosan is nagyon úgy néz ki, mint egy háború.

Mackenzie Allen a tengeralattjáró kapitányával beszél, aki gyakorlatilag felajánlja, hogy a legénység egy kamikaze akció keretében minden gond nélkül eltűnteti a titkos technológiát (s ezzel magukat is) a föld színéről. Bauer-papa érkezik, ezúttal jó hírrel: Kína beleegyezett, titokban segítenek. Az elnöknő örül, mert ő a mentésre akar koncentrálni, nem nagyon érdekli, hogy a környezetében lévő férfiak arra hívják fel a figyelmét, hogy itt most bizony háború van. Jim szerint hagyni kéne a hajót és a legénységet is, mert nem ér ennyit az egész, a házelnök meg válaszcsapásokról és háborúról ábrándozik, mondván, hogy végül majd még Kína is melléjük állna É-K ellenében. S mivel egy ilyen háború általában nem csak két országot érint, az elnöknőnek a környező országok vezetőit is meg kell nyugtatnia. Japán miniszterelnökét nem sikerül igazán, hisz ők aztán közel vannak a tűzhöz, a tőzsde már zár, a nép meg menekül az országból. Szóvivőnkhöz megérkezik Dickie, segíteni akar, mert most már ő is attól fél, hogy jön az atom. Bauer-papához pedig váratlanul beállít a Szöszi, aki vissza akar térni. Van egy kis felecsdel, meg örülök, én is örülök, aztán szent a béke. Ezek szerint lehet, hogy Jim kénytelen lesz újból összeállni az exével? Gondolom nem bánná túlzottan.

Mackenzie Allen arról beszél a válságteremben, hogy világossá akarja tenni az egész világ, de főleg É-K előtt, ő nem akar háborúzni, ő csak az embereit akarja megmenteni. Bauer-papa viszont továbbra is háborúzni akar, a szakértő prof szerint meg lehet, hogy pénzt kéne adni Koreának, mert ők valójában félnek a háborútól és a veszteségektől, így sanszos, hogy elfogadnák. Hamarosan meg is jön É-K ENSZ Nagykövete, aki ragaszkodik a status quo visszaállításához. Az elnöknő erre azt mondja, hogy ők nem akarnak háborút, nem támadnak, de oda mennek és mentenek. Viszont minden esetleges ellenséges lépést hadüzenetnek vesznek. Ellenben készek átadni 500 millió dollárt kp-ban, továbbá megígéri, hogy az ENSZ segélycsomagok továbbra is mennek majd Koreába. Van egy kis szóváltás, de úgy tűnik, van esély a megállapodásra, most kezdődik majd a várakozás, hogy É-K mit válaszol. A mentőhajó elindult, a koreai hadsereg pedig támadásra kész. Nemsoká befut az ENSZ nagykövet hívása, nyilvános bocsánatkérést várnak az amerikai elnöktől, s ez esetben nem lesz háború. Mackenzie Allen megígéri a bocsánatkérést, amennyiben gond nélkül lezajlik a mentőakció. A monitorokon látszik, hogy a koreai hajók teret engednek a mentésnek, és a lehallgatott katonai parancsaik is ezt támasztják alá. Kb. 6 óra hossza lesz a mentés, addig továbbra is feszült várakozás. Apu és anyu eközben arról beszélnek, hogy ha most Bauer-papa lenne az elnök, már háborúban állna az ország, de mivel nem így van, apu szerint egyértelmű, hogy az asszonynak el kell indulnia a következő választáson is. Hívás érkezik a mentőhajóról, a legénység már ott van, kapitányuk közli, hogy a titkos technikát megsemmisítették és mindenki jól van. Öröm és boldogság a köbön. Mindenki köszönetet mond az elnöknőnek, aki mosolyogva fogadja ezt is és a gratulációkat is. A házelnök külön gratulál a blöffhöz, arról, hogy Mackenzie Allen majd bocsánatot kér. Az elnöknő közli, hogy nem blöffölt, tényleg megteszi. Dickie annyira boldog, hogy megvan a nagy téma, amire felépítheti majd a kampányt, hogy az eufóriától ittasan simán lesmárolja Kellyt. Elnöknő sajtót tájékoztat, bocsánatot kér és békét hirdet.

Mackenzie Allen a szűk csapat körében is szép beszédet mond, mert e nélkül nem múlhat el egyetlen epizód sem, s mintegy mellesleg bejelenti, hogy újra indul majd az elnökségért. A házelnök régi-új kabinetfőnökének mondja, hogy az elnöknő óriási dolgot hajtott végre, bár asszem ő jobban örült volna a háborúnak. S a válasz a kínzó kérdésre: Bauer-papa minden bizonnyal nem volt benne a kiszivárogtatásban. Este anyu otthon mesél a kicsi lányának olyan kiscsibékről, akik már biztonságban vannak a fészek melegében, s mi értjük a párhuzamot. Becca gratulációja után az elnöknő az anyukájával sütizik a konyhában, így most a menetrendszerűen kudarcba fulladt dugás-kísérlet sütivel és kakaóval zárunk.