Stark telefonra ébred az éjszaka közepén, biztosan a kis Julie hívja. Mekkora lenne már arra ébredni: Szevasz, apus, lesitteltek gyorshajtásért, ráadásul ittas voltam, eljössz értem? Csakhogy Julie az apja helyett Isaacet hívta fel. Érkezik is hozzá a néger, és az első kérdése, hogy az apád hol van? Hát izé, nem mertem szólni neki. És a lefoglalt kocsiért szerinted majd én pengetem ki a kétezer dollárt, kiscsaj? Hát, erre nem gondoltam, de majd megkérdem a Kim Bauert, neki már van tapasztalata ebben…

Stark is szarban van, pontosabban abba keveri magát. Őt egy haverja, Christian Chambers hívta, de nem bulizni, hanem egy hullához: volt egy kis vállalati ünneplés, aztán itt maradt ez a kiscsaj fekve, most vettem észre, mert itt hagytam valamit, és esküszöm egy ujjal sem értem hozzá, Sebastian. Julie életére esküszöm, hisz én vagyok a keresztapja… szóval megteszed, hogy kimosol az ügyből? Stark, eszem azt a kedves szívét, persze hisz a havernak: fuss innen, Chris, és senkinek ne mondd el, hogy buli után visszajöttél, én meg majd hazudok valamit az őrsön, ez a legkevesebb.

Csakhogy nem ilyen egyszerű a dolog. Stark természetesen senkinek sem szól egy szót sem, simán lelép a helyszínről, azt remélve, reggel majd úgyis megtalálja valaki a hullát, és kimaradhat az ügyből. Igen ám, de nem a lakosztályban, hanem a városon kívül találnak rá a kis Heatherre, az út mentén, Stark meg marja az arcát, hogy mi az isten, ebből balhé lesz… Chris, te hoztad el onnan? Én ugyan nem, Stark, sőt azt hittem, te voltál!

A gyanú először szerencsére egy zenészre terelődik, de nem sokáig marad így, és Stark lassan kezd izzadni, mert úgy tűnik, a haver mégsem olyan ártatlan, mint a ma született bárány. Stark kénytelen bevallani a történteket az asszisztenseinek (Igen, elhallgattam egy gyilkosságot, srácok, de hát egy ügyész is megszegheti néha a törvényt, nem?), akik parázs vita után persze kiállnak mellette – Rainát Isaac győzi meg, francnak vívnak szócsatákat ahelyett, hogy istenesen megdöngetné –, és mehet tovább a nyomozás.

Julie sem tétlenkedik közben, végighazudja az epizódot, csal, lop és hazudik, meg magával rángatja a szőke Kim Bau… ja bocsánat, szóval a szőke Megant, akit már a dr. House-ban is csíptünk, és közös bazsalygással visszaimádkozzák a lefoglalt kocsit a hatóságtól.

Hogy ne unatkozzunk, az ügy is fordulatot vesz, a zenész helyett immár Ryan Stafford, Chris egyik üzlettársa a gyanúsított. A fickó milliókat sikkasztott a cégnél, a kis Heather meg rájött erre, ott van az infó a számítógépén, ezért kellett kinyírni szegényt. Te meg ennek falaztál, Chris, ennek a gennygócnak? Stark úgy leordítja a keresztapa fejét, hogy öröm nézni, hát ennyit ér neked a barátság, te állat? Most mit vagy úgy oda, Sebastian, akkor bezzeg nem balhéztál, amikor visszadátumoztuk neked azokat a kötvényeket, és négymilliót kaszáltál rajtuk – vág vissza neki Chris. Na de ez most emberölés, bazmeg!

Staffordot ott helyben le is tartóztatják, de ez nem az a sorozat lenne, amelyik, ha nem jönne egy fordulat ismét: Stark fenyegető üzenetet kap fényképekkel, hogyaszondja: Ha én bukok, te is buksz! – a fotókon pedig Stark hajolgat a hulla fölött a lakosztályban. Az a nyálas képű Stafford ott rejtőzött a vécében, a mobiljával fotózgatta, mint a Kandi kamerában. Stark nem tehet mást, rohan Jessicához, mint az elvert kisgyerek, és itt jönne a jelenet, amikor Jessica kirúgja, és vége van a sorozatnak – de nem, az államügyésznő ehelyett azt kérdi, miért csinálod egyáltalán ezt a munkát, Stark? Mert végre büszke vagyok magamra, Jess, és van miről beszélgetnem a becsületes lányommal… Jessica meg úgy meghatódik erre, hogy elfelejti kirúgni a fickót. Ami azért szép, mert kötelessége lenne vádat emelni ellene az ügyészség megtévesztéséért, a nyomozás akadályoztatásáért meg tudom is én, mennyi mindenért még. De komolyan, ezek védik a törvényt…?

Újabb fordulat nélkül pedig unatkoznánk: Isaac kideríti, hogy nem Stafford küldte a fotókat Starknak, hanem Chris, magyarul a drága keresztapus mélyebben benne van a szarban, mint gondolnánk. Az a szép, hogy ő lenne a koronatanú Stafford ellen, csak hát Stark gyanítja, hogy a legrosszabb még hátra van. És tényleg: négyszemközti beszélgetésen Chris bevall mindent, ő ölte meg Heathert, védeni kellett a cég érdekeit. És hozzáteszi még: Ismerlek, Stark, imádod a munkádat. Ha feldobsz, én közzéteszem a fényképeket, és elköszönhetsz a jogi pályától. Julie-t meg csókold meg a nevemben!

Stark ezen úgy felhúzza magát, hogy miután a tanúk padjára szólítja, rögtön bemutatja a fényképeket, majd nekiszegezi a kérdést: te ölted meg a lányt, vagy nem, Chris? Emlékszel, odahívtál, Stafford meg fotózott a vécéből. És jól fontold meg a választ, mert miután kilépünk innen, Staffordnak felajánljuk, hogy nem helyezzük vád alá bűnrészességgel, ha ellened vall, szóval hogy is volt ez az egész az én felhívásommal meg mindennel? Chris persze ügyvédet kér és nem válaszol, a Stafford elleni vádat pedig ejti a bíróság. Starkot meg felfüggesztik – nagy szó. Jessica persze mellbedobással kidumálja a bírónál, a képernyőn tíz másodperc sem telik el, és Stark máris újra praktizálhat; ennél még House-t is többet szivatták…

És hogy röhögjünk egyet a végén: Isaac elkotyogja Julie letartóztatását, és őszintén meg van döbbenve, hogy a kiscsaj még nem szólt az apjának (látszik, hogy ennek sincs lánya), Stark meg majd’ felrobban mérgében, és rögtön hazarongyol. Az apa-lánya beszélgetésből viszont semmi sem lesz, mert Julie olyan édesdeden alszik, hogy Stark rögtön minden megbocsát neki, és a témát kerülgetve csak egy nehezen érthető példabeszédet mond. Hát így nehezen tereled jó útra a lányodat, ember!