Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Tuti gimi 2x06 – Csillaghullás

2008. március 22. 10:27 - Windermere

Peyton a korhatárnélküli bulit hirdetendő, ki akar rakatni egy plakátot a helyi lemezboltban, de számomra valami érthetetlen ok miatt, az eladó srác elkezdi őt szívatni. Keith felhívja Julest (az autót kipróbáló csaj az előző részből) azzal az álindokkal, hogy felmérést végezzen az autószalon nevében. Végül egy vacsoránál kötnek ki, Keith főz, Jules kérójában. Keith isteni kis vacsorát rittyent össze, egészen addig, míg be nem kapcsol a füstriasztó, ami a vacsifőzés végét is jelenti egyben.

Lucas közben Whitey edzőt zaklatja, hogy miért nem vállalja a műtétet, mint kiderül az öreg felesége műtét közben halt meg. Az edző egyre erőszakosabb kezd lenni, be is szól Lucasnak. Később az irodájában az 500. győztes meccs fotóját nézegeti, és úgy dönt, kell még neki másik 500, így mégiscsak jelentkezik a kórházban.

Nathan és Haley Peyton korhatár nélküli bulijáról beszélgetnek, Nathan szerint Haley nagyon jó zenész, igazán énekelhetne a klubban. Közben Nathan hírt kap egy lehetőségről, miszerint nyáron 3 hónapra leléphetne valami híres kosaras edzőtáborba. Persze nem akarja Haleyt egyedül hagyni, hiába mondja neki azt a lány, hogy ő szívesen visszaköltözne Karenhez is. Végül Nathan azt mondja Haleynek, hogy tévedés történt, nem őt akarták elhívni.

Anna kihívatja Lucast egy óráról, és szóba kerül, hogy Félix vajon tudja-e, hogy ők ketten… De Lucas elmondja neki, hogy végül nem mutatta meg a fotókat. Nathan rájön, hogy Lucas titokzatos nője a mersz esten Anna volt. Anna és Lucas kosarazás közben próbál meg egymásról újabb infókat beszerezni. A srác a lány lelkére köti, hogy az beszél Félixszel, mert Lucas nem akar ebből galibát.

Andy elhívja Karent csillaghullást nézni, ráadásul azzal próbál biztosra menni, hogy felajánlja Karennek, hogy nyugodtan hozza magával a kis Lucast, ha nincs senki, hogy vigyázzon rá.  Karen végül persze Lucas nélkül, de beleegyezik, hogy Andy kertjéből nézzék az égi eseményt. Döbbenetére egy hatalmas birtokra viszi be őt a srác, ahol a tóparton egy megterített asztal várja őket.

Brooke még mindig nem tette túl magát azon, hogy apja cége csődbement, most éppen azon pánikol Peytonnak, hogy még az is lehet, hogy el kell adnia az autóját. (Ha ilyen gondjaim lehettek volna gimiben!) Ezen szomorkodva Brooke elkapja Félixet, és berángatja a takarítószer raktárba egy kiadós kufircra. Aztán, hogy Brooke napja még jobban fel legyen dobva, yard sale-t tartanak otthon, és legnagyobb bánatára a kedvenc babaházát megveszi egy borzalmas nő a nem kevésbé borzalmas gyerekének. Szomorúságában újabb lepedőráncolásra vonulnak el Félixszel.

Peyton a klubjában meghallgatást tart zenészekből a korhatár nélküli bulikra, de csupa olyan egyed jelentkezik, akik még a Megasztár legnagyobb lúzer arcai mögött is elbújhatnának. Ekkor küld át neki Nathan egy felvételt Haleyről, ahogy énekel. Rögtön felajánlja a nyitóbulit a barátnőjének, de az egyelőre visszakozik. Felbukkan viszont a goromba lemezeladó srác, aki felmasírozik a színpadra, és énekelni kezd, egész jól. Peytonnak mégis Haley kell, mert szerinte a fickó túl arrogáns, túlságosan el van szállva magától.

Időközben elkezdődik a csillaghullás, mindenki máshol nézi: Karen és Andy kéz a kézben a tópatron – Dan és Deb hintaágyban a teraszon – Whitey edző egy parkban – Keith és Jules egy autóból a telephelyen – Peyton a ház előtt – Anna és Lucas a kosárpályán – Brooke és Félix egymástól nem messze a saját házuk előtt.

Dan és Deb úgy döntenek, hogy a parti házból nézik végig a csillaghullást. Aztán mivel jól bepiálnak, mégsem mennek haza. Reggel Dan úgy viselkedik, mintha köztük minden a régiben lenne, de Deb nem tud úgy viselkedni, mintha minden ok lenne, így lelép. Közben Dant hívja egy fickó, miszerint Nathan elutasította a kosártábort azzal az indokkal, hogy inkább a feleségével akar lenni. Áhá, szóval Dan szervezte meg ezt a tábor izét.

Befejezésül Anna végre elmondja Félixnek, hogy Lucas a nyerő nála. A srác viszont figyelmezteti, hogy legyen óvatos, mert az itt élő srácok mind egy első randin fogantak. Mouth beállít Brookehoz, mert visszavásárolta neki a babaházat. (Ami szerintem, ha összehasonlítjátok a 2 képet, jóval kisebb, mint amit elvittek.) És Karen végül bevallja Lucasnak, összejött egy jóval fiatalabb fickóval, így Lucas megígéri, hogy nem fogja apának szólítani.

Címkék: tuti gimi
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása