Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

5IVE days to midnight – Szerda

2008. március 15. 14:05 - Mr. Zippo

Inkább nézzünk előre mint hátra, úgy sincs már sok időnk. Különös képek úsznak el a szemünk előtt. Dr. Ben, amint a halálos golyót vizsgálja. Brad és Chantal, amint egymást és a jövőből jött táskát ölelik. A helyi újság főszerkesztője gyanakvóan tekint ránk. Sikorski felügyelő ránk fogja pisztolyát és lő. Claudia. Jessy felénk szalad, s mindezeken a képeken át egy pisztolygolyó repül, hogy bezúzza egy iroda ajtajának üvegét, melyre az van írva J. T. Neumayer.


A harmadik nap reggelére egy rémálomra ébred hősünk. De legalább már a kedves mellett találja az új nap. Hajnali 6 felé jár az idő, de a baljós gondolatok nem hagyják nyugodni. Ezért jó professzorunk felcsap helyszínelőnek. Elcsórja Claudia pisztolyát és az alagsorba siet kísérletezni. Egy próba golyót akar keríteni, hogy összevethesse a gyilkos darabbal. Elég balfék kísérletei kevés sikerrel kecsegtetnek. De mit lehet elvárni egy amatőrtől. Az egyetlen dolog, amit elér vele, hogy amikor Claudia a zajra felébredve benéz a magyarázat helyetti habogásra csak jól megsértődik. „Azt hiszed, hogy lelőnélek?” Ezek nem szerelemtől átitatott szavak. S közben Jessy is szem és fültanúja lesz a nem épp kedves beszélgetésnek. „Én csak meg akarom élni a szombatot” érvel a prof „Ezért bármire képes vagyok” És azt hiszem igazat is adhatunk neki.

Axelrod lakását látjuk. Az őrült zseni mindent összeír képletekkel, számításokkal, csakhogy bizonyosságot találjon a jövőből jött akta rejtélyére. S miután Aliz után ugrik a nyúl üregébe ráébred az igazságra. „Létezik” Közben otthon Jessy felelősségére vonja apját a titkolózás miatt. A prof védekezik, hogy csak összezavarnák a lányt ezek a dolgok, de Jessy leüti a magas labdát „Nem tudni rosszabb! A titkok rosszak!” Nincs más választás, elő kell jönni a farbával. S mivel a prof jó apa és mivel Jessy nagyon úgy néz, a férfi mindent elmond. Sőt ígéretet is tesz, hogy minden szörnyűség, amit a titkos táska rejt, sohasem fog megtörténni. Lányt az iskolába, bár nehéz az elválás, majd utána Sikorski nyomozóhoz rohanunk. A profnak már olyan bejárása van a rendőrőrsre, mintha ott dolgozna. Még az értekezlet álarca mögé bújó, békésen reggelijét falatozgató felügyelőt is megzavarja. A golyót hozza, ami a reggeli kísérletezgetés eredménye. Claudia, pisztoly, gonosz férj. Igen. Sikorski is tudja már ki az a Roy B. A prof teljesen fel van pörögve. Vizsgálatot követel, de Sikorski leinti. „Ne olyan hevesen, túl sok Helyszínelőt néz haver!” A dolgok a valóságban korántsem mennek olyan gyorsan és a felügyelőnek nincs szüksége kioktatásra.


Főszerkesztő irodája. Épp magát fényezi, hogy milyen jó nekrológot fog írni főhősünkről, de inkább a képek elemzésére térnek rá. A szakértő kifejti, hogy a képek eredetiek és nem ügyeskedés eredményei. A képek új dolgokat ábrázolnak, de maga a papír 40-50 éves is meg van már. Hogy lehet ez? Hát sommás a prof véleménye: „50 éve van már abban a dossziéban.” S erre bizonyíték is van. A temetésről készült fotó, melynek hátterében egy sír látszik, s rajta a felirat: Mandy Murphie. A nő, akit tegnap mentett meg a halál torkából. A prof el is látogat a nőhöz, aki épp a háza újjáépítésén dolgozik, hogy kiderítse, van-e neki sírhelye előre bérelve. Elég morbid kérdés ahhoz képest, hogy nemrég mentette meg az életét. De Mandy annyira hálás, hogy megbocsátja a kérdést, s még rá is bólint a dologra, ami egy újabb súlyos bizonyítékként vágja gyomron hősünket. És még a főszerkesztő is újra feltűnik. Szenzációs sztorit szimatol az akta mögött. De a professzor hajthatatlan. Most hogy már változtatott Mandy végzetén, erősnek érzi magát ahhoz, hogy a magáén is változtasson. És csak jövő hétfőn hajlandó riportot adni.


A terve már nagyjából kész is. Lemondja az óráit, magához veszi a táskát és a papírokat és Jessyvel meglép a rá leselkedő gyilkos elöl. De van egy kis probléma. Brad nem szívesen szabadul a táskától. Megvizsgálta és olyan anyagnak találta, amely forradalmasíthatja az ipart. Kiválthatja akár a műanyagot, akár a fémeket. És ha az övék lesz a találmány és minden jog, akkor akár trilliomosok is lehetnek. Már látom is a dollárokat forogni a szeme helyén. Brad nagyon lelkes, de a prof hamar lehűti. Nem ér ő rá most ilyenekkel foglalkozni. Mit érdekli őt a szabadalom, ha még ezt a hétvégét sem éli meg. Brad köti az ebet a karóhoz. Úgy kapaszkodik a táskába, mind fuldokló az utolsó deszkadarabba, de a prof nem viccel. Megy és kész. Brad nyársaló pillantással néz utána. Ha ott lenne nála egy fegyver, a prof már most halott lenne.


Pakolás, készülődés az útra. De a táskát még se viheti magával, hát elrejti az alagsorban, miközben lépteket hall a házból. Egy csőfogóért nyúl, majd fellépdel a lépcsőn. Az idegen ott ólálkodik valahol a konyha környékén. A prof ütésre emeli fegyverét, s majdnem leüti az óvatlan Axelrodot, aki azért jött, hogy elmondja: nincs más a jövőben a professzor számára, csak a halál. Ha nem hal meg, az rést üthet az univerzum szövetén. Nem változtathat az előre megírt sorson, különben beláthatatlan következményekkel kell számolni. A prof válasza csak annyi: ez nem tudomány, ez csak teológia, és egyáltalán nincs kedve meghalni bármi magas röptű elméletek miatt. Én mondjuk megértem. De Axelrod nem. A prof, hogy igazát bizonyítsa, elmondja, hogy ő már változtatott a sorson, és lám, nem omlott össze az univerzum. Tehát megmentheti saját magát is. De Axelrod nem enged. Mindenkinek kötelessége megfelelni a magasabb elvárásoknak, erőknek, akár akarja, akár nem. De a vitát a prof hamar lezárja, mert egyszerűen elhajt, hogy Jessyt magával vive elhagyja a várost. Útközben telefonál, hogy Claudiának is elmondja a tervét, és magával hívja. Még egy pékségbe is betér, hogy némi elemózsiát vegyen magához. De a pékségbe egy másik férfi is betér. Elegáns, világos, több száz dolláros szövetkabátban, s egy 100 dollárost a pultra csapva hívja fel magára a figyelmet. A boltost elzavarja, mert megbeszélni valója van a professzorral. Igen, ő Roy B., aki a feleségéről akar beszélgetni, és nem ismer ellentmondást. Ezt egy a pultra helyezett stukkerral is megerősíti. Válassz Neumeyer, a nő vagy a lányod! Mert Claudia valójában Angela, akit mindig visszavisznek hozzá, de a nő mindig megszökik. De Roy B. már unja ezt így az ultimátum kemény. Claudia/Angelaért cserébe az élete, különben rövid úton búcsúzhat földi pályafutásától.


Roy B. el, a professzor siet a lányáért az iskolába. Közben Claudia/Angela újabb akciója a biztosítónál. A prof életbiztosítását 2 millióról 4 millióra emeli. Mégis mit akar ez a nő? Egy pénzeszsákot fabrikál a profból és a kutyák elé veti? A prof az iskolából telefonál neki, mert a mobilját Roy B. kettétörte, mondván, ha valakivel ő beszélget, az ne telefonáljon. Claudia/Angela is tudja egyből, hogy miről van szó. A rég nem látott kedves újra felbukkant. Útközben a prof Jessy mobiljáról felhívja még Sikorski felügyelőt, hogy neki is elmondja, elutaznak. A felügyelő épp Claudia/Angela aktáit tanulmányozza. Nem mond újat, hogy a nő úgy váltogatja a személyazonosságait, mint más az alsóit. Közben Chantal is hazatér a pazar házba, amit egy sima professzori fizetésből nem lehetne fenntartani. De hát Brad egy pénzügyi zseni. Vagy csak ez a látszat? Mert Brad részegen zokogva borul neje nyakába. „Mindent elvesztettünk!”


Közben Claudia/Angela is a reptérre siet, ahol a türelmetlen prof turista helyett első osztályra vált jegyet, mert ott rövidebb a sor. A nő megérkezik és elújságolja a „jó” cselekedetét a biztosítónál. A lányod a több pénzzel jobban jár ebben a rideg világban, én már csak tudom, mondja. Kemény csaj. A profnak viszont nem tetszik a dolog és szóvá is teszi. Minden bizonyíték, a kabát, a kocsi, a pisztoly, a biztosítás azt mutatja, hogy Claudia/Angela rosszban sántikál. És akkor még Roy B. –ről nem is beszéltünk. De a nő kiborul és elrohan, mire a prof utána szalad. Végül is Jessy tesz pontot a civódásra. Kijelenti, hogy Claudia/Angela is velük megy. Izgalom a vámnál a pisztoly miatt, ami valahogy most eltűnik. De feltűnik Sikorski felügyelő, és sorolja az érveket, hogy a professzort maradásra bírja. Claudia/Angela csaló bűnöző. Brad csődbe ment és mivel ő Jessy gyámja, ha a prof meghalna, övé lehet minden. Maradjon, hogy meg tudja védeni. A prof azonban hajthatatlan. Nem érdekli semmi, csak hogy elmenjen innen. De hiába. A járatot törlik műszaki hiba miatt. Erre hősünk másik járatra száll kis családjával. De ezzel se jutnak sokáig, mert vissza kell fordulni, mivel az egyik utas furcsa fuldokló köhögésben tör ki. Járvány?! Karantén! De ez se segít, mert dr. Ben derűsen közli, hogy csak mogyoró allergia. Mindenki mehet haza. A sürgősségin át hagyják el a kórházat, mert arra rövidebb, de közben egy baleset sérültjeit hozzák. Egy súlyos sérült, akivel rohannak, és egy másik, aki út közben meghalt. A kavarodásban a prof meglöki a hordágyat, és a halott karja kibukkan a takaró alól. Ismerős kéz. A prof legyűrve balsejtelmeit felemeli a takarót, ami alatt Mandy hullája van. Na most mihez kezdesz J.T. Neumeyer?

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása