Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Rock of Love 2x02 - Peepshow

2008. március 13. 12:21 - sixx

Bret Michaelsnek nő kell, ezért megkérte a VH-1-t, hogy szedjen össze annyi ostobenkó kurvát, ahányat csak talál, és majd ő (izé, a producer) választ közülük olyat, akivel megérti magát, meg minden. Ja, és legyen jónő is, így Bret ebben a műsorban kizárt, hogy találjon valakit magának, de ez ettől vicces. Meg a csajoktól, az ordibálástól, ordenáré kurválkodástól és egymás hátbadöfésétől, mert az ilyen műsorokban az elengedhetetlen. Pár nőt már hazazavart az első adásban, nézzük mi történt a sokat ígérő című második epizódban.


Emlékszünt Courtney-ra, aki olyan mattrészeg lett az első rész végére, hogy saját kirúgását is átaludta a hányásban? Na, vele kezdünk, illetve az eltanácsolásával. Kissé homályosak az emlékei, hogyvót ez tegnap? Hát, a turnénak számodra vége (ez olyan, mint a Survivorban a "the tribe has spoken", csak szarabb), mondja Peyton, és a leginkább a főutak mellett dolgozó szexipari munkásokra emlékeztető Courtney kicsit sértetten ugyan, de visszamegy strichelni. "Hülye kurva vagyok", mondja, legalább az önértékelése a helyén van. Inna, az ukrán szerelem-tank (copyright by Bret) elbocsátó szép üzenete: ne igyál annyit. Pedig Courtney azért jött ide, hogy igaz szerelemre leljen, de ha Bretnek nem kell azért, mert egy kicsivel többet ivott a kelleténél, hát akkor jó.

Az epizód első konfliktusára 2 perc 43 másodpercet kell várni: Sarah, az egyik fekacsaj csak fogadásból van itt, a haverjai (szellemi képességét tökéletesen feltérképezve, tegyük hozzá), addig húzták, hogy nem meri bevállalni, míg rájuk nem cáfolt. Inna ezen felháborodik, bazmeg itt mindenki a szerelmet keresi, te meg az ismertséget? Ez visszaüt majd, rögvest lent a konyhában, ahol Inna Aubry-nak mesél a dologról (jó taktika előtérbe tolni valakit, és csak a szart kavarni hátulról), Sarah pedig még büszkélkedik is a dologgal.


A leginkább egy nagyon rosszul átműtött (férfi) kazánkovácsra hasonlító Aubry természetesen azonnal beköpi a dolgot, met Bret teljesen véletlenül pont a kertben labdázik Big Johnnal, mint minden 45 éves faszi szokta reggelente. Aubrey-nak nagyobb ádámcsutkája van, mint nekem. Bret meghallgatja, majd azt mondja a kamerába, hogy ezen el kell még filóznia. Az megárthat, Bret, majd a producerek megmondják, hogy ez mit jelent. Közben a házban kezdődik a lényeg, a műsor savát-borsát adó challenge: a csajoknak minden héten meg kell küzdeniük egymással valamiféle versengésben, (a deep throat jut eszünkbe elsőként, de ez családbarát tévé) és a győztesek mennek úgynevezett randira Brettel, ami tulajdonképpen product placement (a támogatók termékeinek bemutatása) csak más szóval.


Az ilyen challengeket a realityk történetében MINDEN alkalommal rímbe szedett üzenet vezeti fel, itt is így van, a mait a francia tyúk olvassa fel, ami azért vicces, mert a) nem tud normálisan angolul, b) a szája úgy fel van fújva, hogy alig bír beszélni. A lényeg: a lányoknak elő kell adni valamit, de elsőre ezt csak mi értjük, mert feliratozzák, a csajok nem, legalábbis az arcok erről árulkodnak. A műsorhoz kapnak kellékeket, első blikkre ecsetet és műanyag tekebábukat véltem felfedezni, bele sem merek gondolni, hogy milyen Ki mit tudot lehet ezekkel rittyenteni. Destiney kung-fu-bemutatót tart majd, a francia kábé ezt mondja: "Megmutatom nekije, hogy puci is tudni lenni, de főzni is, lenni jó." Ez eszméletlen lesz, előre látom.


Sarah hastáncot ad elő, amit eddig még nem próbált, de nem lehet annyira nagy kaland, mondja, jaja, egyetértünk. A legkirályabb ötlet eddig Ambre-é, becsomagolja magát ajéndéknak, és majd izé, hát kicsomagolja magát. Király. Kristy Joe sem érti a csomagolós dolgot, eddig ő tűnik a legértelmesebbnek a házban - ez kábé annyit jelent, hogy ő le tudja húzni maga után a budit. Nicky verset fog mondani, ami Peyton, a Marlboro woman szerint sucks, ki a faszt érdekel egy hülye vers? Inna úgy tűnik, hogy csresznyeszárra köt csomót a nyelvével, ez ígéretes, Bretnek is van ilyen izé, szára, biztos talál majd kapcsolatot a produktummal.


És jön az ízléses kis műsor: egy peepshow-kabinban kell előadni fél percig, és ha Bret mesternek bejön a cucc, akkor nem megy le a függöny, hanem lehet tovább produkálni magunkat. Angolóra jön: "If I likes what I sees, the curtain will stay up." Ha ezt is megírták neki előre, minden tiszeteletem az elkövetőnek. Ambre nem erre számított. Roxy sem, Megan csak néz bután, ő magas, nagy csöcse van, majd megáll, és megmutatja, ennek elégnek kell lennie. A három győztes megy randizni. Peyton fejkendőben van, kezében gitár. Every Rose Has It's Thorn, van rá egy söröm. Kristy Joe iszik, és remeg. Daisy szerint Bret az Isten.


Aubrey kezdi, dobolni fog. Nem tud dobolni. Bret drukkol neki, de nem dob be érmét. Jön Desti-ney, a kung-fu harcos, alákeverve valami keleties pilinckázás meg olyan hangok, mint egy karatefilmben. Bretnek tetszik a produkció, és mint mondja, felállt tőle a farka. A következőtől nem, mert Nicky elmond egy olyan verset, amitól a muterom a negyedikes anyák napi ünepségen elsírta magát, és azt hajtogatta, hogy ő nem ilyen gyereket akart. Kuki le, nincs visszataps. Corey vagy Korie sem rossz, felírja egy papírra, hogy MERRY ME (igen, így), és bemutatja Bretnek. Állat. Kristy Joe VASAL bazmeg, áll egy peepshow ketrecben, és VASAL. A francia sem érti, itt vetkőzni kell, mondja, ez arra való! Bretnek viszon tetszik a produkció, különösen a második fele, amikor KJ letépi magáról az inget, és melltartóban imitál vasalást. Priceless.


Megan jön, előad egy bűvésztrüköt Rodolfó mester kelléktárából (nekem is volt varázsdobozom, nem röhög!), és ez elég Bretnek, aki majdnem beszakítja a fülke falát a farkával. Megan Playboy-modell, így neki igazán nem kell semmit csinálnia ahhoz, hogy Bret megvesszen érte. Visszataps. Sarah hastánca gagyi, mert nem mutatja meg a hasát. Bret elégedetlen. Inna lemegy négykézláb, és görcsöt köt a cserkó szárára, mire Jessica megjegyzi, hogy ezt ő a lábujjaival megcsinálja, de hálistennek nem mutatja be. Bret nyáladzik, Inna pedig a függöny lemenetele előtt lemegy spárgába, elsődleges nemi jellegét az üveghez passzírozva, felejthetetlen pillanat, na.


Ambre jön, a Becsomagolt Nő. Letépi magáról a papírt, de aztán felmegy a függöny megint, így kénytelen vonaglani. Bret szerint ilyen ajándékra vár minden férfi. Daisy énekel, és egy kb kéttenyérnyi fürdőruhába tömi bele a melle helyén vigyorgó szilikonlabdákat. Ennél groteszkebb látványt nehéz elképzelni, a csajnak frankón nincsen nyaka. Bret boldog. Peyton énekel, mint sejtettem, de nem azt a szar nótát, amit jósoltam, hanem egy másikat. Se hangja, se tehetsége, de Bret nem ereszti. A hab a tortán a francia csaj, aki 30 mp alatt levetkőzik ÉS bekeni magát a Bretnek sütött csokitortával, ÉS hozzányomja a csöcseit az üveghez - ha ezel nem nyer, akkor semmivel. Bret lelki társat keres, és ha egy nő önnön szilikonmelléről le tudja nyalni a csokimázt, az lelkitárs, nagy L-el.


Peyton, Ambre és Daisy nyert, Kristy Joe ettől sokkot kap, és megint ott áll egy hatvanéves nő a kurvák között, akit nem tudunk hova tenni. Destiney és a többi VIP csaj lefekszenek aludni, ez ebben a házban főbenjáró bűn, Bret kiakad, milyen az már, hogy valaki nem jön le vele inni? Ettől annyira szomorú lesz, hogy fog egy gitárt, és elénekli a tövises rózsát. Sírunk. Roxy szerint ennél jobb dolog nem történt még vele. Bret szerintem bagót rág, mert tele a szája valamivel, de az is lehet, hogy Peyton csempészett bele valamit, amikor a nóta végén lesmárolta. Bret még mindig haragszik az alvó kurvákra, így kitalálja, hogy másnap táncverseny lesz. Awesome. A táncverseny hírére Daisy káromkodni kezd, a hangjáról megismerjük, mert a feje smink nélkül igazán ijesztő.


Másnap van, Big John leszúrja a VIP-csajokat, majd jön a randi, csajok balra el. A VIP-csajok a tegnapi alvás miatt ki akarjék engesztelni Brettet, és készítenek neki egy kártyát. A randi? Elmennek egy pályára, és quadoznak, Bret kötelességszerűen bemondja a szponzor nevét, és hajrá. Senki nem hal meg, de Daisy nem nagyon értette, hogy mit ezek a járgányok. Közben a házban Inna és a francia tyúk megszervezik a táncversenyt. Bret és Ambre elmennek egy kicsit beszélgetni, azaz Bret megdugta, de ezt nem mutatják, csak a csókolózást. A VIP-csajok a bejárati ajtó előtt táboroznak le, neglizsében persze, hogy Bret rögvest álló bránerrel lépjen be a házba, de Inna és a francia eléjük rak két széket, mire a csajok még előrébb ülnek egy sorral, és ez annyira, de annyira viccesen óvodás, hogy az hihetetlen, még akkor is, ha Destiney-ből kibújik a lakókocsis tahó, és üvölt.


Bret belép az ajtón, sikoltás, gyere, táncverseny! Milyen táncverseny, bazmeg? Totál elfelejtette, király. A verseny egy vicc, régi táncstílusokban kell előadni valamit, nem részletezzük, egyik sem tud mozogni, ez van, de Bretnek nagyon tetszik, ahogy Kristy Joe a földön kúszik, és a melle ott van az arca előtt. A nyertesek kapnak egy különleges passt, amivel bármikor odamehetnek Brethez, és elrabolhatják. Nyer Destiney, Roxy és Daisy. Este kiszavazás, amihez Bret ünneplő fejkendőt vett, meg vagyunk tisztelve. Természetesen kiderül, hogy Sarah csak fogadásból van itt, amit letagad, de az éjjel bajuszt növesztett Inna rápirít, és...


Bertnek elege van a dologból, és kihajítja Sarah seggét a házból. Sarah sír, mert szerinte tiszteletlen volt Brettel, és hát ezt nem lehet elviselni. A másik két távozó (mert nem lehet minden héten öt nőt kihajítani) Niki, aki szerint olyan nincs, hogy a francia rémálom bentmarad, ő meg nem, de van. A francia ráadásul úgy lesmárolja a gyanútlan Brettet, hogy az majdnem megfullad, Go, Frenchie! Korie vagy Cory is távozik, ő nem sír, visziont kibaszott ideges, biztos ezt a szerepet kapta a producerektől. Jövő héten pedig jön a Dicksucking Whorebag Lacey visszatérése az első évadból.

Címkék: rock of love
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EasyFriend 2008.03.13. 12:46:37

Muhaha :-) sixx, te sokat röhögsz, mikor ezeket először nézed, vagy inkább felidegesít? Alkoholt fogyasztasz hozzá?

sixx · http://comment.blog.hu 2008.03.13. 12:50:53

sírok a röhögéstől. a legkirályabb műsor ever.

sélli_ 2008.03.13. 13:38:50

EZ AGYHALÁL a köbön!!! :)))
Ezek kapnak valami pénzt ezért? Asszem józanul nem lehet ezt a mísort nézni!!!

Savafan 2008.03.13. 13:56:48

ezt látni kell!!!
a beszámoló alapján ez vicc:) ennyi agyhalott picsát egy rakáson.
sixx!
van olyan aki aránylag értelmesebb? és mondjuk még jól is néz ki? mert eddig a képeken kicsit elborzadtam. a városban jobbak vannak:))

szarazpezsgo 2008.03.14. 14:23:51

Ez egy hiperkirály műsor!

Azon gondolkoztam, hogy hazánk rockerei között lenne-e valaki, akivel meg lehetne csinálni az egészet. Úgy értem, ostbobenkókat itthon is össze lehetne castingolni, de vajon van-e a hazai piacon egy Bret formátumú fazon? Ötletek? Valaki?

Savafan 2008.03.25. 12:36:32

nem tudja valaki, mi van a 3-ik résszel?
múlt héten kellett volna kint lennie de semmi:(((

pedig nagyon várom a fejleményeket!!
süti beállítások módosítása