Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Tűzvonalban 02x07 - Egércsapda

2008. február 22. 12:10 - kiricsiz

Nem is tudom, mikor kezdődött utoljára ennyire viccesen Tűzvonalban. Értelmiségi külsejű fickó halad az utcán, Olaszék megállnak mellette kocsival, aztán baseball ütőkkel agyba-főbe verik. Szót nem szólnak, miért, ami mondjuk érthető, de így szegény fószernak fingja nincs, hogy miért kapta. De azért jól megrendezett jelenet. Persze egyből agyalni kezdünk, hogy kikkel is van elszámolnivalója Demsának, aztán rájövünk, hogy ez nem drogos ügy. Ez a szerencsétlen matektanár, akinek állítólag bejön Denise. De ha matektanárt vernek, az alapvetően mindig vicces. Ráadásul, mintha dolgozatok nézegetése közben érte volna utol a végzet, de ez nem biztos. Az a biztos, hogy végre valaki visszafizet a rengeteg szenvedésünkért. Ennél már csak az viccesebb, ha fizikatanárt vernek, remélem, az is ráhajt majd Denise-re.

Eligazítás, aztán Kovalik és Kriszta zöld kocsival mennek járőrbe. Két alkesz meg összeverekszik a közelben. Egyébként a forgatókönyv szerint romák, de ez majd csak később lesz lényeges momentum. Persze pont arra verekednek, amerre Kovalikék járőröznek, úgyhogy be is viszik őket az őrsre.

Pircsi meg rájött a szekrényesek nagy rejtélyére. Frissen vett lakásokra csapnak le. Pircsi Otyóval fog nyomozni a banda után, kivesznek egy lakást és csapdát állítanak, erre kiváncsiak leszünk. Hát még arra az új emberre, aki nemsokára szaporítani fogja az őrs állományát, a határőrségtől jön át. Ebben a részben nem érkezik még meg, de lehet, hogy ez lesz az új jócsaj, akiről Stohl beszélt az interjúban.

Megbeszélés Kolonicsnál. Itt van egy VPOP-s fickó is. Azon folyik a problémázás, hogy nem találnak bizonyos drogszállítmányokat, amiről a francia kábszerügyi zsaruk szóltak. Felmerül persze, hogy valaki súg Demsáéknak a VPOP-sek közül. Ja igen, hát erről beszélt múltkor Demsa a szöszi Vandával. Egyébként meg folytatódik a szokásos dramaturgiai galacsingörgetés, a nézőnek át kellene éreznie, hogy a KMCS-ben feszültségek vannak a résztvevők között. Kocsis méltatlankodik, Bordás arcoskodik.

A két részeg megérkezik az őrsre, az egyik el is kezdi rögtön kóstolgatni Otyót, "a romarendőrt". Otyó leüti a csávót, aki egyébként az unokatestvére, Bordás meg lecseszi Otyót. Csak tudnám, miért, hát nem Bordás volt az, aki kalapács igénybevételével vallatott egy fickót? Meg aki még majdnem Móriczot is leütötte? Oltós be is szól neki. "Nem tudom, mit veri itt magát?" Ja, kábé ezt kérdeztem én is. Így viszont betekeintést nyerhettünk a roma rendőrök sanyarú életébe.

Bordás is átmegy Kolonicsékhoz, próbálják lebaszni, de Bordás nem nagyon akarja felfogni, hogy az gáz volt, hogy egyedül hagyta a teljesen hülye és spicces Erikát Demsával. Persze, azt mi sem értjük, hogy Demsának miért nem szabad túl sokat tudnia a Malek-ügyről, de ez mindegy is, hiszen Erikát én senkivel nem hagynám egyedül sokáig, nemhogy Demsával. Az a baj ezzel az egész KMCS-s konfliktusos dologgal, hogy hozni akarják egy kicsit ezt az öntörvényű zsaru-sémát, amivel nem lenne semmi gond, de Bordás ebben az akcióban nem kreatívan öntörvényű, hanem csak szimplán buta, teljesen súlytalan az öntörvénykedése, emiatt ez az egész konfliktus is röhejes a KMCS-n beül. Ja, és végre ők is rájöttek, hogy már a 7. résznél tartunk és Alter még mindig nem épült be, pedig eredetileg inkább neki kellett volna. Úgyhogy úgy döntöttek, hogy összekötik a kellemeset a hasznossal, a Zolika-ügyet az Alter beépülése-üggyel. Bordás megint okoskodik, hogy ez neki nem tetszik, de ki nem szarja le Bordást, meg a mísz Krisztát? Pláne Zolikát...

Denise és az osztálytársnője Demsáéknál restaurálgatnak, festményekkel szöszölnek, közben arról beszélgetnek, hogy a matektanárt megverték. Denise sejti, honnan fúj a szél, egyre jobban utálja a faterját, és ebből még lesznek jó kis koccanások.

Őrs. Bordás behívatja Kendét és nagyjából elmondja neki, hogy Zolika bevonódott az ügybe. Kende kicsit kiborul, de hát ez minket nem zavar.

Denise közben kihasználja, hogy a faterja sürög-forog, készül az aukcióra, és belopózik Demsa dolgozószobájába. Egy kicsit átkutatja a dolgokat, és megtalálja az íróasztal fiókjában a Bordás-dossziét. Zolikát meg elkapják Kocsisék. Izgalmas percek.

Egyébként Demsa és Stirlitz taktikai megbeszéléséből kiderül, hogy tényleg van emberük a vámosoknál, méghozzá tényleg a szöszi Vanda fickója, rajta keresztül szivárognak az információk Demsához. Például az is, hogy a vámosok le akarnak csapni egy heroin-szállítmányra. Demsa úgy dönt, veszni hagyja a cuccot, hadd örüljenek a vámosok maguknak, de - ahogy mondja - a legnagyobb tétel úgyis náluk van, mármint Demsáéknál. És a francia gengszterek, Szavinyiék (nem tudom, hogy írják, de nem is érdekes) is nemsokára itt lesznek, úgyhogy reméljük, lesz harc is. Demsa magához is veszi pisztolyát.

A kábszeresek becipelik Zolikát az őrsre, méghozzá az emeletre, egy kicsit eldiskurálgatnak vele. Ezt se értjük, hogy miért pont ide, miért nem a Teve utcába, de mindegy. Először befenyítik, hogy lesittelik, a gyerek megijed, úgyhogy be lehet lógatni neki a horgot. Az a kamusztori, hogy valójában nem is utána nyomoznak, hanem Alter után, aki korrupt zsaru és itt korruptkodik a kerületben. Zolika gyanútlanul be is nyeli egy az egybe a sztorit.

Krisztánál eltörik a mécses, sirdogálva elmondja Otyónak, hogy Zolika dílerkedik. Miközben valahol Magyarországon a vámosok lekapcsolják a kisteherautót, amiben a herka utazik.

Szabó ezredest már hiányoltuk, hát most megkapjuk a hiányzó adagot belőle is. Megtiszteli látogatásával az őrsöt és arról érdeklődik, hogy tulajdonképpen mi a franc folyik már megint a körzetében, például mit keres Vida százados egyenruhában a kerületben. Persze Bordás nem mondhat semmit. Különben ez is egy jó nagy baromság, hogy az egész őrs tudja, hogy Vida a titkosszolgálatnak dolgozik, tehát simán kiszivároghatna a dolog Demsához, vagy akárkihez. Mi a garancia arra, hogy ezen az őrsön mindenki becsületes? Jó, persze nem akarták a forgatókönyvírók veszni hagyni a jó kis karaktert, és ebben teljesen igazuk van, az előző szériában én is nagy bunkóságnak tartottam, hogy "megölték" Altert. A legjobb jelenet akkor jön, amikor Szabó ezredes kilép az őrsről, Kálmán bá meg utána szalad, hogy kikönyörögje a KMB-s állást. "Kálmán, öreg vagy te már bohócnak, ne próbálkozz." - mondja Gergő bácsi. Persze Kálmán ott baszta el, hogy annak idején lehülyézte Szabót. Pedig milyen jó kis mondat volt az! De most visszaütött, és tulajdonképpen Gergőnek teljesen igaza van. Szegény Kálmán teljesen le van forrázva.

Zolika egyből fut a kiégett latintanár-arcú dílerhez és jelenti neki az eseményeket. Persze ebből a legfontosabb, hogy elmondja neki azt is, hogy korrupt zsaru működik a környéken. Kérdés, hogy a dílertől hogy jut el az infó Demsáig, és lesz-e az egésznek foganatja. Aztán, ahogy Zolika vígan bandukol haza, Alter meg is szólítja, beülteti a kocsijába, dumálgatnak. Szóval nagy nehezen elkezdődött Alter beépülése. Így a 7. rész környékén, mintha nagyon komótosan, de kezdődne valami.

Kálmán bá meg beront a Dühösbe, piát követel a lányától. Nem tudom, hogy már alaposan betintázott-e, vagy csak most kezdené, mindenesetre nagyon csúnyán néz ki szegény Kálmán. A lánya nem ad neki piát, hanem hazaküldi az öreget.

És jön a szokásos epizód végi kicseszés a nézővel. Egy hétig kell várni, hogy megtudjuk, mi van. Demsa lány ugyanis bemegy Bordáshoz az őrsre, beszélni akar vele. Talán a dossziéról? Az viszont képmellékletünkről is látszik, hogy nem rossz bige ez a Denise.

Címkék: tűzvonalban
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gn · http://www.google.co.hu 2008.02.22. 12:56:31

az elején a verés nagyon béna volt. és nem volt értelme, mert így a tanár nem tudja miért verték meg...
mindig remélem, hogy már csak jobb lehet, de....

akyyy 2008.02.22. 13:26:53

ajj interjú mikor kerül fel? sokan várják szerintem, de főleg én szóval plz:)

amugy meg kis magyarázatot adhattak volna a zöld kocsira. pont múltkor kommenteltem be, de azt hittem lesz valami magyarázat miért lett ez az új autó, hova lett a régi. esetleg az előző epizódban összetorhették volna az auts üldözésben:D

Renáta_ 2008.02.22. 13:44:48

Kedves Kiricsi!
Lehet, hogy szerinted vicces dolog matektanárt verni, de mondjuk én matektanárként nem tartom annak.
Üdv.

kamarti 2008.02.22. 14:35:33

hát ja, mondjuk az én gyerekem egyetlen korrekt + jófej tanára épp a matek tanár, ezt a ygerek is elismeri, pedig épphogy megvan nála a hármasa, szal nem arról van szó, hogy ellinkeskednék a dolgokat... egyébként meg ebben a részben az időrenddel is mintha problémák lettek volna ("múltkor mesélte Pircsi, hogy behozták a Zolikát", mondott valami ilyesmit valaki (talán Otyó), miközben a múltkor épp egy vágással korábban volt és Otyóék épp kint voltak járőrben végig (Zolika előtt mentek ki és "szoli végéig" maradtak, ahogy Kende fogalmazott - szóval volt kis zűrzavar, hogy akkor ki mit tud és kitől és tulképpen akkor ez nem egy nap volt? persze lehet, hogy én voltam túl fáradt...

kiricsiz 2008.02.22. 14:42:57

Renáta_ 2008.02.22. 13:44:48

csak vicc volt.

2008.02.22. 15:14:07

Kínzó kérdés 1. Miért kell mindig minden iszonyúan titkos megbeszélést az őrsön tartani?

Kínzó kérdés 2. Miért akar minden rendőr még annál is többet tudni, ami gyakorlatilag az orruk előtt zajlik, "istók zicsi, megbízhattok bennem, én nem mondom el senkinek" alapon?

Kínzó kérdés 3. Demsa lánya hogy nem látta, hogy papa nem műtárgyban utazik, mikor papi legalább annyira nyíltan nyomja az ipart, mint a szupertitikos kábszer csoport? (fiókban pisztoly, összenyíló szobákban akció kitárgyalása, olyan emberek alkalmazása, akikről még a hét éves gyerek is megállapítja, hogy csúnya maffiózó bácsik stb.)

Kínzó kérdés 4. Mikor lesz már valami rendes akció a 2. évadban a mostani rétestészta helyett?

Amúgy a páromnak csak most esett le, hogy Otyó roma származású, hogy az első pillantásra szintén bárminek látszó verekedők leromázták. Persze, nyilván kimaradt valami, de még akkor sem gyanakodott, amikor anno egyszer Pircsivel táncolt ;-)))

2008.02.22. 15:15:50

Kínzó kérdés 3.-hez
Már úgy értem, hogy miért nem jött rá sokkal korábban.
Mert Demsa nyilván nem az elmúlt két hétben lett ilyen kis gondatlan és konspirálatlan, és az emberei is jóval régebb óta dolgoznak neki.

gyurmalány 2008.02.22. 15:19:18

jajj de szar részt volt. a hogyvolt viszont jó :).

Berix 2008.02.22. 15:32:12

Lassan a hogyvolt sokkal izgalmasabb lesz, mint maga a film:))
Renáta, könyörgöm csak egy poén volt, senki nem gondolja, komolyan, hogy vicces dolog a tanár verése:)

2008.02.22. 16:01:47

Tényleg, ha nem mondják meg a tanárnak, hogy miért ütik, mi fogja megakadályozni abban, hogy ha felgyógyul és visszamegy tanítani, ne "udvaroljon" a tanítványának?
(ha egyáltalán udvarolt, és nem csak apuci kicsi lánya hagyta rá apucira a dolgot, hogy elterelődjön vm másról a figyelem)

Na, meg megint a nagy maffiózó nem stimmel nekem az egészben: ha Demsának nagy ügyei vannak, nem az lenne a természetes, hogy nem megy bele ilyen piti kis vackokba, nehogy ezen bukjon meg? Legalábbis, ha én mafiózó lennék, általában abszolút erkölcsös polgárnak szeretnék látszani, olyannyira, hogy akár bementem volna a suliba balhét kiverni, mint a tanár megverni...

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.02.22. 16:08:11

Los Alamuszi ezek a kérdések felmerültek bennem is és így válaszoltam meg magamnak :)

"Kínzó kérdés 1. Miért kell mindig minden iszonyúan titkos megbeszélést az őrsön tartani? "
- Talán mert annyira titkos, hogy jobb ha nem járkálnak be a Tevébe mert ugye ha valaki lelépni akaró zsarú, meg korrupt stb., nem fog ott bandázni a többiekkel, ez meg egy kis örsöcske... talán nem tűnik fel, hogy nagykutya rendőrök járkálnak oda tanácskozgatni...:D

"Kínzó kérdés 2. Miért akar minden rendőr még annál is többet tudni, ami gyakorlatilag az orruk előtt zajlik, "istók zicsi, megbízhattok bennem, én nem mondom el senkinek" alapon?"

- Szerintem ez csak mentalitás kérdése, otthon mindenki tudni akar mindent és a legnagyobb hatalma a portásbácsiknak van :O De engem is idegesít...


"Kínzó kérdés 3. Demsa lánya hogy nem látta, hogy papa nem műtárgyban utazik, mikor papi legalább annyira nyíltan nyomja az ipart, mint a szupertitikos kábszer csoport? (fiókban pisztoly, összenyíló szobákban akció kitárgyalása, olyan emberek alkalmazása, akikről még a hét éves gyerek is megállapítja, hogy csúnya maffiózó bácsik stb.)"

Mikor kiderült, hogy Demsa felsége profi volt és mégis autóbaleset érte, azt mondtam a Zuramnak:
- Na figyelj ide, szerintem a Demsa igazából jófiú és igazából TÉNYLEG műkereskedő, de be akarták vonni a kábszerüzletbe - az a lesittelt haver akinek az esküvőjén ott volt a Bordás is, de Demsa azt mondta "NEM" és ezért kinyírták a nejét, hogy így kényszerítsék...
Erre mondja az Uram nekem a majdnem fejbefúrt gyereket, mondom erre neki:
- Szerintem a gyereket azért fúrta fejbe majdnem, mert így akart ráijeszteni, hogy hagyja abba a csúnya-csúnya kábszerkereskedést. :)
Lehet még ebből a Demsából jófiú!


"Kínzó kérdés 4. Mikor lesz már valami rendes akció a 2. évadban a mostani rétestészta helyett?"
Na ezt nem tudom...:S Elég lapos ez nekem eddig...:(


"Amúgy a páromnak csak most esett le, hogy Otyó roma származású, hogy az első pillantásra szintén bárminek látszó verekedők leromázták. Persze, nyilván kimaradt valami, de még akkor sem gyanakodott, amikor anno egyszer Pircsivel táncolt ;-))"

- Pedig mekkora jelenet volt mikor a Bordás megszivatta Otyót az meg elkezdett üvöltözni, hogy: Azért mert roma vagyok?
Na meg elég sokszor utalnak rá az örsön belül is azért szerintem. :)

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.02.22. 16:16:48

"Legalábbis, ha én mafiózó lennék, általában abszolút erkölcsös polgárnak szeretnék látszani, olyannyira, hogy akár bementem volna a suliba balhét kiverni, mint a tanár megverni..."
Ez a meglátásod is teljesen ott van!
Ügyvéd, feljelentés, kivizsgálás stb... na meg szerintem a fickó nem is sáros csak Denise ezzel akarta apuci figyelmét magára terelni.

akron99 2008.02.22. 16:24:41

a vpop-os ürge, mintha már a Kisvárosban is vámos lett volna nem?
"Járai" Kálmán bá' mellé itt egy újabb nagy túlélő!

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2008.02.22. 16:58:04

Nem volt rossz ez a rész, de engem inkább a vége izgat. A Demsa jány felnyomja az apját? Remélem! :))

akyyy! Az interjút, meg pont tegnap hoztam el a rádióbl, meg is vágtam, szóval már csak fel kell tölteni és sixx kirakja posztba.

2008.02.22. 17:28:32

Hicudzsi, igen, voltak azért utalások (pl. mikor Pircsivel táncoltak), de szerintem Otyó nagyon nem roma. Ami akár jó is, mert végre nem azt az elcsépelt gagyi roma képet adják, mintpl. Fábry az orrát szívó vajdával...
Viszont, ez a két tag sem volt nekem sehogy sem roma, csak nagyon részeg, akik romákat játszottak.
De arra fogtam, hogy végre nem klisét adnak, meg tápot az előítéleteknek ;-)))

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.02.22. 17:49:08

Los Alamuszi, akkor értem mire gondolsz. Hát igen a lenyalt/zselézett hajon kívül nemigen látszik romának a srác, legalábbis nem tipikus, de nekem tetszik :)

A két részeg elég gáz volt, de Otyó odavágása jól sikerült.
A verekedős rész előtt volt egy olyan, hogy valami olyasmit mond az egyik részeg: "- Mi vagy te? A fehérek csicskája?"

Hááát ez szerintem elég gáz volt, ahogy tudom nemigen fehérezik a magyarokat a romák. Vagy csak politikailag korrekt akart lenni a forgatókönyvíró?

Denise meg miért akkor oson be apuci irodájába mikor az ott dolgozgat? Mert különben zárva tartja?

A múltkori részhez is feltettem a kérdést de engem még mindig foglalkoztat:
Miért nem hívtak mentőt mikor Zsuzsa vérezni kezdett? (Zsuzsa vagy Bordás) a stábból senkinek nem volt még állapotos a felesége, barátnője vagy esetleg nincs ott gyerekes anyuka?

Erős vérzés és görcsök esetén hívni orvost és be a kórházba. Zsuzsa valahol kint van Pesten kívül, simán Bordás előtt a mentő odaért volna nem?

2008.02.22. 18:37:36

Hehe, ezt a nem hívtak orvost boncolgattam bőszen a Tűzvonalas szaktopikban ;-)
Ezért nem is megyek bele, mert nekem is vesszőparipám, és ritka zsér ötlet volt így ez az egész.
Egyszerűen nem tudom, mire volt jó. Ha csak arra, hogy kiderüljön a Malek ügy, ahhoz elég lett volna Bordást elszólítani (ez okés is lett volna), de hívjanak már egy mentőt, ha a doki levakarja őket...
Szóval, nem áll össze a kép sehogy sem.
ÉS míg eddig (az első évadban) mindig reméltem, hogy csak azért, mert nem látom át a nagy machinációt, most erős a gyanum, hogy csak a rossz forgatókönyv a hibás ebben az élettől elrugaszkodott jelenetben.

Ja, Zsuzsa "háza" irl a Petneházy Klbhotelben van, a II. kerület szélén, a Náncsi néni kisvendéglőjétől még egy kicsit kijjebb, Nagykovácsi felé. (ahogy Demsa lovardája is ;-)
Szóval, jár még arra mentő is, van még orvosi ügyelet is, és a János Kórház is közel ;-)

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.02.22. 18:48:33

Los Alamuszi, na kíváncsi leszek mit hoznak ki ebből az elrontott jelenetből.
Ráadásul nekem nagyon fura, hogy ott lakik Zsuzsa, mert valami újépítésű tetőtéri városiban lakott és azt mondta egyszer, hogy fűtsön be otthon a Bordás. Azt hittem hazamegy.

Na megkeresem már a "szaktopicot", mert csomó kérdés merül fel bennem és csípem ezt a sorozatot :)

2008.02.22. 19:50:46

Zsuzsa lakásának megoldása ugyanaz lehet, mint annak, mikor Alter Fabiaval jött, majd Roomsterből szállt ki (ez olyan, mint "az angol, aki dombra ment fel, és hegyről jött le ;-))) :
nem hiba volt, hanem a szponzor nem tudta ugyanazt az autót adni.
Talán Zs. lakása sem áll már rendelkezésükre.
Mert, mikor Bordással még a sitten beszélt, nekem nagyon úgy tűnt, hogy HAZA megy háziőrizetbe, és nem valamiféle BM-es búvóhelyre.

h492019 2008.02.22. 20:11:08

hm zöld kocsi


de nem határőrség felirattal
létezik ilyen?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.02.22. 20:13:59

Szerintem már csak ilyen létezik, mivel a határőrség megszűntetésével a gépkocsi állományt (mint a személyit) átvette a rendőrség.

mizrolist 2008.02.22. 20:22:21

Tippre a francia nagykutya neve Savigny lesz egzaktul :-)

kiricsiz 2008.02.22. 21:23:11

szerintem ez a roma-téma baromi kényes ügy. ha kicsit is realistábbra vennék a romák ábrázolását, akkor rögtön a nyakukon lenne az összes jogvédő, meg hasonlók. garantált, hogy a gyp írna egy kétoldalas cikket a tűzvonalban rasszizmusáról.

ha meg nem elég realista, akkor meg mi rinyálunk :)))

2008.02.22. 22:23:31

kiricsiz, igen pont erre gondoltam ;-)
De, tényleg jó egy kis változatosság a sok, valóban paraszt roma "ábrázolás" után.
És ugye a sorozatra amúgy sem jellemző az állandó szájba rágás, tehát itt is elvárható némi absztrahációs képesség a k. nézőtől ;-)))

akyyy 2008.02.23. 12:41:21

jeje végre interjó halgatom is köszi:D

csipaka 2008.02.23. 17:08:05

Akron :-) Nekem is ez jött le, már várom a patikushölgyet is. :-)

De Kálmán Bá leánya tetű volt egy kissé. Feldúltan beesik apuka (akit már a korábbi epizódokban kiszolgált alkohollal a kicsi lyány), ő meg lazán kivágja. Egy "laza-híg-fröccs" akkora nagy vétek lett volna?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.02.23. 18:24:16

csipaka!

Nem figyelsz. Kálmán soha nem kapott a lányától piát a kricsmiben, ugyanis elvonón volt, és asszem két éve inkább semmit nem iszik, hogy ne essen vissza. A lánya csak ebben segíti, nagyon helyesen.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.02.23. 19:59:27

Ebből a szempontból lényegtelen. Régóta, és kész :-)

kiricsiz 2008.02.23. 23:54:30

jaja, én is edit mellett vagyok. kálmánbának alkoholproblémái voltak, és emiatt nem iszik/ihat. nem teheti meg a lánya, hogy leitatja a saját apját a kocsmában, ráadásul kockáztatva ezzel, hogy visszaesik.

és asszem kálmán felest kért. most lusta vagyok visszanézni :))

egyébként az vicces lenne, ha kálmán bá visszaesne és a hátralévő részekben durva alkeszként szerepelne csak :DD

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.02.24. 11:32:36

Nem vagyok rendőrségi szakember ezért kérdezem: más nem helyezheti vissza állományba Kálmán bá'-t?
Miért Gergő bácsit kérdezgeti nem ő a főfőrendőr csak a kerületi főrendőr, nem?

Nekem tetszene ha Kálmán bátya egyenruhás lenne megint :)))

csipaka 2008.02.24. 13:16:37

Itt kérek elnézés figyelmetlenségemért. :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.02.24. 18:01:52

"Miért Gergő bácsit kérdezgeti nem ő a főfőrendőr csak a kerületi főrendőr, nem?"

Voltál te valaha egyenruhás? Szolgálati út is van a világon...

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.02.24. 19:52:32

Kedves Fedor!
Azt hiszem elkerülte a figyelmedet a kommentem első fele azaz:
"Nem vagyok rendőrségi szakember ezért kérdezem:..."

Köszönöm a válaszod, pont azért tettem fel a kérdést mert nem tudom mi a szabályzat.
Tehát a válaszod szerint a szolgálati út ezt kívánja meg.

"Voltál te valaha egyenruhás?"
A te kérdésedre pedig a válaszom:
nőből vagyok és így még sorkatona sem voltam. :)

Cleric 2008.02.24. 20:47:58

Hát ez se mindennapi rész volt, lassan Shield-es magasságokba emelkedünk :).

Cleric 2008.02.24. 20:48:49

Természetesen a mai 02x08-as részre gondoltam.

csalint 2008.02.24. 20:49:12

atyaéééég! Ez mekkora volt!??!?!
ez nagyon durva volt... agyam eldobom. Ilyet még külföldi soriba se nagyon, nem hogy magyarba... Ez kész... ez fájdalom... Stohlék minden elismerésem... áááá basszus... ez nagyon ott volt... kösz az élményt m1 :D. MIkor lesz jövöhét? ááá :D boccs hogy így de... áá

csalint 2008.02.24. 21:07:06

-Mi ez valami zsaru? Nem színész? :D

h492019 2008.02.24. 21:16:46

Leheljen rád a hétfejű sárkány...

Vince Larkin 2008.02.25. 10:31:49

don, az bizony, méghozzá nem is kicsi! Mondjuk klassz, míg Demsa zúzta Erikát, Mike meg épp akkor Bordáshoz ment kérdezősködni nem járt-e arra a csaj. Mike alászaladt a lasztinak, de csúnyán. Sztem az eddigi legjobb rész volt a tegnapi. Pumukliék bedurvultak a végén, de őrnagy úr csak egyet szedett le, a másik kettő az erkélyen át távozott, vagymi?

gyurmalány 2008.02.25. 11:12:33

na, végre. Tudtam, hogy érdemes kitartni, tudtam!

a demsa-erika annyira benne volt a levegőben, hogy nem lepődtem meg, sőt nekem kifejezetten tetszett, imádom, ha a magánéleti szálat is kavarják.

off: azt hiszem zolika leszólított szombaton a corvintetőn. ha tudtam volna, hogy asztalhoz szögezik, majd megmurdel vasárnap (meg ha megismerem) akkor biztos kedvesebb lettem volna :)

kiricsiz 2008.02.25. 12:42:28

"off: azt hiszem zolika leszólított szombaton a corvintetőn. ha tudtam volna, hogy asztalhoz szögezik, majd megmurdel vasárnap (meg ha megismerem) akkor biztos kedvesebb lettem volna :)"


:DDDD

lett volna pár szép perce az asztalhoz szögelés előtt. egész életedben lelkiismeretfurdalásod lesz! :)))

Cinnouse 2008.02.25. 15:52:36

mizrolist: sztem Sévigny

erika: megmondom őszíntén én n bírom a csajt. kb. ő az egyik kedvencem. annyira HP és ezt jól is hozza. :))

Toszkána Grófja 2008.02.25. 16:42:33

Durva volt a vége, azt hittem Bordás majd kiszedi a csávót egy harapófogóval az asztalból, de ezek a franciák nem kispályások...

don rafael 2008.02.25. 17:08:52

ja, sikerült becserkésznie a három gyerekkori barátot, szép sorjába :)

superben 2008.02.25. 17:33:04

Naggyon kemény volt!!! Kurva jó, maximum respect!
"Lehet a rugóval van valami!" :)

Gestas 2008.02.25. 20:01:58

Igen,igen,szerintem lassan rá lehet biggyesszteni a minden ídők legjobb magyar sorozata címkét!
Zseniális rész volt!

Badbitie 2008.02.26. 10:41:54

Hát. Sokan fintorogtak itten már, hogy ez zavaró meg az zavaró, de számomra ezek mind a túl lehet rajta lépni kérdéskörben futottak. Most viszont annak ellenére, hogy valóban ütős volt ez a rész, bennem is feltámadt a gyanúper, hogy nem ügyelnek ezek itten a részletekre. Merhogy hova a pitlákba lettek a végén a le nem lőtt csúnyabácsik? Elpárologtak vagy mi? :( Legalább egy fél másodperces bevágás lehetett volna, ahogy kimásznak az erkélyen vagy vmi. Á, ez most télleg szomorúan volt megoldva. :(

gyurmalány 2008.02.26. 11:16:11

kiricsiz, nem lehetne a hogyvolt korábban? kérdezem még nyugodtan :)

Toszkána Grófja 2008.02.26. 12:11:29

Badbitie, én amikor néztem nem is nagyon hiányoltam őket, de ez kb. olyan mint a 24 aktuális részében a Palmer asszonyság testőre, aki totál eltűnt a forgatókönyvből szőröstül-bőröstül, mindenféle előzetes indok vagy bejelentés nélkül :) itt is csak annyi történt, hogy a Bordás lassan tényleg Bauer-i magasságokba tör, és már képes eltünteti az embereket :D

akyyy 2008.02.26. 12:31:08

az is lehet, hogy a következő részben látjuk, ahogy menekülnek, vagy halott mind, esetleg bezárkósztak vlamelyik szobába:D és az erősités fogja őket elintézni.

Vince Larkin 2008.02.26. 14:15:36

OFF! Bocs, Kiricsi Z hogy itt, csak egy kérdés: NCIS-ből nem terveztek hogyvoltot?

ON. Addig nem morgok, míg a köv. rész elején ki nem derül, hová tűntek a csigazabáló rosszcsávók. Bár ütős lehett volna egy erkéélyre ugrás vagy Zolika szobájában barrikádépítés vagy mittudomén. Vagy annyira ütősnek gondolták az utsó 2 percet, hogy erre tényleg nem figyeltek. Pedig a legtöbb folytatódós sorozat utsó képsora után áll neki anyázni az ember, h most akkor várni kell egy hetet az akkor épp ott függőben maradt dolgokra. Kérdőjelk persze itt is van gazdagon...

kiricsiz 2008.02.26. 15:17:28

gyurmalány!

hát mostmár eléggé ráálltam erre a péntekire, de majd gondolkozom, hogy előbbre lehetne tolni.

vince larkin!

továbbítom a sixxnek a kérdésedet!

gyurmalány 2008.02.26. 17:13:01

Tudom én, hogy péntek meg minden. De mégiscsak ez a legjobb sorozat, és pont erre kell egy hetet várni. hüpp.

Ez olynagyon igazságtalan.
(nagy vagyok érzelmi terrorizmusban)

:)

dupi 2008.02.27. 21:51:55

meg akkor nem lenne szétszpojlerezve az előző poszt :)

baromi jó rész volt tényleg, az eltűnésen én is kicsit felhúztam magam (mondjuk sztem kettőt szedett le, majd visszanézem még), meg monitoron filmezőként jobb lett volna ha a franciák franciául beszélnek, de a junosztyon nem látszik a felirat, tudom :) most meg zsuzsát dugták el, zolika meg nem idegesít tovább, remélem kendének nem hp szerepet írtak a következő részekre. bár túl is élheti még.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.02.27. 22:09:44

Az eltűnő gengszterek tényleg kicsit megdöbbentőek voltak. De ráfogtam arra, hogy kiugrottak az erkélyen.
"jobb lett volna ha a franciák franciául beszélnek"
Na nem már! Hány olyan amerikai filmet, sorozatot láttam, ahol az oroszok, németek kitűnő angolsággal beszélnek a saját hazájukban. Persze jó lett volna, de az érthetőség kedvéért, meg most erre hozzanak francia színészeket...

dupi 2008.02.27. 22:26:11

hát én ma néztem még a sarah connor chroniclest is, abban az oroszok oroszul beszéltek :) én baromira megdöbbentem, amikor kiderült a magyarul beszélőkről, hogy ők franciák :)

Pius 2008.02.28. 01:19:17

Kálmán bá' fo prezident!!

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.02.28. 07:46:55

Dupi, üdítő kivétel :-)
Én is :-)

csalint 2008.02.28. 08:13:10

Jelentem: elvágtam a bejelentő torkát...

dupi 2008.02.28. 13:02:03

csalint: hát igen, mindkettő erős volt, a színészes meg duplán :) johnny apja szál lesz még? teljesen a semmiből jövő (egyszer mondta talán, hogy orvosnak szánták) és teljesen felesleges volt.

dupi 2008.02.28. 20:50:32

(visszanéztem, egyet lőtt meg kétszer, azért kevertem)
süti beállítások módosítása