Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Törtetők 1x06 – Busey és a part

2007. október 30. 13:21 - bakfitty

Csintalan olvasók már a címből is rájöhetnek az eheti, jelen esetetben B kategóriás sztárvendégre, de akiknek nem kenyere, hogy ismerjen névről minden mellékszereplőt az első Halálos fegyverből, annak meghagyom a meglepetést.



A srácok vonulnak Ari irodája felé, Drama kikenve-kifenve, mint egy temetkezési vállakozó, Ari szerzett neki egy ügynököt az épületben, valami alsó emeleten, gyorsan le is robog és viszi magával Turtle-t, hogy a komoly férfiemberek tárgyalhassanak. Kiderül, hogy Ari csak azért csalta be Vince-t, hogy megünnepelje vele meg a többi ügynökkel, hogy olyan faszántosan nyitott a filmje (18,6 millió, előző hétvégén a Fűrész 4. 31-gyel kezdett), úgyhogy foglalkozzunk inkább Dramával, aki egyre jobban hatol be a papírkocka-irodák közé, mígnem egy asztalnál meg nem találja Adamet. Drama nem örül.



Ari meg közben hogy is mondjam, ott jár a nyelve ahová a nap sem süt Vince testén, az ügynökök meg a kaviár fölött dobják be a közösbe a filmterveket, amikhez kellene a sztár: Milos Forman rendezne FBI-os drámát (ja persze!), valami vízalatti utópikus munkásmozgalmi film Charlize Theronnal (2004-ben simán). Drama addig próbál tárgyalni a szűk környezetben, de a makulátlan öltönyét nem ehhez vette fel, ki is akad, hogy ez a mitugrász vissza akarja őt hozni a sóbizbe, mikor ő mindig is benne volt, úgyhogy elsétál, mint egy primadonna.



A nagy míting után E rákérdez, hogy miért nem a szerintük ígéretes Queens Boulevarddal foglalkoznak, hát azért, mert még senki nem adott be ajánlatot rá, értsd nem pénzeli még senki. Ari próbál mindenkit lebeszélni egy független film forgatásáról, de E és Vince hajthatatlan, nekik kell és kész, mert jó és nem potenciálisan szar, mint a többi ajánlat. E úgy lenyomja szövegben Arit, hogy csak les mindenki a szobában, Ari csak a száját rágja, ilyen se lesz sokat ebben. Liftben lefele menet mindenki E vállát csapdossa, csak Drama van elszontyolodva, Turtle meg később kiakadva, mert el kell menni kiállításmegnyitóra. Méghozzá Gary Busey-ére.



Gary Busey, hát nem is tudom, ilyen szobrász-festő izé, de a legrosszabb, hogy áll és magyarázza a műveit, körülbelül olyan összefüggésekkel, mint a Val Kilmer-féle hippi az előző részben. A beszéd után Drama összezuhan, mert találkozik egy volt kollégával, aki most már pincérként melózik. Megjelenik Josh is, aki a QB-t beajánlotta a srácoknak, és hívja a srácokat Malibuba partizni. Emily is ott van, szól E-nek, hogy Arinak le fog robbanni a feje, ha megtudja, hogy Joshhoz mennek. Turtle addig cseszteti Dramát, hogy sikerül ledöntenie egy eredeti Busey szobrot. A levegő megfagy, Busey arca szintén.

Emily elmondja Arinak, hogy a srácok Josh-sal haverkodnak, és Ari ennek nem örül, próbálja Vince-t mindenféle jegyekkel lekenyerezni, de ettől még elmennek a malibui partira. Ari láthatólag nagyon készen van a gondolattól, hogy van egy riválisa, aki ráadásul asszisztense volt, de majd csak túléli. Főleg, hogy odaküldi Emily-t, hogy az ügynökséget képviselje.

Partiról most mit mondjak? Bikinis nők és furamódon teljesen felöltözött férfiak lövik egymást vízipisztollyal a homokban. Josh közben elkeseredetten ordibál, hogy fú ez mennyire jobb, mintha mondjuk Ari házában lennénk. Nem szimpatikus figura. A legjobb, hogy ott van Gary Busey is, Turtle már előre fél, hogy ujjak nélkül fog hazamenni.
Josh nekiáll fűzni E-t, hogy Ari mekkora szarzsák, amiért eltitkolja, hogy a QB igenis kapott ajánlatot, és gyorsan lépni kell, mert lehúzhatják az egészet a slozin. E aztán elkapja Emily-t, hogy mégis hogyan kavarja a szart a főnöke, E már hívja is, Emily elviharzik.



Ari közben a lánya szülinapi partiján van, E lekapja róla a szenteltvizet, hogy mégis hogyan képzeli az egészet, és hogy Josh, az új ügynökük elmondott mindent. Ari már rohan is, felesége nem örül. Közben a parton Turtle odamerészkedik Busey-hez, bocsánatot kér, Busey kicsit beijeszt, de nemsokára már ugyanazzal az álművész maszlaggal fáraszt. Dramához odamegy egy triónyi bombázó csaj, hogy ők hatalmas
rajongók, de rögtön levágja, hogy Vince-ék küldték őket. Drama teljesen maga alatt, egész nap csapásokat kap, elmegy sétálni a partra.

Ari pikkpakk ott terem Malibuban, keresi Josh-t, mint egy vadállat, amint megtalálja gyorsan le is alázza a csajok előtt, és rátesz egy lapáttal: hívta Josh főnökét, akié a ház, hogy tudja-e, hogy az asszisztense a háta mögött hepajozik. Josh arcából kifut a vér, főleg amikor Ari a fülébe ordítja, hogy nem szokás egymás klienseit lopni, de
vele kivételt tesz, én minden egyes kibaszott ügyfele az övé lesz, ő meg majd mehet vissza a balettbe ugrálni.



Ari már jelentősen lenyugodva megtalálja E-t és Vince-t a parton, és töredelmesen bevallja, hogy azért nem szólt, mert badarság lenne a QB-vel folytatni a karriert, de ha ezt szeretné Vince, akkor utána csináljon egy nagystúdiós filmet. Lehetőleg valami franchise-t. Drama is arra jár, Ari kéri, hogy hívja fel Adamet, mert az alig-ügynök
szerzett neki pár meghallgatást jövő hétre. Mindenki boldog és bámulja a naplementét, roll the credits!

Címkék: törtetők
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása