Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Írja meg a Született feleségeket helyettünk!

2007. október 02. 14:39 - szabóZ

Na most elárulunk egy titkot. Utálunk dolgozni, inkább egész nap ücsörögnénk az őszi napsütésben, bámulnánk az Indexszel szemben folyó építkezést. Mert nincs is szebb annál, mint dolgozó embereket nézegetni, ahogy serénykednek, izzadnak, gürcölnek.

Éppen ezért ezennel delegálnánk a munkát, igen nyájas blogolvasó, Önnek. Írja meg Ön helyettünk a Született feleségek heti összefoglalóját a Hogy volt blogra, legyen a vendégbloggerünk, rajongjon vagy cinikusan szúrjon közbe, vitázzon a többi olvasóval, amíg bírja cérnával.

(Persze ez csak egy álkemény kamu, valójában nagyon is szeretünk dolgozni, csak annyira webkettesek vagyunk, hogy gondoltuk a blog még csak most alakuló közösségét is bevonjuk az alkotás folyamatába).

Hogy mit kell tennie? Írja meg a ma esti rész összefoglalóját szerda este tízig, és küldje el nekünk a commentKUKACmail.index.hu címre (a kukac ugyebár a @, csak a péniszhosszabbító kisiparosok ellen védekeznénk így), mi pedig a legjobb pályaműveket az olvasók elé tárjuk, hogy ők válasszanak (előzsűri, és közönségszavazás). Ígérjük, a szavazást szigorúan nem emelt díjas kattintással valósítjuk majd meg.

Ja, és még valami! Kalandorok kíméljenek, hiszen a nyertesnek egy egész évadot végig kell majd követnie, de cserébe talán még kap valami ajándékot is. Meg persze ott a dicsőség.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobbunko 2007.10.02. 15:20:56

A fene se nezi a TV2-t Havas nelkul. Hanyadik epizodrol (es szeriarol) van szo pontosan?

jobbunko 2007.10.02. 15:30:27

Igen, pont eddig jutottam en is. De hogy a porton emlitett 51. resz melyik evad hanyadik epizodja, azt mar nem sikerult megallapitani. (Mondjuk nagyon nem erolkodtem)

sélli 2007.10.02. 15:35:20

Az biztos, hogy 3.-nak harmadik évad, és sztem ezen belül is 3.rész lehet... vagy 4.-ik.

G. Lóci 2007.10.02. 15:41:34

Indexszel. Kötőjel nélkül!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.10.02. 16:06:38

Azért rafináltak vagytok. Akkor adjátok ki a feladatot, amikor a SzülFel-ből egyszerre két részt ad le a Tv2 (jó volna tudni, hogy milyen megfontolásból).

Halvány Görény 2007.10.02. 16:07:07

ilyent nem nézek, egyébként is, aki ma nem bl-t néz, az "jóarc" nem lehet, írhat bármit.

rexter 2007.10.02. 16:08:36

szanalmas bazmeg, nyittok egy blogot az index hatszelevel jol megtamogatva, aztan mar egy het mulva arcoskodtok h utalunk dolgozni meg bamuljuk az irodankbol az epitkezest, postoljon akarki. altalaban a vilag ugymukodik, kedves fiatal ertelmisegi bloggerek, hogy ha adsz valamit kapsz is. tehat tessek bazeg par honapon at nyomatni a sztorikat, megnezni minden szaros sorozatot es beszamolni rola mi tortent, ha igylesz majd leznek olvasok es lesznek akik postolnak majd szinten. vagy fogjatok asot kapat nagyharangot es alkossatok valamit, a blogot meg zarjatok be. na hello.

szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.10.02. 16:14:19

Kedves rexter! Evek ota megy a Comment:com, es ket eve van Hogyvolt is. Ez egy khm vicc volt, a tobbi, kozele gy tucat sorozatot tovabbra is irjuk. A sorok kozt nem nagyon tudsz olvasni:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.10.02. 16:15:09

"rexter 2007.10.02. 16:08:36"

Te most vagy viccelsz, vagy pont ellenkezőleg, semmi érzéked nincs az iróniához...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.10.02. 16:16:02

Látom a hivatalos reakció megelőzött pár másodperccel :-)

papugaja 2007.10.02. 16:17:36

Ha harmadjára is leadja az M1 a "Gőg" c. nagysikerű olasz sorozatot, ugye lesz róla hogyvolt?!

Fega 2007.10.02. 16:21:08

Remélem vállalható sorira is lesz pályázat, mert ezt valahogyan csak a barátnőm nézi.

langolier 2007.10.02. 16:25:35

Dolgozó embereket nézni tényleg jó, ott van mindjárt a The Settlers is! :-)

sélli 2007.10.02. 16:33:00

Gőg...? Persze, hogy lesz belőle hogyvót! Sőt, az Esti mesékből is, ráadásként pedig a C:C gárdája vasárnapi matinéelőadásra is elviszi a nyertes blogolvasóból avanzsált írót :)
Jó az a SzülFel! Csak semmi hőbörgés :)

Lynu 2007.10.02. 17:07:14

Én Grace klinikát írnék szívesen, ráadásul ha jól tudom, annak ma lesz az első része (mármint a szünetet követően).

Szóval tudom, hogy ez nem kívánságműsor, de arra nem írtok ki "pályázatot"? :-)

Fekete Pákó 2007.10.02. 17:16:49

Én szívesen megírom, de akkor a - feltehetően nem túl távoli jövőben megjelenő - bannerek/Adsense/egyéb reklámok bevételéből is kérem az arányos részemet. :)

szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.10.02. 17:21:04

lynu irj egy mailt a fentebb szereplo cimre:) Mondom, dolgozni utalunk nagyon:)))

szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.10.02. 17:23:12

lynu, latsz ittt egyetlen adsenst is?

Lynu 2007.10.02. 17:34:59

Rendben! :-))

Az Adsense megjegyzés nem az én tollamból származott, de ötletnek (ha lenne reklám) nem lenne rossz...

moli 2007.10.02. 17:35:40

ha megis kell emelt dijas sms, szoljatok.

EasyFriend 2007.10.02. 18:24:59

Huncut fiúk, elsumákoltátok a választ, hogy akkor a dupla mindkét fele értendő jelen esetben? :-)
Én biztos versenybe szállok, ha nem jön közbe semmi.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2007.10.02. 18:41:20

rexter 2007.10.02. 16:08:36
ezt most be nézted ekkora bőszmeséget

sixx · http://comment.blog.hu 2007.10.02. 18:43:09

easy: egy is elég első körbenm ha a másodikat is megírod két napon belül :)

yzzy 2007.10.02. 18:46:23

Bocs, csak egy javaslat: ha már van külön blogja, ne írjátok már a cikkek címének elejére, hogy "Hogy volt: xy", hiszen evidens, hogy ez a Hogy volt blog.

Fekete Pákó 2007.10.02. 19:01:22

egyelőre nincs Adsense, persze, valszeg nem is lesz, hiszen a célzott bannerek jobban tejelnek ugye. :)

zolij 2007.10.02. 20:15:00

tudom hogy utáltok dolgozni, de firefly hogyvót mikor volt/van/lesz?

EasyFriend 2007.10.02. 20:16:38

Engem nem idegesít a postok címei előtt a "hogy volt", egyrészt történeti okokból is ott hagynám, másrészt meg megkülönbözteti az ilyen szolgálati közleményeket, hogy nem úgy kezdődnek. És hát gondolom, c:c-re beemelhetőség / belinkelhetőség szempontjából a t.szerknek is jobb így.

winnie 2007.10.02. 21:20:19

"Én Grace klinikát írnék szívesen, ráadásul ha jól tudom, annak ma lesz az első része (mármint a szünetet követően)."

ehh, nem kéne, azt eddig sixx írta. már ő is utaál dolgozni, de inkább ezt vigye:)

opeth 2007.10.02. 21:47:49

és ha azt írom meg, hogy mi lesz?:D

zolij 2007.10.02. 22:33:07

hehe, a 2 rész között nem volt reklám. Amúgy kezdem átérezni a hogyvolt írás nehézségeit.

mufuvecske 2007.10.03. 00:19:56

"két részt ad le a Tv2 (jó volna tudni, hogy milyen megfontolásból)"

Fedor: azért van két rész egyszerre, mert a Reteken meg Vészhelyzet és Grace évadnyitó van. Szerintem.Mondjuk nem tuti, de bepróbálkoztak vele, hátha legalább az egyiket meg tudják verni a nézettségi versenyben.

sanya64 2007.10.03. 02:05:37

pár hét múlva indul megint a Győzike is, na arról vajon ki fog írni... ))
(meg pláne miket...)

(jéé, és előkerült Halvány Görény is, akkor már csak kedvenc főnöke, fullmoon hiányzik...)

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2007.10.03. 02:33:26

Csak, hogy tudjátok mibe vágtok bele, egy amatörtnek (most magamról beszélek) legalább 3 óra mire megír egy részt. Gondolom, a nyertesnek meg illene majd végigvinni az egész évadot. Az LGT-t idézve: "csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinálja" ;))

Bár az se lenne rossz ötlet, hogy mindig más ír egy epizódot.

Héttörpe (törölt) 2007.10.03. 08:46:51

Ebéd után

Ugy jóllaktam, hogy még!...
Egyet nyujtózom, és
Aztán tied vagyok,
Imádott heverés!

Oh kedves pamlagom,
Be áldott puha vagy!
Ki téged föltalált,
Az volt ám még az agy. -

Kölyök, pipát ide...
Siess, a nagyapád!
Nincs rútabb valami,
Mint az a lomhaság.

Add errébb hát, ökör!
Én nyuljak érte tán?
Nem elég tőlem, hogy
Föltátom rá a szám? -

Istentelen legye!
Ingerkedik velem...
Kergesd el... a kutya
Ott űl a fülemen.

Az ember élete
Méreggel van tele;
Csodák csodája, hogy
Meg nem pukkad bele.

Húzd a függönyt odább
Azon az ablakon;
Hadd lám, az építés
Ott kinn meddig vagyon?

Á, szépecskén halad,
Munkálnak mindenütt...
De tedd b' az ablakot,
A nap szemembe süt.

Disznó forró idő!...
No semmi; legalább
Ki ott kinn dolgozik,
Nem hűti meg magát.

Petőfi Sándor


szabóZ! Valahogy így képzelted el, igaz?

genghis 2007.10.03. 11:05:55

babyloveyou 2007.10.03. 00:19:56
"két részt ad le a Tv2 (jó volna tudni, hogy milyen megfontolásból)"

Fedor: azért van két rész egyszerre, mert a Reteken meg Vészhelyzet és Grace évadnyitó van. Szerintem.Mondjuk nem tuti, de bepróbálkoztak vele, hátha legalább az egyiket meg tudják verni a nézettségi versenyben.

Biztos is hogy igy van, szegeny nom panikszeruen zongorazott a taviranyiton.
Olyannyira elszant volt a draga, hogy valami ezereves "koltozos dobozbol" eloszedte a videot es leporolta, de nem sikerult beuzemelnie.
Szemet dolog volt ez most a kereskedelmi adoktol, de legalabb jol mulattam.:)
Hepiendnek meg azert: megemlitettem neki nezze csak az egyiket a masikat majd csak letoltom vhonnan.
Vot orom, bodottag!

úrilány 2007.10.03. 15:07:29

No erről a kis játékról ünnepélyesen lemaradtam. Kár. Érdekes kihívás lett volna.

sélli 2007.10.03. 15:19:06

ööö, kicsit összekavarodtam, akkor III. évad 4. és 5. része ment le tegnap? (vagy a 3. és 4....?)

szabóZ · http://comment.blog.hu 2007.10.03. 15:24:03

A harmadik evad negyedik-otodik resze, de megirni eleg a negyediket.

úrilány 2007.10.03. 15:37:20

Na ja,ha legalább láttam volna a tegnapi részt (részeket?), de épp azon keseregtem, hogy Sydney Bristow vonzóbbnak találtatott nálam.(Következésképp: Alias-lehúzós-fikázós bejegyzést bármikor bárhol képes vagyok ezután írni, hihi.)
Eh, majd legközelebb.

silaris (törölt) 2007.10.04. 20:54:14

azé vót kettő, mert jövő héttől a kurvanagy fogyás miatt 22.15-től lesz szülifeli. Én ugyan alvászavaros vagyok, tehát annyira nem érint, de azért remélem pikk-pakk bebukik a hájreduktorsó, oszt vissza az eredeti felálláshoz.

Da&Da · www.man-o-man.blog.hu 2007.10.17. 11:57:36

Inkább a szex és New York-t kommentálnám :) Nem vagyok/unk született feleség/férj.
Azért lehet nekifutunk, bár baromira jó "webketteskedni" :D
süti beállítások módosítása