Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: A szökés 2x02 - Szabadítók

2007. szeptember 06. 09:52 - sixx

Hülye cím, nem hülye cím, ez van. A visszatekintésben feltűnik Eldzsé, azaz Link fia, fejfájásának okozója, a mi nyomorúságunk egyik előidézője, simán ki kellett volna végeztetniu Kellerman kartárssal. Onnan folytatjuk, hogy a körzeti Einstein-emlékverseny megosztott első helyezettjei (Mehón és Májkül) egymásra találtak, és némi homoerotikus felhanggal fűszerezett temetői szemezés után most rohanás van ezerrel. Mehónnal nyitunk, telefonoz és egy madáretetőt bámul meredten, nem mondom, csinos darab, csak iszonyú dzsuvás az oldala. A komor zene azt sejteti, hogy több van ebben az etetőben, mint látszik. Májkülre váltunk, álcázza magát, azaz drapp öltönyhöz modernizált SZTK-keretes szemüveget és kék bézbólsapkát húzott, így már senki nem ismeri fel, lehet letelepedni.

A Vidám Fijugg többi része vitatkozik, hogyan tovább, satöbbi. Linkoln kiborul a töketlenség miatt, bazmeg, menjetek magatoktól amerre akartok, faszt pofáztok? Szukre Utah felé venné az irány, ott van Díbíkúper lóvéja, még jó. Májkül megjön egy rakás kajával, amit a Random Kempingező Pár 3-tól csórt a parkban, mindenki örül, hát még annak, hogy Májkül nagylelkűségi rohamában pénz osztogat az újrakezdéshez. Nem lenne jó pénzügyminiszter belőle, ad az ellensének (Abrúzi) is. Tíbegnek közben visszavarrják a kezét, kár, hogy a trükkmesterek elkúrták a művégtagot. Az orvos kissé idegesnek tűnik, ami érthető, hát még ha ismerné is a pacienst.

Linkoln meglepő, de tud olvasni, és menni akar Eldzsét szabadíani, miközben a Terv Utah-Mexikó vonalban körvonalazódik, Májkülnek elő kell vennie a negyedik arckifejezését is, a "kissé idegesít ez az IQ-harcost." Új terv van tehát, irány a bíróság, amit Link jobban ismer, mint a tenyerét, annyiszor járt már benne. Operation Free LJ. Szukre, Színót és Abrúzi búcsúzik, nyugi, nem írják ki őket a sorozatból a második epizódban, csak így érdekesebb lesz a történet. Megint ki a legjobb arc? Peter Stormare Abrúzi szerepében, ki más. A főcím után megyünk a sittre, Bellik ideges, büdöskurvadokinő, mér' segített a rohadéknak? Mert bejött neki a tetkó, azér. Bellik és Póp egy kicsit összekapnak, de semmi lényeges.

Az íróknak közben eszébe jutott Tvíner, aki egy vasútállomáson nyúl pénztárcát, és venne jegyet Utah irányába, de inkább menekül, mert kezd paranoid lenni, mint ahogy azt Mehón megjósolta. Májkül és Link fontosabb, kocsiért mennek egy garázsba, de zenehallgatás nem lesz az úton, mert tilos a rádiót piszkálni. Biztos ott is csak ótvar megy. Linkoln újságírónak adja ki magát telefonon, öcsi valamit buherál a kocsi, Random Járókelő 1 gyanúsan mégereti a tesókat. Link tervet készít, ügyvédnek adjuk ki magunkat, oszt bent vagyunk a bíróságon. Remek terv, komolyan, akkor most a második résszel be is fejezzük a sztorit? Belliket és Pópot baszogatják a szökés miatt, ráadásul egy korábban kirúgott fegyőr is megjelenik, aki bemártja őket ezerrel, így annyi a karriernek, lehet hazamenni kertészkedni. Póp megússza, de hősiesen felmond, és beszól. Tíbeg karja csak optikai tuning, ezzel szorongatni egy nyakat sem fog, még szerencse, hogy a jobb karja okés, azzal szúrja majd meg az orvost, de előtte még beszélget vele egy kicsit, ez annyira nem érdekes, és még finom voltam.

Eldzséhez (meglepetés) Mehón érkezik, MINDENT TUD ELŐRE bazmeg, ez így nem fair. Próbálja meggyőzni a kiskölyköt, hogy működjön együtt vele, a válasz az obligát nem, Mehón kicsit bekeményít, olyan seggbekúrós sittre juttatlak, hogy beszarsz. Még sajnálnám is egy kicsit a kölyköt, ha nem lenne ennyire idegesítő. Linkoln telefonoz a gyereknek, és titokzatos üzenetet ad át, miközben szól az a kurva pánsíp vagy mi, mintha kalapáccsal akarnák a fejünkbe verni, hogy ITT MOST VALAMI NAGYON FONTOS ÉS TITOKZATOS DOLOG TÖRTÉNIK, FIGYELEM! Ezzel az erővel egy felirat is villoghatna valahol fent. Úton a bíróságra a tesók egy vegyesboltot is meglátogatnak, ahol Májkül bevásárol látszólag random cuccokat, amikből majd összetákol egy atomreaktort vagy hordozható Elédzsészöktető készletet, attól függően, mennyire figyelt oda a "Mekkgájverkedés kezdőknek" tanfolyamon. Közben Radom Járókelő 2 egy arra járó rendőrkocsit int le, izgulni fogunk, mert a zsernyákok a boltba is bejönnek, ahol természetesen már nyoma sincs Májküléknek, utolsó pillanatos menekülés 289. alkalommal. Májki ideges, mert MINDEN a kocsiban van, amit így a zsaruk orra elől nem tudtak elvinni, MINDEN benne van, kicsike szikla, hulla, hasas bankó, tán még kenyérgalacsin is, Link nem érti a dolgot, benne van minden, ja, rádió, motor, kormány. és? Érdekes lehet egy ilyen retardált faszi, mint tesó.

Tvíner egyetemistának öltözik, és kinéz magának egy telekocsit (menjünk együtt Utah-ba, felezzük a benzinpénzt), BIZTOS, hogy csaj lesz a sofőr, aki majd beleesik a kedves fiatalemberbe, meg minden. Májkülék a bírság épületét méregetik, a combjára éppen ráfér az alaprajz, no meg ott van még Link háta is. Tíbeg mindeközben rendbeszedi magát, Mehón meg bemegy Eldzséhez, közli vele, hogy mindent tud, lejátsza a fater telefonozását, mi meg rájövünk, hogy az "Otis Right", az a liftre utal, a harmadikon kell a jobbra lévő lift felé nézni, mert ott lesz a fater. Erre Mehón is rádöbben, és megy a kölyökkel, de megszívja, mert Link és Májki a lift tetjén várják a gyereket. Egy kis huzavona, (add ide a fegyvert, nemadombazmeg, anyádat akkor) és újabb egymásba fonódó férfitekintetek után majdnem sikerül a terv, de a fasz Link leejti a műanyag pisztolyt, Mehón megragadja Eldzsét, és patthelyzet, aztán meg már az sem, mert a lift megáll, Mehón segítséget hoz, a két idétlen tesó meg menekülhet, ezúttal a liftaknából, ami sokkal könnyebb, mint gondolnánk, mert két perc alatt már a nyílt utcán vannak, és ellopnak egy bútorszállítót.

Könnyes jelenet jön, Bellik hazamegy, vén marha létére még az anyjával lakik, nem egy sikeres ember. Minden mozdulat arra utal, hogy ebből öngyilkosság lesz, és lőn, már veszi is elő a puskát. Póp sem boldog, és szétveri a Taj Mahal-makettet, szegény feleségével baszik ki legjobban. Tíbeg szőke lett, kevés embernek áll jól a festett szőke, így hirtelen nem is jut eszembe olyan csávó akinek igen, Tíbeg is borzalmasan néz ki. Hová indul vajon? Utah-ba. Mindenki oda tart, 5 miska úgy látszik minenkinek jól jön. Tvínernek megvan a sofőrje, csaj, és hiszékenynek tűnik.

Vissza Bellikre, aki éppen ráharapna  fegyver csövére, ízléstelen poénból van raktáron egy millió, de megálljuk. Nem lesz bumm, mert anyu felkiabál az emeletre, hogy meglógott egy rakás rab, és magas vérdíj van a fejükön, hoppácsak, meghalni ráérünk még. Az  epizód végén a tesók menekülnek, Link lába vérzik, rendőrautók közelednek, jajdeizgis. Eldzsét rabomobilban szállítják, remélhetően Alaszkába, Mehón a tesók nyomában, vérnyomot követve, na most mi lesz? Jövő héten kiderül.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2007.09.06. 10:40:59

"Mekkgájverkedés kezdőknek"

gratula, sixx, ez a hét poénja, bár még csak csütörtök van.

dehiszezénvagyok 2007.09.06. 10:56:25

Kíváncsi vagyok a 3. évadra...jöjjön már ki USA-ban.
I love Wentworth Miller.

zhaoman 2007.09.06. 11:08:52

jobb, mint az eredeti! grat!

MMMáté · http://magyarmandarin.blog.hu/ 2007.09.06. 12:30:58

Hehe, nagyon baba lett ez az írás! Gratula!
"Eldzsészöktető készlet" xD
Egyébként sztem ez a magyar szinkron valami szörnyen szar, aki látta angolul az évadot, annak meg főképp. Én konkréten sírva röhögtem rajta...

Mme du Tancin 2007.09.06. 12:31:21

A brúszvilisznek spec jól áll a festett szőke haj..

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2007.09.06. 13:35:34

És James Marsters (Spike a Buffy-ból) a hidrogénfejek legszuperebbje. :D

Caracala77 2007.09.06. 16:04:13

Észrevettétek a kisebb logikai bukfencet: Póp szétveri a teljesen kész Taj Mahal makettet, ami ugye az 1. évad utolsó részében éppen bedőlt (ugye ezért kellett felhívni Málkült a szobájába...) A szökés feszültségteli éjszakáján nhéz elképzelni, amint Póp bezárása után vadul nekiáll Szkófild visszaállítani a kupolát :)))

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.09.06. 16:39:23

köszi sixx! hogy ezt a számomra, tökéletesen érdektelen sorozatot élvezetessé teszed hétről-hétre:))))))

[Sven] 2007.09.06. 23:53:51

Megint nagyon ott van! :]

pobrediabla 2007.09.07. 11:13:24

sixx, jú méd máj déj:):)

[HEJ] 2007.09.10. 12:23:23

Fanni volt. Btw. Doktor Ház hogyisvolt nemislesz?

sixx · http://comment.blog.hu 2007.09.10. 15:49:53

minden héten megkérdezi valaki...szabóZ írja majd, őt tessen baszlatni.

BruceWayne 2007.09.15. 00:02:47

mér Mehón? ez béna...Mahon vagy Máhón, végülis ígyejtik....és a c-note-ot se értem miért így írták azújságba is... kihívja így? ő a benjamin miles franklin? tveener meg az Apolskis akar lenni? uhh, szokni kell ezt még....hétfőn premier bazzzz----juhééj!!!

Cziriboy 2007.10.14. 21:25:00

Én elvakult fanatikus vagyok de azért ezen még énis szarrá röhögtem magam.
süti beállítások módosítása