Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: 4400 - 1x02

2007. február 01. 08:20 - sixx

Ugye, ugye, kár szétvágni a pilotot két darabra, az ember úgy érzi, mintha valaminek a közepébe csöppenne, oszt néz hülyén az elején, hogy anyjuk, ezmegittmosthogyis? Eh, mindegy, nálam sokkal okosabb emberek sem tudják megfejteni a műsorigazgatók csavaros észjárásának finomságait.

Ott tartunk tehát, hogy a meglehetősen haszontalan szuperképességgel bíró furcsa arcú ember addig rázott egy kerítést, míg a házban lakó fazon meg nem hal, mint később kiderül, attól, hogy a koponyája szétrepedt. Mire lehet egy ilyen dolgot használni? Követ fejteni max, ehhez viszont nem fűlik a foga Orsonnak, szeretne ő inkább nyugodtan élni. Tom és Diana kihallgatja, de azon kívül, hogy leamortizálják a rendőség kávésedény készletét, nem jutnak semmire. Orsonnak vérzik az orra, amikor ideges.

Shawn beilleszkedési problémákkal küzd, 3 év telt el, lemaradt a zenében, filmben, sőt, még az öltözködésben is,  szar neki. Közben az öccse csaja nővé érett, ebből még gond lehet. Egy faszkalap beleköt a suliban, valami koncertjegy a téma, aztán kölcsönös köcsögözés jön, és bunyó, melynek során Shawn szimplán kiszívja az életerőt a nyikhajból, akin minden bizonnyal órákig dolgoztak a sminkesek, hogy ilyen legyen. Na ez jó szupertulajdonság.

Lily orvoshoz megy, aki közli vele, hogy terhes, hoppá. Nem kicsit ganaj ez az elrabló népség, mert ugye sok éven át ő nem volt senkivel, és most hiába próbál a családjához visszamenni, beszari exférj bírósági határozattal tartja távol a gyerekétől is. Búslakodni nincs idő, mert gáncsnélküli lovag jő Richard személyében, aki segít majd neki, hiszen érez valami vonzódást iránta (ezt hívjuk erekciónak), meg ilyesmi, nem beszélve Lily nagyijáról, aki a csaja volt, de hát annak idején ez a fehér-fekete dolog nem vette ki jól magát. Nem baj, majd most.

Maia a frászt hozza az örökbefogadó szülőkre azzal, hogy közli velük: a temető, amit kinéztek maguknak kurva jó hely. Ez is jó tulajdonság, mármint a jövőt látni, nem megyek bele, mindenki tudna vele mit kezdeni. A kislányt azonnal visszaviszik a karanténba, ahol Tomék főnöke beszélget el vele, a kislány nem mesél neki a jövőjéről, lenne pedig meglepetés bőven.

Orson nekilát módszersen lebontani azt az öregek otthonát, ahol neje időköben elhunyt, majd egy erdei házba menekül, de Tom és Diana megtalálja, jön az idegesség, az orrvérzés, a kiabálás, a remegés, falak dőlnek, ablakok törnek ki, majd Diana nemes egyszerűséggel mellbe lövi a tébolyult fószert, aki ezt követően kissé katatón állapotba kerül, így kell elegánsan lezárni egy történetszálat.

Az epizód utolsó mozzanata az unokatesóját meglátogató Shawné, ráteszi a kezét a kómában fekvő srácra, az meg felkel, mint Lázár, csak nem marad talpon, hanem visszazuhan az ágyba, de legalább valami haszna volt a dolognak. Jövő héten egy boltos képzeli magát Batmannek, Shawn jobban belelát a képességébe, Lily és Richard pedig ha lehet, még jobban egymásba csavarodik. 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toymao 2007.02.01. 08:43:31

Ez az első évad űber istenkirályság fortiforhándred ügyileg. Kicsit később - nyilván a "kényszerű" folytatás miatt - kissé felhígulva "bekommerszesedik" a cucc, de még úgyis jó lesz. (SPOILER Főleg a hirtelen felnövő kiscsaj. aki tudja, tudja.)

jamesz 2007.02.01. 08:55:41

Én sok szart megnéztem már, mer' komálom ezeket a misztikus, meg SF izéket.
De ez a 4400 olyan kuhurva unalmas, meg utánzó, meg unszimpatikus, meg u....hogy simán bealudtam rajta.
Ezt az egy/két részt pedig igyekeztem, nagyon de nem.
Nekem canc.

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.02.01. 09:16:04

Miért éreznek kényszert azok, akik valahol már látták a sorozatot, hogy spoilerezzenek? Miért??? Fel nem foghatom. Ez valami perverzió? Belökni egy olyan infót, amit ők tudnak, mi, szegény, elmaradottak meg nem?

homár molla 2007.02.01. 09:53:14

hádde odaírják hogy spoiler. Nem szabad továbbolvasni ha nem akarod tudni, azt jelenti. Szerintem akkor köcsögség a spoiler ha nem szólsz előre, például mint én most hogy 24 6x09-ben kiderül hogy Jack csak álmodta az egészet, igazából porszívóügynök.

jamesz 2007.02.01. 09:58:35

:-))
Vagy színész, és Keljfel Szederföld-nek híjják, dzsááá.

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.02.01. 10:56:27

Értem én, hogy odaírja, de mi ebben a jó? Ezt mondja meg valaki, aki ebben a kórságban szenved.

kew1n 2007.02.01. 11:20:01

en tegnap nekiulltem a masodik resznek, felenel elkapcsoltam. olyan a sorozat mitnha egy nemet produkcio lenne. szar. :)

Halvány Görény 2007.02.01. 11:21:22

na, tényleg, nekem is az volt a érzésem, mintha német lenne, de azért végignyomtam.

homár molla 2007.02.01. 11:33:01

Nadine: néha az ember nem állja meg hogy leírja amit látott, pl "Taki bácsi hogy pofán vágta Lenke nénit az autópumpával jááá!". Mivel azonban sokan még csak annál a résznél járnak, amikor Kutya és Sümeghy Oszkár snóblipartija a fokozott italozás során eldurvult, kést rántottak és a művész úr kifilézte a nyugalmazott színházi pénztárost, hát odaírja, hogy spoiler.
Élménymegosztanak az emberek. Szerintem sokkal rosszabb az, hogy "A következő részben olyan lesz, beszartok...!". IMHO.

Raziel Anarki (törölt) 2007.02.01. 11:38:54

érdekes módon engem pont az fogott meg a sorozatban, hogy van egy lassú visszafogott tempója neki, nem az az agyonpörgetett akciószaharaság. bár később egy kicsit tényleg felhígul.

és egy német produckiónál azért lényegesen jobb szinészi teljesítményt láthatunk benne. (ld: maia)

monana 2007.02.01. 12:26:28

tényleg lassú, de nem olyan rossz, de a stilus , ahogy ismertetted a részt tuti

kade 2007.02.01. 13:14:09

nem a tv 2-n megy ez???

new4400 2007.02.01. 17:37:05

Sziasztok van egy szuper oldal a 4400.click.hu Itt mindenki végre elmondhatja véleményét kultúrált körülmények között a sorozatról. A fórum már beindult és ami fontos részletes epizódleírások is vannak fenn csak itt. Lehet letölteni, meg minden. Nézzetek be!

homár molla 2007.02.02. 10:06:03

hejj ez de gáz... soha nem nézek meg olyan oldalt, ami "szuper".

wannabe 2007.02.05. 20:33:28

de leginkabb ez a ket utolso hsz az, ami igazan "gaz"...
süti beállítások módosítása